Szabadidő

Zokogott, megtört Whitney Houston lánya

Átadták a zenészeknek az idei Billboard-díjakat. Az este folyamán megemlékeztek Whitney Houstonról is, akinek lánya sírva beszélt az énekesnőről.

Zokogott, megtört Whitney Houston lánya - fotóA díjátadó legmeghatóbb pillanata az volt, amikor a februárban elhunyt Whitney Houstonról emlékeztek meg a zenészek. „Mialatt Jordin Sparks elénekelte az I Will Always Love You című dalt, Whitney lánya, Bobbi Kristina teljesen összeomlott, és elsírta magát. Ilyen állapotban ment fel a színpadra, hogy átvegye a Millennium-díjat, amit elhunyt édesanyjának ítéltek oda” – írja a People magazin.

Köszönöm mindenkinek a támogatást és megemlékezést – mondta a 19 éves lány, majd így folytatta: – Nemcsak a jó időkben, hanem a rossz időkben is mellettünk voltak. Köszönöm, hogy megmutatták, mennyire szerették, mert az édesanyám megérdemelte ezt. Soha nem lesz még egy olyan csodálatos nő az életemben, mint az édesanyám” – búcsúzott Bobbi Kristina.

Nemcsak Whitney Houstonról emlékeztek meg a szervezők, hanem a múlt csütörtökön elhunyt Donna Summerről is, akinek Last Dance című dalát a brit popsztár, Natasha Bedingfield énekelte el. Cee Lo Green pedig a Beastie Boys (You Gotta) Flight for Your Right című számát adta elő, ezzel tisztelegve a május 4-én szintén rákban elhunyt MC Adam Yauch előtt. Mielőtt a show elkezdődött volna, a szervezők bejelentették, hogy kora hajnalban elhunyt a Bee Gees frontembere, Robin Gibb.

Főbb díjazottak az este:
Legjobb előadó: Adele
A legjobb 100 dal első helyezettje: LMFAO: Party Rock Anthem
A 200 legjobb album első helyezettje: Adele 21
Legjobb duó vagy csapat: LMFAO
Legjobb új előadó: Wiz Khalifa
Legjobb férfi : Lil Wayne
Legjobb nő: Adele
Legjobb turné: U2
Legjobb 100 dal előadóinak első helyezettje: Adele
Legjobb 200 dal előadóinak első helyezettje: Adele
Legjobb rockegyüttes: Coldplay

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése