Szabadidő

Állatkertben szülte meg a kisbabáját

Az állatkerti dolgozók segítettek egy vajúdó nőnek világra hozni a kisbabáját egy amerikai állatkertben.

Ők segítettek az anyukának
Ők segítettek az anyukának
Forrás: syracuse.com

Liz Schmidt állatkerti oktató éppen a rénszarvasokról tartott előadást, amikor riasztották a kollégái, hogy a medveház melletti ösvényen nemes egyszerűséggel el kezdett szülni egy nő. „Eszembe sem jutott, hogy nálunk fog megszülni, gondoltam, gyorsan berakjuk egy tolószékbe, és kórházba viszik” – tette hozzá a teljesen elképedt Liz.

Amikor odaértek a nőhöz, egyértelmű volt, hogy a baba nem vár addig, amíg kórházba kerülnek az anyukájával együtt. A terhes nő éppen néhány gyerekkel és a szüleikkel sétálgatott a Rosamond Gifford állatkertben, amikor elfolyt a magzatvize. A gyerekeket gyorsan elvitték oroszlánokat nézni, hogy ne lássák, hogyan születik a kisbaba.

Még arra sem jutott idejük, hogy a szülő nőt bevigyék egy épületbe, ott az állatkerti sétányon egy pokrócon szülte meg a kislányát, és az állatkerti dolgozók segítettek neki. A kislány először nem sírt fel, de aztán betakargatták az anyukájával együtt, és mint a mesében, minden jóra fordult. Nehezen tudjuk eldönteni, melyik furcsább helyszín egy szüléshez: a metró vagy egy állatkert.

keretes cikk - vak
ADVENT A NŐK LAPJA CAFÉN!

Hangolódj rá a karácsonyra a Nők Lapja Café adventi különszámával! Tesztekkel, receptekkel, programajánlatokkal és ajándéktippekkel várunk. És persze minden napra jut valami meglepetés is!

 


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top