A srác, aki bármelyik nőt megkaphatná a földgolyón

Ismétlés a tudás anyja

Képzeld el, hogy odalép hozzád egy srác. Nem az eseted, nincs rajta semmi extra, de elsőre tudja, mire gondolsz, kitalálja a vágyaidat, és minden helyzetben pontosan azt mondja, amit akkor hallani szeretnél. Fantasztikus a humora, sosem bánt meg, és te vagy számára a világ közepe. Erre szokták mondani, hogy ilyen srác a világon nem létezik. És tényleg. Viszont ha valaki utazni tud az időben, és akárhányszor képes átélni és alakítani ugyanazt a pillanatot, a végtelen lehetőségekből össze tudja magának hozni az ideális randit, az ideális szexet és az ideális párkapcsolatot.

Elsőre Bill Murray és Andie McDowell között se működött a kémia az Idétlen időkigben, ám a kitartás (és a végtelenül ismétlődő nap) végül meghozta gyümölcsét. A fájdalmasan hasonló című, Időről időre főhőse a fiatal Tim (Domnhall Gleeson), aki furcsa családi örökséghez jutott az apjától: utazni tud az időben. Tim azonban ezt nem arra használja, hogy egy sportlexikonnal a kezében egy Tipp Mix iroda felé vegye az útját és milliomos legyen. Ő a tökéletes párkapcsolatot szeretné megteremteni magának.

Az időutazás szabályai

Egy időutazós filmnél – még egy romantikusnál is – az egyik legfontosabb kérdés, hogy mennyire logikus mindaz, ami a vásznon történik. Mivel a film főhőse úgy utazik az időben, hogy beáll egy sötét helyre (többnyire egy szekrénybe), becsukja a szemét majd összeszorított kezekkel arra az időre gondol, ahová szeretne visszamenni, mindez nem vehető túl komolyan, és ez így van jól.

Azért egy szabály így is akad: csak azokba az időkbe mehet vissza, amiket maga is megélt, így csak a saját és közvetlen környezete életére tud komolyabb befolyással lenni. Persze felvethetnénk neki, hogy miért nem lottózik vadul, és miért csak a családja és a szerelmi élete foglalkoztatja, de ezen kár rágódni. Ha azt a szálat is beleviszik, egy teljesen más film született volna. Az Időről időre a maga szépen lekerekített, romantikusra hangolt időutazásaival kerek egészet alkot, és nem az agyunkra, hanem a szívünkre akar hatni. És ezt nagyon jól csinálja.

A nagy átverés

A filmet Richard Curtis rendezte, aki az Igazából szerelemmel, a Sztárom a párommal vagy a Négy esküvő és egy temetéssel már bizonyította, hogy van némi érzéke az érzelmekkel való játszadozáshoz, és a helyzet az, hogy az Időről időre a rendező búcsúfilmje. Ez persze a film minőségét illetően egyáltalán nem lényeges információ, viszont nem árt róla tudni, hiszen részben ezért lett az egyik legszemélyesebb és legőszintébb munkája.

Curtis ügyes manipulátor. Az Időről időre első ránézésre egy furcsa, de rendkívül aranyos szerelmesfilm, amiben a mulya angol srác beleszeret az amerikai álomnőbe (Rachel McAdams cukibb, mint valaha), és néhány trükk segítségével teljesen magába bolondítja.

Ám ez csak a látszat. Curtis nemrég vesztette el az édesapját, és ezt csak azért írom ide, mert az Időről időre – bár romkomnak álcázza magát – elsősorban egy apa-fiú kapcsolat filmje. Azt mutatja meg, milyen érzés elveszíteni valamit, majd feldolgozni a tényt, hogy nem tehettünk semmit ez ellen. Mindezt Bill Nighy csodálatos alakításával fűszerezve, és néhány annyira érzelmes pillanattal, hogy a környékbéli pézségyáraknak plusz műszakokat és gyártósorokat kell bevezetniük a premier környékén.

Könnyes-mosolygós búcsú

A film még a legbántóbb közhelyeket is képes szívhez szólón, őszintén, valódi tartalommal megtöltve bemutatni. Az “Élj a mának!” vagy az “Élvezd ki az élet minden pillanatát!” című örökzöldek bármilyen elkoptatottak is, a filmet és a főszereplő Tim életét nézve mégis új értelmet kapnak, és végül azzal az érzéssel jövünk ki a moziteremből, hogy talán tanultunk valamit arról, hogyan lenne érdemes élni.

Az Időről időre az év legjobb randimozija, ami az érzelmességet pont annyi humorral és jól időzített poénnal egészíti ki, hogy egy percre se váljon nyálassá, így a megtekintését hímnemű embertársaimnak is erősen javaslom.