Tudom, mit csinál a gyereked szombat éjjel – 4. részlet

A könyvet itt rendelheted meg!

A kezelhetetlen

Dia az egyik legnépszerűbb lány volt a középiskolában. Szép, csinos, gyönyörűen zongorázik, tud gitározni, festeni, és pici kora óta balettozik is. A családnak van három nagy, fekete labradorja, amelyeket minden reggel és este megsétáltatott, imádta őket, éjszakánként a szobájában aludtak. A húgával nagyon szoros volt a kapcsolata, reggelenként együtt kakaóztak a takaró alatt, ez volt a közös szeánszuk.

Családi idillt képzeljenek el, ügyvéd apával, egyetemi tanár anyával, akik sokat dolgoznak, de szakítanak időt a családi beszélgetésekre, és mindenki szívesen, önszántából ül le az asztalhoz a közös vacsorák alkalmával. A hangulat olyan jó volt Diáéknál, hogy a lány barátai is gyakran átugrottak egy-egy ilyen vacsorára. Irigyelték tőle, hogy a szülei ilyen lazák, jófejek. Dia nem nagyon járt el bulizni, barátaival nem ittak, nem pasiztak, inkább moziba jártak, összejöttek beszélgetni, zenét hallgatni. Sokszor egymásnál aludtak, a szüleik is összejártak, hol itt, hol ott vacsoráztak.

A fordulópont akkor jött el, amikor Dia lehetőséget kapott arra, hogy San Franciscóban tanuljon egy évig. A családja támogatta, de a húga, hiába örült nővére sikerének, nagyon elkeseredett, hogy hosszú ideig nem találkozhatnak. Dia megnyugtatta, hogy naponta beszélnek majd, és izgatottan készült az útra. A szülei video-chat segítségével megismerkedtek a befogadó család tagjaival is, akiket nagyon szimpatikusnak találtak. Úgy tűnt, minden stimmel.

Eljött az utazás napja, és Diát a beszállókapuig kísérték, együtt zokogtak a búcsú pillanataiban. A lány szomorúsággal vegyes izgalommal volt tele. Tudta, hogy hiányoznak majd a szerettei, de közben nagyon kíváncsi volt Amerikára. Már rögtön érkezése másnapján elkezdett járni az ottani suliba a család két lányával együtt, akik tizenhat évesek voltak, annyi, mint ő. Hamar kiderült azonban, hogy a korukon kívül nem sok mindenben hasonlítanak. A lányok hétvégenként rendszeresen eljártak bulizni a haverjaikkal, amíg Dia inkább otthonülő típus volt. Eleinte nem is ment velük, inkább otthon olvasott, sétált a környéken, vagy chatelt a szüleivel, tesójával.

Nagyon hiányzott neki a családja, gyakran sírta magát álomba, és szorongatta az otthonról magával vitt alvópárnáját. Így teltek az első hetek. Tetszett neki az új környezet, kíváncsian szemlélődött, de mégis nagyon egyedül érezte magát. Így végül, amikor egyik este a lányok magukkal hívták egy tetőterasz-partira, úgy döntött, beadja a derekát. Dia és a lányok kapcsolata a buli után egyre szorosabb lett, egyre több időt töltött velük, és közben fokozatosan átalakult. A lányok előbb csak vörös rúzst kentek a szájára, aztán fekete lakkot a körmére, majd szűk ruhákat és magas sarkúkat adtak rá.

Az addig kislányos Dia megszerette az új énjét, élvezte a folyamatos vásárlást, és hogy végre nincs egyedül. Szinte már minden szabadidejét a lányokkal töltötte, akikkel az iskolai szünetekben kirándulni mentek. Az egyik ilyen alkalommal nézték meg Hollywoodot is. A születésnapján egy hosszú hétvégével lepték meg: New Yorkba utaztak, mert tudták, hogy Dia kedvenc sorozata ott játszódik. A lány kimondhatatlanul boldog volt.

Miközben egyre szorosabbá vált a kapcsolata a lányokkal, addig a saját családjától fokozatosan eltávolodott. Ritkultak a hazatelefonálások, és olyan is megesett, hogy csak napok után adott életjelet magáról. Az üzenetekre sem válaszolt már azonnal. Amikor mégis összejött valahogy a chatelés, akkor Diában fel sem merült, hogy megkérdezze a családját, mi újság otthon. Csak magáról beszélt, állandóan a szülei szavába vágott. Amikor az édesanyja megjegyezte, hogy megváltozott és aggódnak érte, akkor lehurrogta, és azt mondta, ugyanaz a lány maradt, csak más ruhákat hord, és csak azért nem beszél velük annyit, mert sok minden történik vele.

Közben egyre jobban beszippantotta az új társaság, átesett az első berúgásokon, majd a füvet is kipróbálta azzal a tíz-tizenkét fős társasággal, akikkel bulizni járt. Az egyik ilyen parti alkalmával vesztette el a szüzességét is, a lányok biztatására. A fiúnak, akivel lefeküdt, nagyon bejött, és mivel ő sem volt közömbös iránta, rászánta magát, és túlesett az első alkalmon. Egy ideig aztán együtt járt a fiúval, tetszett neki, hogy cabrióval fuvarozzák ide-oda. Időnként a tengerpartra is lementek az autóval, de a cél nem a romantikus randevú volt: helyette ittak, szívtak és szexeltek. Bár a viszonyuk hamar véget ért, Dia nem állt le. További kalandokba bonyolódott, ami könnyen ment, mert népszerű volt az ottani fiúk körében. Ő volt az egzotikus kelet-európai lány. Dia boldog volt, szabadnak érezte magát, nem bánta a változást. Azt gondolta, eddig gúzsba kötve élt, de most végre kibontakozhatott.

Ahogy közeledett a hazatérés napja, egyre feszültebbé vált, egyre többet sírt, és egyre intenzívebben bulizott, hogy kiélvezhesse a szabadságot, amíg lehet. Ezzel párhuzamosan átállította az agyát is. Kezdte bebeszélni magának, hogy azért nem tudott eddig ilyen boldogan, függetlenül élni, mert nem hagyták. Arról, hogy korábban, a családjával is legalább ennyire boldog volt, teljesen megfeledkezett. Az utolsó héten magába fordult, zokogott a lányoknak, hogy képtelen hazamenni, hiszen ő már angolul álmodik, már más ember, idetartozik, nem a családjához. A lányok is szomorúak voltak, mert nagyon megszerették. Végül megbeszélték, hogy Dia, amint tud, visszatér, hiszen ő odatartozik.

Hazaérkezése után napokig ki se jött a szobájából. Megállíthatatlanul sírt, gyűlölködve beszélt a szüleivel, a húgával. Nem játszott a kutyáival, kizavarta őket a szobájából, amikor nála akartak aludni, mint régen. Csak akkor vidult fel kicsit, amikor az amerikai családdal, a lányokkal chatelt. Dia szülei megértők voltak, de nagyon fájt nekik, ahogy beszélt, viselkedett velük. Hiányzott nekik az a lány, akit elengedtek a világ másik felére, és aki helyett visszakaptak egy teljesen más embert.

Dia kitartótan és hatékonyan pusztított a környezetében. Hamar lemorzsolódtak a régi barátai; úgy megbántotta őket a lekezelő viselkedésével, hogy szóba sem álltak vele többé. A húga is szeretett volna visszatérni a korábbi reggeli szertartásukhoz, a közös kakaózáshoz, de mivel sejtette, hogy nem lesz könnyű dolga, csak óvatosan próbálkozott. Nővérének ez is túl sok volt. Dühösen kiabálni kezdett, mire a húga sírva szaladt ki a szobából.

Dia feszültsége, agressziója abból fakadt, hogy hiába vágyott rá, a hazai környezetben nem tudta folytatni azt a bulizós életformát, amit külföldön megszokott. A szülei ugyanis sokkal jobban figyeltek rá, és jobban ismerték, mint a kinti család. Na, nem arról van szó, hogy bulizni sem engedték el – elmehetett, de haza kellett érnie időre, és nem tolerálták, ha pia- vagy cigiszagúan érkezett meg. Hiába voltak mérsékeltek és betarthatóak a szabályok, így is rengeteget veszekedtek a bulik miatt, Dia többször fenyegetőzött öngyilkossággal is.

A szülei pszichológushoz akarták vinni, de végül csak ők jártak szakemberhez, mert már nem bírták elviselni a lányukat. Hiába megértők, hiába szeretik a lányukat, az állandó konfliktusok, a számukra teljesen idegen, megvadult kamaszlány pokollá változtatta a régi idillikus családi életet. Dia természetesen még a tanulmányi eredményein is rontott, ahogy az a problémás tinédzsereknél – már-már közhelyszerűen – lenni szokott.

Mindenáron vissza akart jutni Amerikába. Szinte nem telt el nap anélkül, hogy ne vágta volna a szülei fejéhez: neki már új családja van, ahol önmaga lehet, ahol nem korlátozzák, és amúgy is, Amerika sokkal jobb hely. Kinézett magának egy főiskolát San Franciscóban, és a fejébe vette, hogy oda megy továbbtanulni. Más lehetőséget meg sem hallott. A szülei azt mondták, még bele is mennének, mert tulajdonképpen már egyáltalán nem marasztalnák mindenáron a lányukat, nem sok örömük van benne.

Az áment azonban mégsem mondják rá egyelőre, mert úgy gondolják, talán még nincs veszve minden, és egyszer újra megtalálják a közös hangot. Úgy érzik, szülőkként kötelességük mindent megtenni azért, hogy túléljék ezt az időszakot. Anélkül, hogy elveszítenék a lányukat. A történtek mély nyomokat hagytak bennük, nehezükre esik megbocsátani azért, amiért tönkretette az addig boldog családi életüket, mégis mindennap újra kezdik, mindennap megpróbálják. A szülők barátja, aki Dia történetét elmesélte, azt mondta, ha Dia az ő lánya lenne, már régen páros lábbal rúgta volna ki a házból.