Szabadidő

Itt vannak az első képek A szürke ötven árnyalatának a forgatásáról!

Anastasiát és Christian Greyt Dakota Johnson és Jamie Dornan kelti életre a filmvásznon.

Elkezdődött E. L. James A szürke ötven árnyalata című erotikus bestselleréből készült filmadaptáció forgatása Vancouverben. A férfi főszereplő északír színészt és egykori Calvin Klein-divatmodellt, Jamie Dornant és a szexuális téren még ártatlan hősnőt megformázó Dakota Johnsont a forgatás első napján kapták lencsevégre, amint éppen kávéznak.

Éppen azt a részt vették fel a filmesek, amikor a “mamipornóként” emlegetett könyv szerint Anastasia interjút készít a 27 éves milliárdossal. Ez volt az a jelenet, amikor felcsillant Christian érdeklődése az egyetemista lány iránt. A jelenetben a 31 éves ír színész egy sötét, háromrészes öltönyt visel, nyakkendő nélkül, kissé kigombolt ingben, míg 24 éves kolléganőjén – aki Don Johnson és Melanie Griffith lánya  – egy sötétzöld military dzseki látható, nyakában pedig egy kék-szürke kendő. Mint a színésznő, aki a szerep kedvéért szőkéről barna hajra váltott, korábban bevallotta, a film szexjelenetei miatt elkezdett edzőterembe járni, életében először, ugyanis jól akar kinézni meztelenül.

A bestseller forgatási jogait az Universal Pictures és a Focus Features szerezte meg. A produkció premierje 2014. augusztus 1-jén lett volna, a legújabb tervek szerint azonban csak 2015. február 13-án, Valentin-naphoz igazítva kerül a mozik műsorára. A történet főhősének, Christian Greynek a szerepére eredetileg kiszemelt Charlie Hunnam (Kemény motorosok) ugyanis október közepén visszalépett, ez pedig jelentősen hátráltatta a munkálatokat. 

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése