Szabadidő

Kik játszhatják A szürke ötven árnyalata film főszerepeit?

Sokan látnák szívesen a főszerepekben az Alkonyat vámpírpárosát, de hiába küzdenek nagyobbnál nagyobb nevek az álomszerepekért, a lehetőséget valószínűleg ifjú titánok kapják.
Ryan Gosling
Ryan Gosling

Amikor nemrég a sajtó felvetette, hogy Ryan Gosling is ott van A szürke ötven árnyalata castingjának nagy esélyesei közt, akkor az emberek nemcsak arról feledkeztek meg, hogy Ryan hamarosan betölti a harminckettőt, míg a könyv titokzatos, fura szexuális érdeklődéssel megáldott milliomosa, Christian Grey még csak huszonhét éves, hanem arról is, hogy igazából semmi oka nincs, hogy elvállaljon egy ilyen szerepet. Gosling lábai előtt jelenleg ott hever fél Hollywood, a legnagyobb rendezők állnak sorban az ajtaja előtt, és 2013 végéig gyakorlatilag teljesen teli van a naptára. Számára már nem jelentene kihívást egy olyan film, mint A szürke ötven árnyalata. Bizonyos szint fölött a sztárok már hajlamosak hanyagolni az erotikus/meztelen jelenetek forgatását, ráadásul neki tényleg semmi szüksége nincs arra, hogy lekösse magát három filmre (afelől ne legyenek kétségeink, hogy ilyen esetekben a szerződések a folytatásokra is szólnak). Erre szokták mondani, hogy van az a pénz, viszont a filmet gyártó Universalnak nem éri meg sztárgázsit fizetnie, hiszen az ő sztárjuk maga a könyv. Hiába fizetnének valakinek tíz-húszmillió dollárt, a bevételhez semmivel sem járulna hozzá az illető, ugyanis a moziba mindenki a könyv iránti rajongása miatt fog elzarándokolni. Ugyanezért esélytelen az alkatilag amúgy tökéletes Michael Fassbender is, aki amúgy a Shame – A szégyentelenben és a Jane Eyre-ben már játszott hasonló szerepet, és semmi értelme nem volna ismételnie önmagát. Hasonló nonszensz például az is, hogy az idén huszonkilenc éves Mila Kunist is esélyesként emlegetik, ahogy az is valószínűtlen, hogy a már túlságosan ismert Amanda Seyfried kapja meg a női főszerepet.

Robert Pattison és Kristen Stewart
Robert Pattison
és Kristen Stewart

Összeáll a Twilight-csapat?

A szürke ötven árnyalatát
eredetileg az Alkonyat-könyvek ihlették, ugyanis E. L. Jamesre inspirálóan hatott a romantikus vámpírkötetek világa, ezért már kezdetektől sajtótéma, hogy Robert Pattinson és Kristen Stewart lehetnek a két főszereplő. Mindez valószínűleg csak álom marad. A sajtósok még azt is nehezen hozták össze, hogy a frissen szakított pár legalább a vámpíros mozi utolsó részének díszbemutatóin együtt jelenjen meg. Nem hisszük, hogy szívesen csinálnának végig együtt egy halom erotikus forgatási jelenetet, és amúgy is jellemző, hogy egy népszerű franchise-ból való kilépés után a színészek nem vágynak újra arra az őrjítő hisztire, ami körülöttük zajlott. Ilyenkor inkább kipihenni szokás a korábbi fáradalmakat, nem pedig leszerződni egy újabb, minimum háromfilmes őrületre. A casting szele azonban nemcsak a Twilightot, hanem a Harry Pottert is megérintette. Az idén a huszonkettőt betöltő Emma Watson nevét sokáig a legnagyobb esélyesként tartották számon, bár mostanság már leírta őt a sajtó. A pletykák szerint nehezére esik az amerikai akcentus elsajátítása, és állítólag a rövid frizurája sem tett jót neki a castingnál…

Az igazi esélyesek

Angelina Jolie. Nem kell rögtön megijedni, a harminchét éves színésznő nem akarja eljátszani a 22 éves Anastasiát, viszont komoly sansza van a rendezői pozíció megszerzésére. A vér és méz földjénnel már szerzett direktori tapasztalatokat, és bár annak a filmnek felemás fogadtatása volt, most egy sokkal otthonosabb terepen mozogna. Annak idején, amikor még Billy Bob Thorntonnal járt, előszeretettel nyilatkozott a bizarr, késsel vagdosós szexuális szokásaikról, tehát a téma biztosan nem lenne idegen számára. Viszont a rendező személyénél (bár végső soron a színészválasztáshoz neki is köze lesz…) sokkal fontosabb a két főszereplőé.

Ian Somerhalder
Ian Somerhalder

Bármily furcsa, a Twilight-siker hátán felkapaszkodott két vámpírsorozat főhőseit, Alexander Skarsgardot és Ian Somerhaldert (True Blood, illetve Vámpírnaplók) tartják biztos befutónak, bár előbbit mi kihúznánk a listáról, miután egy újságírói kérdésre így reagált, és nem poénnak szánta: „A szürke ötven árnyalata? Mi az?” Somerhalder viszont maga is hangoztatta, hogy kell neki a szerep. Korban tökéletes, a testfelépítése is helyén van, jól állnak neki az öltönyök, és van benne valami titokzatosság és rejtett agresszió, ami a szerephez egyszerűen elengedhetetlen. Hiába emlegetik még Christian kapcsán Jonathan Rhys Meyers vagy Chris Pine nevét is, ők eléggé sansztalanok. Előbbi már kissé túlkoros (1977-es születésű) és túlságosan ír, utóbbi pedig már két franchise-hoz is leszerződött (Star Trek és Jack Ryan-filmek), így kételkednénk, hogy egy harmadik is beleférne az idejébe. Viszont van még egy srác, akinek komoly esélye van. Ő Matt Bomer, aki hiába egykorú Jonathan Rhys Daviesszel, A nagy svindli című sorozat sztárja mégis feltűnően hasonlít a könyvben leírt Christianre. Kérdés, ha őt választják, a sorozat elengedi-e a színészt…
A lányoknál ennél is összetettebb a helyzet. Hollywoodban kb. minden barna hajú, húsz és huszonöt év közti színésznő Anastasia Steele szeretne lenni, de alig néhányan vannak, akik tényleg esélyesek erre. Az egyikük a Trónok harcából ismert Emilia Clarke, akinek előnyére válik, hogy fehér hajjal ismerte meg a nagyvilág, így eredeti hajszínével, barnán szinte ismeretlenként hatna a filmben. Bár már elmúlt huszonöt éves, ötöt simán letagadhatna. A másik jelölt az Olsen ikrek tesója, a huszonhárom éves Elizabeth, aki talán kevésbé hasonlít a könyvben leírt Anastasiára, viszont kiváló színésznő, és a Martha Marcy May Marlene-ben megmutatta, hogy gátlások nélkül képes megszabadulni a ruháitól. Ugyanez vonatkozik az ausztrál Emily Browningra (Sleeping Beauty) is. Ugyan sok rajongó szeretné, de a Szívek szállodájából ismert Alexis Bledel szerintünk sansztalan. Hiába néz ki szenzációsan, és tagadhatna le bátran pár évet, mégiscsak nemrég múlt el harmincegy…

Shailene Woodley
Shailene Woodley

A titkos favorit

Amíg a filmsztárok és a sorozatok csillagai gyakorlatilag ölik egymást a szerepekért, addig a háttérben feltűnt egy titkos favorit, aki egy nyilatkozatnak hála került minden eddigi jelöltnél szerencsésebb helyzetbe. A könyvek írója, E. L. James ugyanis egy interjúban elszólta magát, és arra a kérdésre, hogy kit látna szívesen Anastasia Steele szerepében, ő Shailene Woodley-t nevezte meg. De vajon ki az a Shailene Woodley? A hölgyet a magyar mozilátogatók az Utódok című George Clooney-filmből ismerhetik, ahol Shailene a sármőr színész lányát alakította olyannyira meggyőzően, hogy még Golden Globe-ra is jelölték a játékáért. Nemcsak alkatra tökéletes (gyönyörű alak, némi ártatlanság, ami erős nőiességgel párosul), hanem még életkorra is. A hölgy jelenleg ugyanis huszonegy éves, a könyvbéli Anastasia pedig huszonkettő, márpedig ha jövőre kezdődne a forgatás (ez a terv), akkor ő is pont annyi idős lenne, mint a főhősnő. Kérdés, hogy az írónak mennyi befolyása lesz a szereplőválogatáskor

Lenyomja A szürke ötven árnyalata a felnőtt Harry Pottert?
Olvass bele A sötét ötven árnyalatába!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top