Sráckorodban milyen öltözködési stílust tartottál menőnek? Egyáltalán, foglalkoztál a divattal? Milyen ruhákat hordtál?
Amikor először kikerültem a szülői irányítás alól, akkor a rockzene volt nagy hatással rám, illetve a westernstílus. Amennyire lehetett, meg is növesztettem a hajam. Talán legerősebben a Rolling Stones és a Hair című film hatott rám, de nem tudtam úgy öltözködni, mert nem voltak olyan ruháim. Aztán a bátyám hatására a punk meg az újhullám kerített hatalmába, volt fehér magas szárú Nike tornacipőm, ez kicsit akkor olyan divatőrület volt, mint most a Converse. Lógó hózentróger, kék farmer. A nagyapám Londonban élt, és hozott magának haza, a telekre egy rendes angol bakancsot. Frenetikus élmény volt, amikor a bátyám rájött, hogy az egy Doc Marten’s bakancs, azonnal el is kérte a papától és hordta, majd amikor kinőtte, az enyém lett. Sanyi papa szerintem nem igazán értette, hogy egy sima villanyszerelő-bakancsért miért vannak úgy oda az unokák, de akkor az egész világon az volt a menő, és a márka mai napig legenda. Aztán voltam Duran Duran-os, az durva volt, most innen nézve. Hosszú ballonkabát, focistafrizura, fehér bőrcipő, szürke bőrdzseki, sárga nadrág, nem maradt fotó erről a korszakról, de nem is bánom. Nagyjából tizenöt éves koromtól beállt egy viszonylag szürke, visszafogott művésznövendék-öltözködés, fekete szövetkabát vagy bőrdzseki, zakó. Fekete hegyes orrú cipő, farmer, kendő a nyakban. Akkor már Nick Cave, Tom Waits volt a menő nekünk, ez meghatározta a stílust is.
Műsorvezetőként, úgy tűnik, ki vagy szolgáltatva a stylistoknak, néha angol lovászfiúnak öltöztetnek, máskor pedig csillogsz-villogsz a színpadon, akár egy karácsonyfa. Nem érzed úgy, hogy bolondot csinálnak belőled?
Sohasem voltam kiszolgáltatva a stylistoknak, mert mindig boldogan dolgoztam velük! Annyi műsor van már a hátam mögött, hogy nekem is nehéz felidézni, hányféle ruha volt már rajtam. Olyanra viszont nem emlékszem, hogy bármikor is rosszul éreztem volna magam egy öltözékben, lehetett az magas szárú csizma, rózsaszín öltöny vagy fémkarikákkal kivert zakó. Ha valami feltűnő vagy az épp aktuális divattól elütő, az nekem tetszik! Most egyébként Andó Ildikó stylist és Traxter Tamás tervező az idei Megasztárban gyönyörű öltönyöket készítenek nekem, centiméterre pontosan rám varrják ezeket az egyedi fazonú és nagyon elegáns darabokat.
Előfordult, hogy ledobtad a ruháidat, meglehetősen emlékezetes, amikor Heller Ágnes filozófussal pózoltál. Ezt miért vállaltad?
Nincs különösebben jó testem, magamtól nem nagyon szoktam vetkőzni, maximum negyven fokban a strandon. Ez egy jó ügy volt, az volt az üzenet, hogy legyen több vezető beosztású nő a politikában, és ez legyen egy meghatározott szám. Ne mi legyünk Európában az egyik legutolsó ország, a női politikusok számát tekintve. Népszavazást akartunk elérni, ehhez készült felhívásképp ez a kampány. Végül népszavazás nem lett, de szerintem jól sikerült a fotózás, mert a mai napig mindenki emlékszik rá.
A magánéletben milyen ruhákat vásárolsz? Miben érzed jól magad?
Normális ruhákat hordok, semmi extra. Vannak drága öltönyeim, zakóim, ingeim, az elegáns darabokban nagyon szeretem a minőséget, de hogy egy póló valami drága márka legyen, az nem fontos nekem. Imádom a dzsekiket, van több is belőle, szeretem a színeket is, de nem szeretek feltűnni, kitűnni. Jön a nyár, egyre jobban előtérbe kerül majd nálam az alap bringás szerkó: tornacipő, rövid zsebes nadrág, póló, kapucnis felső.
A fiaid számára az öltözködés – az osztálytársak miatt is – fontos lehet. Mit engedsz nekik és mit nem?
Nem kapnak drága ruhákat sohasem. Sem nekem, sem a feleségemnek ez eszünkbe sem jut. Hál’ istennek, a fiaimnak sem. Teljesen normális iskolába járnak, ahol nem divat a gyerekek között a rongyrázás. A telefonjuk sem túl márkás, nem gondolom, hogy egy gyereknek iPhone 4-es mobil kell, még akkor sem, ha meg tudja venni a szülő. Általában évente háromszor, maximum négyszer elmegyünk velük áruházakba, és abban a bizonyos három ruhaboltban, ahol egyébként szerintem mindenki vásárol, beszerezzük a szezonra valót. Van úgy, hogy elutazunk a feleségemmel, és akkor kapnak tőlünk néhány furcsább ruhát, legutóbb Londonból hoztunk nekik itthon nem kapható kapucnis felsőket, de azok sem voltak túl drágák. Egyébként a fiúk szeretik a színeket, a fejük hátsó részén hordják a sapkájukat, mint most az egész világ, és már maguknak szoktak a boltban választani, hasonló az ízlésünk, nincs semmi gond velük.
Pályafutásod alatt a kultúra sokféle szeletét felvállaltad, bemutattad. Hogyan ítéled meg ezt a missziót?
Nem egészen misszió ez. Ha valami izgat, akkor könnyen ki is állok érte. De sok esetben nem is egészen kultúráról beszélhetünk, hanem művészetről, és mivel nekem is ez a közegem kiskamaszkorom óta, semmi fajta koncepció nincs ebben, ez a természetes számomra. Azok az emberek izgatnak a legjobban, akik valamilyen formában művészek. Vagy mondjuk azt, hogy nyitottak, érdeklődők.
Néha nem érzed úgy, hogy a fiatal generáció túlságosan egysíkú műveltségi szintet mutat fel? Mennyire igaz a közhely, hogy siratni kell a költészetet, mert az ifjak már azt sem tudják, ki volt József Attila?
Nem kell bántani a fiatalokat, minden generációnak megvan ez a kényszerképzete, hogy utána már csak barmok jönnek, de ez nem igaz. A húszévesek mindenben nagyon jók, és egyre nagyobb tömegek foglalkoznak művészettel, ebben sokat segített a számítógép, az internet. József Attilát meg pont annyian ismerik, mint régen, nem sokan, mert a tömegeket sohasem a költők érdeklik. Hogyha valaki nem érti az ifjúságot, akkor nem biztos, hogy a fiatalokkal van a baj.
Bevállalós férfi vagy, mindent kipróbálsz, megtapasztalsz. Előfordul, hogy megbánod valamelyik tettedet?
Nem vagyok nagy megbánós, és mivel elég egyenes természetű vagyok, így ha hibázok, elismerem. Ha most belegondolok, nem nagyon van az életemben semmi olyan, amit nem vállalnék. Utólag sem.
Egy férfi kora tulajdonképpen az érettségét jelzi, de hát az évek telnek. Hogyan képzeled el a jövőt? Nem tartasz attól, hogy egyszer nem lesz szükség rád?
Nyilván én is megöregszem, nincs mese. Okos ember pedig nem hiszi, hogy mikrofonnal a kezében éri a végelgyengülés. Van annyi ötletem és energiám, ami fejlődést hozhat az életembe. Amitől rettegek, hogy egyszer elveszíthetem ezt az energiát, és hatástalan fázisba kerülök. Szerintem lesz rám szükség, mert tudom: nekem kell megteremtenem azt a helyzetet, hogy legyen mindig dolgom.
