Szabadidő

Körtvélyessy Zsolt: “Engem mindig is a pokoljáró színész érdekelt”

A Barátok közt egykori Hoffer Józsijának szerepe már csak jutalomjáték volt a színpadon tisztességben megőszült Körtvélyessy Zsoltnak. 2004-ben intett búcsút a sorozatnak, mi pedig arra voltunk kíváncsiak, hogy mi minden történt vele az elmúlt nyolc évben.

Körtvélyessy Zsolt: „Engem mindig is a pokoljáró színész érdekeltHat év után, 2004-ben távozott a sorozatból. Még ma is kísérti Hoffer Józsi szerepe?

Igen, de szerencsére már nem annyira. Ma már csak az ismertség maradt belőle, az emberek felismernek, mint színészt, de már nem teljes mértékben azonosítanak a szereppel.

Hogy gondol vissza Hoffer Józsira?

Nem szégyellem, mert igyekeztem tisztességesen dolgozni, és bár anyagilag biztonságot adott, nagy árat is követelt. Éjjel tanultam a másnapi szöveget, hatkor keltem, maga a forgatás szédületes tempóban telt, 12, de olykor 16-20 jelenetet is felvettünk. Ott igazán meg lehetett tanulni a filmezést, a filmhez szükséges koncentrációt, és azt is megtapasztaltam, hogy milyen ez a fajta népszerűség, mert az embert valóban azonosítják a szereppel, ez kétségtelen.

 

Mi lett velük? Ilyenek most a Dawson és haverok szereplői.

A közértben ön volt „Hoffer Józsi”?

Igen, ott is. De még a színházban is morajlott a nézőtér, amikor én léptem színpadra. Az egyik előadáson a Nemzetiben Sinkovits, Agárdy, Kállay partnereként játszottam, és a végén a sorozatnak köszönhetően százszor nagyobb tapsot kaptam náluk. Csak néztünk, hogy mi történik.

A sorozat mellett folyamatosan játszott színházban?

Természetesen. A pályám elején mindig nagy szerepeket akartam játszani, ami 5-8 évig meg is volt. Több vidéki színháznak voltam vezető színésze, a sorozat előtt pedig vagy száz tévéjátékot leforgattam.  Amikor az ember ezeken túl van, már nem a nagy szerepek érdeklik, sokkal fontosabb, hogy jó kollégák, jó rendezők vegyenek körül, és jó legyen a műhelymunka.

Körtvélyessy Zsolt: „Engem mindig is a pokoljáró színész érdekelt

 

A Bánfalvy Ágnes-féle Abigél színpadi feldolgozásában Torma igazgató bőrébe bújt idén.

Az Abigélben elég érdekes Básti után játszani ezt a szerepet, mert a nézőkben még nagyon erősen él a film. Amikor az Őrült naplóját csináltam Darvas Iván után, ahhoz is nagyon kötődtek a nézők, de én ezeket a kihívásokat mindig is szerettem. Nem szabad figyelembe venni, hogy ki játszott előttem egy szerepet, mert azóta eltelt 20-25 év, és a világ megváltozott.

Mi lett velük? Ilyenek most a Vészhelyzet szereplői.

Monodrámájával is járja az országot. Viszont ezt csak kevés színész vállalja el, miért?

 

Körtvélyessy Zsolt: „Engem mindig is a pokoljáró színész érdekeltMert nagyon le kell vetkőznie a színésznek lelkileg. A monodráma akkor lehet sikeres, ha a legőszintébben mutatom meg magamból az ösztönöket, vágyakat, félelmeket, fájdalmakat. Azt szokták mondani, minél idősebb az ember, ez annál könnyebben megy. Hát nekem annál nehezebb. Sőt a feszültség, az idegesség is nagyobb, csak már nem az előadás rovására megy. Egy fiatal színész még túlidegeskedi, kapkod, talán a hangja sem jó helyen szólal meg, én meg a színpadra lépés előtt vagyok feszültebb, de amikor ott vagyok, már jobban megy a dolog. Valahogy olyan nekem a színészet, hogy már nem azért csinálom, mert csinálni akarom, hanem mert nem tudom nem csinálni. Nem felmegyek a színpadra, hanem már nem tudok nem felmenni. Engem mindig is a pokoljáró színész érdekelt. Azt mondják, van boldog színész is, de én azt nem ismerem.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top