Rendőrautók a hotel előtt |
„Sajnos, a hír igaz” – erősítette meg az információt a Houston család szóvivője, Kristen Foster.
Az énekesnőt a Los Angeles-i Beverly Hilton Hotelben találták holtan helyi idő szerint szombat délután, valamivel 16 óra előtt. A BBC a helyi rendőrségre hivatkozva azt írja, hogy a sztár vendégként tartózkodott a hotelben.
Hiába próbálták újraéleszteni
Houstonra a saját testőre talált rá, és rögtön segítséget hívott. Mire a rendőrség, illetve a mentők kiértek a helyszínre, a biztonsági szolgálat emberei megkezdték az énekesnő újraélesztését, de már így sem sikerült visszahozniuk.
Halálának oka egyelőre ismeretlen, de Mark Rosen rendőrségi szóvivő úgy fogalmazott: „nincs jele idegenkezűségnek, így annak, hogy bűncselekmény történt volna”. Az ügyben mindenesetre hatósági vizsgálat indul.
A legendás énekesnő éppen az 54. Grammy-díjkiosztó napján hunyt el. A CNN szerint csütörtökön még fellépett a gálát megelőző egyik eseményen. Houston maga is többször nyert Grammy-díjat, hivatalos weboldala szerint több mint 170 millió albuma kelt el világszerte.
A Több mint testőr című film zenéjével 1994-ben nyert Grammy-díjat, az év albumának választották, a film betétdala, a felejthetetlen I Will Always Love You pedig minden idők legtöbb példányban elkelt női dala. A Több mint testőrben Houston nemcsak énekelt, ő játszotta Kevin Costner oldalán a főszerepet, s ezt követően más filmszerepeket is kapott.
További képek a színész énekesnőről |
Férje tette tönkre?
Houston azonban évek óta már elsősorban drog- és alkoholproblémái miatt került a címlapokra. Sokak szerint a rapénekes Bobby Brownnal kötött viharos házassága miatt szokott rá a kábítószerre, többször volt elvonón, és különféle rehabilitációs intézetekben. Végül 14 év házasság után 2006-ban váltak el – egy gyászoló rajongója az interneten azt írta: „bárcsak soha ne találkozott volna Bobby Brownnal”.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, családjától is hiába próbált segítséget kérni, nem tudta legyőzni függőségét. Évek óta súlyproblémákkal is küzdött, betegesen lesoványodott, majd meghízott. Többször bejelentette, hogy visszatér, de ezek a próbálkozások rendre kudarcba fulladtak. 2010-ben világ körüli turnéra indult, de több koncertje botrányosan zárult vagy elmaradt, hiszen előfordult, hogy nem kapott levegőt, illetve az egykor csodás hangú énekesnő képtelen volt kiénekelni a hangokat.
Gyászol az internet
Houston halálhírére elözönlötték az üzenetek a Twittert, sok sztár is itt nyilvánította részvétét. Christina Aguilera azt írta oldalán: „Egy legendát veszítettünk el, részvétem a családnak. Hiányozni fog.” Aretha Franklin – aki Whitney keresztanyja volt – felfoghatatlannak tartja az énekesnő halálát, Dolly Parton pedig úgy fogalmazott: „én csak egy vagyok a milliók közül, akinek megszakad most a szíve”.
A Whitney-vel duettet is éneklő Mariah Carey Twitter-oldalán „senkihez sem fogható” művésznek nevezte pályatársát, akinek halála „sokkolta”. „Soha nem fogják elfelejteni, az egyik legjobb hang volt, aki valaha élt a Földön” – tette hozzá. Itt elolvashatod, hogyan gyászolja az énekesnőt a sztárvilág!
A Twitteren és a közösségi oldalakon a világ minden táján élő rajongók búcsúztatják a fiatalon elhunyt énekest. A CCN szerint másodpercenként több ezer üzenet kerül fel a netre, amelyben az énekesnőt gyászolják.