nlc.hu
Szabadidő
Így sétálnak a budapesti pingvinek – galéria

Így sétálnak a budapesti pingvinek – galéria

Tavaszváró buli volt a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Ezzel együtt egy évfordulót is ünnepelhetünk, ugyanis ma 102 éve, hogy a fővárosi állatkert megnyílt a jelenlegi helyén.

A Fővárosi Állat- és Növénykert az idei szezonban is számos programot kínál látogatóinak. Ezek között újdonságnak számít, hogy nemsokára rendszeresen sétálni viszik a pingvineket a látogatók közé, a kert sétaútjaira. Persze ez a pingvinek számára is újdonság, így lépésről lépésre kell őket hozzászoktatni az új környezethez. Mostanában éppen ezen dolgoznak az Állatkert munkatársai. Egy ilyen próbát mutattak meg a sajtónak a Magyar Állatkertek Szövetsége közös szezonnyitó sajtótájékoztatóján, amelyet épp a Fővárosi Állat- és Növénykertben tartottak.

Azért vannak olyan pingvinek a fővárosi állatkertben, akik már rutinos sétálóknak számítanak. Egyikük egyszer a 72-es trolibusz megállójában várakozott, de társa egészen a Dózsa György útig eljutott – mondta korábban Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője.

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top