Az elmúlt években a brit Henry Aldrige and Son aukciósház rengeteg pénzt és időt áldozott arra, hogy kiderítse egy hegedű eredetét. A tulajdonos szerint a hegedűn egykor a Titanic zenekarvezetője játszott a tragédia idején is, de erre eddig semmilyen bizonyítékuk nem volt. Most azonban egy kórházi berendezés, egy CT-vizsgálat segítségével sikerült bebizonyítani, hogy a hangszer egykor valóban Wallace Hartley tulajdonában állt.
A hírt a brit BBC a vezető hírek között említette. Az egyedülálló módszerrel a 3D-s nagyfelbontású képeken teljes egészében megvizsgálhatták a hegedű belsejét anélkül, hogy kárt tettek volna benne.
„A szkennelés során kiderült, hogy az eredeti fa itt-ott megsérült, de helyreállították – nyilatkozta az aukciósház vezetője. – Kielemeztük a hangszert összetartó ragasztót, és kiderült, nagyrészt ennek volt köszönhető, hogy egyben maradt a hegedű. Az állati eredetű ragasztó ugyanis csakis melegben olvad, nem hidegben. Persze az a vaskos bőr Gladstone táska, amelybe vélhetően maga Hartley csomagolta, megvédte a hangszert a víztől.”
Hartley holttestét annak idején 10 nappal a Titanic katasztrófája után találták meg, és bár a táskát állítólag a mentőmellényéhez rögzítve találták, a hegedűről nem esett szó a listázás során.
„A katasztrófa után a halottaknál talált valamennyi holmiról feljegyzés készült, hogy ez alapján a későbbiekben azonosíthassák a fellelt tárgyakat. Gyanús, hogy a hegedű nem szerepel a listán – mondta alig egy hónapja egy elismert történész, Daniel Allen Butler. – De tegyük fel, hogy a bőrönd tartalmát valamiért nem írták fel; a víznek akkor is nyomot kellett volna hagynia a fán, amely elvesztette volna a csillogását.”
A történész ellenvéleménye azonban már senkit nem érdekel, az aukciósház – amely Titanic-ereklyékre specializálódott – hamarosan árverésre bocsátja a hegedűt, a tulajdonos legnagyobb örömére. A hangszer kikiáltási árát ugyan még kalkulálják, de az biztos, hogy egy vagyont ér.