Szabadidő

Budapesten ad koncertet Jane Birkin

A művésznő másról is híres, mint a táskáról, amelyet róla nevezek el, és a gazdagok is hat évet várnak rá, hogy százötvenezer dollárért megvehessék.
Birkin a Nagyítás című filmben tűnt fel először
Birkin a Nagyítás című
filmben tűnt fel először

1966-ban, és két évvel később ő énekelte annak a híres-hírhedt duettnek a női részét is, amit el kell kapcsolni, ha gyerek van a közelben. A Je t’aime, moi non plus, ugyan a testi szerelem hiábavalóságát feszegeti, de megjelenésének idején számos helyen betiltották, mert úgy ítélték meg, hogy pont arra sarkallja a hallgatóságot, ami ellen protestál.

A duett szerzője és másik előadója Serge Gainsbourg volt, akivel Birkinnek 1968-tól 1981-ig volt kapcsolata, melyből a szintén nagyon tehetséges lányuk, Charlotte Gainsbourg született, aki jelenleg Lars von Trier múzsájaként és popénekesnőként is sikeres.

A franciák Gitanes-függő, mindig félrészeg és mindig provokálni kész nemzeti büszkesége ugyan 1991-ben meghalt,  de Jane azóta is kötődik kettejük részben közös életművéhez. Egykori szerelmének erős japán hatásokkal átitatott dalaival állít emléket a most hatvanöt éves chanteuse, a hétvégén az A38 hajón.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése