Érthető rosszullét 
„Rosszul vagyok, ha meghallom ezt a dalt” – nyilatkozta Kate Winslet még március végén az MTV-nek a My Heart Will Go On című Celine Dion-számról, ami a Titanic főcímdalaként vált minden idők egyik legnépszerűbb szakítós dalává. A színésznő ezt azzal magyarázta, hogy bárhová megy, ha meglátják, biztosan elkezdik ezt játszani. Előfordult, hogy egy olasz beszélgetős műsorban arra akarták rákényszeríteni, hogy elénekelje. Képtelen volt rá, bár általában próbálja udvariasan kezelni ezeket a helyzeteket. Igaz, állítólag nem egy könnyű természetű nő.
„Ha hánynia kell tőle, akkor még az a szerencse, hogy nem ő énekli” – vágott vissza Celine Dion egy frappáns gondolattal az NBC nevű amerikai csatorna reggeli műsorában. Az énekesnő továbbra is büszke a számra, és hálás azért, hogy egy olyan filmmel kapcsolta össze a nevét, amit „tömegek zártak a szívükbe”.
Celine Dion sem akarta elénekelni
Pedig a számban eleinte maga az énekesnő sem hitt. Eredetileg dalt sem akartak írni a Titanichoz, a zeneszerző magánakciója volt, hogy egyáltalán elkészült, majd Celine Diont is győzködni kellett, hogy felénekelje. A film rendezője is csak némi unszolás és morfondírozás után ment bele, hogy bekerüljön a filmbe. Onnantól viszont nem volt megállás, a szívszorító ballada 17 hétig vezette az összesített európai slágerlistát, Németországban négyszeres platinaalbum lett. Az angliai eladási rekordját csak tavaly tudta megdönteni Rihanna az Only Girl című számával. A My Heart Will Go On összesen négy Grammy-díjat, egy Oscart és egy Golden Globe-ot zsebelt be. A rajongás mégsem egyöntetű, a Rolling Stone nevű neves amerikai zenei magazin olvasói például a 90-es évek hetedik legrosszabb számának választották meg.
