Szabadidő

Alfahímek csörtéje: Ryan Gosling kontra Bruce Willis

Mindkettőjük akciófilmjét (Csak Isten bocsáthat meg, Red 2.) a héten mutatják be a magyar mozik, és mindketten szótlan, cool csávókat alakítanak. De vajon melyikük a menőbb? Megmértük.

Alfahímek csörtéje: Ryan Gosling kontra Bruce WillisAktivitás

Hány filmben szerepeltek az idén? Ryan Gosling gengszterkedett egyet a Gengszterosztagban, elutazott Távol-Keletre, hogy laposra veresse magát a Csak Isten bocsáthat meg kedvéért, és érzékeny lelkű motorost alakított a héten DVD-n megjelenő Túl a fenyvesen-ben (ennek forgatásán jött össze Eva Mendesszel). Ez három. Ezzel szemben Bruce bácsi romba döntötte fél Budapestet a Die Hard – Drágább, mint az életed-ben, katonáskodott a G. I. Joe második részében, és nyugdíjas akciósztárok között parádézik a Red 2.-ben. Szintén három. Döntetlen.
Ryan Gosling – Bruce Willis 1:1

Munkaundor

Bruce Willis mostanság látványosan unja a szakmáját, és kb. minden filmben ugyanazt a John McClane-klónt erőlteti, interjú közben pedig minden másodpercben látszik rajta, hogy legszívesebben elmenekülne onnan a világ végére. Vele szemben Gosling a vásznon még tisztességesen, ugyan némi önismétléssel, de teszi a dolgát, viszont lenyilatkozta, hogy belefáradt ebbe az egészbe, és a rendezése után szeretne egy kis időre visszavonulni. Ez elvileg döntetlen, de harminchárom évesen nem ugyanaz belefáradni a jóba, mint ötvennyolc évesen, ezért Bruce bácsinak jár a pont.
Ryan Gosling – Bruce Willis 1:2

Alfahímek csörtéje: Ryan Gosling kontra Bruce Willis

Szótlanság

Egy igazi férfinak nem kell sokat beszélnie ahhoz, hogy kifejezze önmagát, és ehhez mindketten próbálják tartani magukat. Willis általában csak akkor szólal meg, ha nagyon muszáj, és akkor is csak valami ironikus egysoros hagyja el a száját. Gosling ezzel szemben a Drive-ban, a Túl a fenyvesen-ben és a Csak Isten bocsáthat meg-ben már odáig megy, hogy akkor sem szólal meg, amikor kellene. A némasági versenyt Ryan Gosling nyerte.
Ryan Gosling – Bruce Willis 2:2

Siker, pénz, csillogás

Ryan Goslingot nagyon sokan szeretik, ám tény, hogy hiába voltak sikeres filmjei (Drive, Őrült, dilis, szerelem), az igazi kasszarobbantás még hiányzik a neve mögül. Ezzel szemben Bruce bácsi idén az ötödik Die Hard-filmmel is tarolt. Mivel nem szerencsés pénzügyi szempontból egy harminchárom évest szembeállítani egy ötvennyolc évessel, így azt mondjuk, hogy a fiatal Bruce Willis az első Die Hard-mozival, A simlis és szende tévésorozattal és a Nicsak, ki beszél szinkronszerepével sokkal kifizetődőbbnek bizonyult, mint Ryan mostanában. Willisnél a pont.
Ryan Gosling – Bruce Willis 2:3

Férfiszépség

Hallom ám, hogy most mindenki huhog, mert ez erősen szubjektív kategória, és különben is egy nyugdíjast hasonlítunk egy férfikora csúcsán lévő fickóhoz, de ha a 33 éves Bruce Willisre gondolunk, akkor sem tudjuk azt állítani, hogy klasszikusan jóképű csávóval van dolgunk. Willis fénykorában is inkább a „van benne valami izgalmas” típusú fickó volt, míg Ryan igazi görög szobor klasszikus vonásokkal, és hiába játszott Bruce akárhány akciófilmben, egyszer sem tudott olyan izmokat villantani, mint Gosling az Őrült, dilis, szerelem-ben. Goslingnál a labda.
Ryan Gosling – Bruce Willis 3:3

Alfahímek csörtéje: Ryan Gosling kontra Bruce WillisSzakmai elismerések

Pályájukat épp az ellentétes oldalon kezdték. Míg Willis egy vicces vígjátéksorozatnak és egy akciófilmnek (Die Hard) köszönhette az első sikereit, addig Gosling kis művészfilmekben (Fél Nelson, Blue Valentine…) szerepelve halmozta az elismeréseket, és innen haladt a szótlan akcióhős skatulyája felé. Willist valahogy sosem akarta befogadni a szakma, és ugyan A simlis és a szendéért még elhalmozták Golden Globe-jelölésekkel, később a neve szóba sem kerül komolyabb díjak kapcsán. Ezzel szemben Goslingot kapásból Oscarra jelölték a Fél Nelsonért, és azóta is begyűjtött már négy Golden Globe-jelölést, szóval Ryannél az előny.
Ryan Gosling – Bruce Willis 4:3

Kreativitás

Színészi pályája elején Willis kiadott egy-két blues lemezt, játszik harmonikán, volt saját filmterve (Hudson Hawk), és egy-két mozijában dalra is fakadt, ma már maximum produceri munkát vállal a színészkedés mellett, de azt se szívesen. Ezzel szemben Gosling több filmjében (pl. Blue Valentine) is énekelt, sőt maga szerezte a dalokat, játszik gitáron, dolgozik producerként, sőt fiatal kora ellenére épp az első rendezését (How to Catch a Monster, vagyis Hogyan kapjunk el egy szörnyet) forgatja, melynek a forgatókönyvét is ő maga írta, vagyis majd kicsattan a kreatív energiáktól. Ezért jár neki a pont.
Ryan Gosling – Bruce Willis 5:3

Énekverseny

A színészmesterségben már nincs mit bizonyítaniuk, de mivel a tehetségkutatók korát éljük, az énekteljesítményükben bátran összehasonlítottuk őket. Míg Ryan láthatóan lelkesen énekel, de az éneket inkább afféle zenebohóc jelleggel használja, és hajlamos hamiskássá válni, addig Willis dögös bluesos hangjával simán végig bírnánk hallgatni egy teljes koncertet. Bruce bácsi visszatért!
Ryan Gosling – Bruce Willis 5:4

 

Google-találatok

Végül az egyik legegyszerűbb népszerűségi mutató tesztelését választottam: a nevük beírására vajon hány találatot ad a Google? Ryan Goslingra 45 800 000 a találatok száma, míg Bruce Willis nevének bepötyögése után 56 700 000 találatot adott ki. Aki pedig a különbséget pusztán az életkorral magyarázná, annak eláruljuk, hogy Arnold Schwarzeneggernél 30 millió találatunk volt, Sylvester Stallonénál 16 millió, Keanu Reevesnél pedig 15 700 000, pedig már ők sem mai gyerekek. Bruce hozta a pontot és az egál végeredményt! Mindketten menők.
Ryan Gosling – Bruce Willis 5:5

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top