A nyáron leforgatják, majd ősztől rögtön műsorra tűzik az HBO sikersorozatának, a Társas játéknak a második szezonját. Az új évad tizenhárom részből áll, és leginkább azért lesz különleges, mert teljes egészében magyar találmány. Míg az első széria egy izraeli sorozat alapján készült, a folytatáshoz már nem akadt ilyen mankó, lévén a hazájában csupán egyetlen évadot élt meg.
Mindenkit megtartottak
Krigler Gábor forgatókönyvíró elmondta, hogy mivel a szereplők a szívükhöz nőttek, ezért mindenkit megtartottak. Ez egyben azt is jelentette, hogy a Lénát alakító Martinovics Dorina nem azért nem vett részt a sajtótájékoztatón, mert kiírták a Társas játékból, pusztán csak színházi próbája miatt nem tudott eljönni. Természetesen lesznek új szereplők is, de amikor rákérdeztem a kilétükre, Herendi Gábor rendező sejtelmes mosollyal az arcán közölte, hogy ez az információ egyelőre a szigorúan titkos kategóriába tartozik. Ha a második évad jól sikerül, még arra is van esély, hogy a csehek és a románok a magyar forgatókönyvet veszik majd alapul, mivel arrafelé még csak mostanában forgatják az első évadot.
![Básti Juli is visszatér a Társas játék 2. évadában Básti Juli is visszatér a Társas játék 2. évadában](/data/cikk/12/113016/1.jpg)
Pörgősebb lesz
Mivel az új évad esetében nem kötötte az alkotókat az eredeti recept, néhány változtatást is véghezvittek. Pörgősebbnek és filmesebbnek ígérik az új epizódokat, és további jó hír, hogy a helyszínek is változatosabbak lesznek: ezúttal kétszer annyi helyszínen forgattak, mint az előző szezon esetében. A sajtótájékoztatón ott volt Pokorny Lia (természetesen most műorr nélkül) és Simon Kornél is, akik már javában tanulják a szövegüket, és készülnek a hajnali ötös kezdésekre, ugyanis három hónapon át kell majd a Társas játék követelményei szerint élniük. Az esemény legnagyobb meglepetése kétségkívül Básti Juli jelenléte volt, akinek a karaktere az előző évadban meghalt. A művésznőből a nagy titkolódzás közepette annyit azért elárult, hogy a karaktere nem támad fel, ám valamilyen módon mégis visszacsempészték őt a sorozatba. Start ősszel, és már nagyon várjuk.