Balogh Robert: Igaz szeretettel
részlet Balogh Robert 3percesek című novelláskötetéből, mely 2012-ben, a Noran Kiadó gondozásában jelent meg. A könyv novellái a hirdetési újságok rovatait követték – társkereső, adásvétel, szolgáltatás, állás… és az összes valóban az elmúlt évtizedben megjelent hirdetésen alapul.
“Én nem magamnak, hanem Édesanyámnak szeretnék találni valakit, egy szeretni tudó férfit. Édesanyám 54 éves, de boldog még soha nem volt.”
Tudom, hogy ez az egész világot hidegen hagyja. Ez ma egyáltalán nem érdekes. Kinek van ideje ma boldognak lenni? Nem csak frázis a boldogság. Nem mályvaszín pónilovon nyargalunk a friss gyepen, nem nyilvánítom boldognak magam, esetleg Édesanyám, és nem gondolom azt, hogy egy szemvillanás alatt megváltozik a világrend, minden csupa súgás-búgás és suttogás lesz, és csupa-csupa érzések töltik ki a csendeket. Édesanyám sohasem boldog, jó, talán pillanatokra az. Magányos. Ha végzett a munkájával csak otthon ül és olvas. Egyedül nem jár el színházba, mert nem szeret egyedül lenni. Nem jár el sehová, mert nincsen kivel mennie. Nincsen, akinek megfogja a kezét, egy másik kezet, egy férfiét, és úgy, együtt, kéz a kézben elsétáljanak. Édesanyám szép. Nem úgy, mint egy csitri. Érett, komoly arca van. És okos is, olvasott. Egy 54 éves nő már öregnek számít? Nem gondolom. Zavaróak lennének a mimikai ráncok? Édesanyám érett nő. Én szeretnék neki társat keríteni.
Ilyenkor májusban minden a szerelemről szól, a madarak, a virágok, mind erről beszélnek. Édesanyámhoz nem kell érteni, nem kell vele bánni, csak figyelmet igényel, egy olyan férfit keresek, aki bele mer nézni a nő szemébe, nem ijed meg egy-két őszinte kérdéstől, nem csak a hasát szereti, és a meccset nézi, vagy az újságot olvasgatja langyuló sör mellett. Nem tudom, létezik-e olyan férfi, aki becserélné közönséges életét, lerakná a kártyát, elfeledné a kocsmai haverokat, és meg tudna fiatalodni egy szerelem által, egy egész szerelem által. Mert hát ez a nagy össznépi boldogtalanság nem a Népjóléti Minisztérium hibája, csak a mienké. A valódi életet vissza lehet kapni, minden óráját, minden percét vissza kell hódítani, meg kell dolgozni a boldogságért. Most még tavasz van, ennél szebbet és fényesebbet elgondolni sem tudok. Ez a nagy fényesség néha már-már maga a szívfájdalom. Persze, én is egymagam ülök itt. Ahogy írom ezt a levelet, belekortyolok a méregerős feketémbe, édes és forró, illetve forró az csak volt, már csak édes. Rágyújtsak? Lusta vagyok és körülményes. Legalább Édesanyám legyen boldog. Legalább Ő!
Hétfői novella: Rényi Ádám – A látogató
Keddi novella: Döme Barbara – A nagymama, aki elfelejtett meghalni
Szerdai novella: Száraz Miklós György: Tíz kívánság
