Szabadidő

10 érdekesség a 73 éves Bob Dylanről

A ma 73. születésnapját ünneplő öregúr néhány napja elérhetővé tette legújabb számát a honlapján. Továbbra is magasról tesz a trendekre, továbbra sem tud énekelni, és továbbra is zseniális.

Nyáry Krisztián cikkei:

– Fedák Sári különös esküvője
– A 90 éves Charles Aznavournak eszében sincs abbahagyni
– Bányai Júlia: az asszony, aki férfiruhában lett katonahős
– Egy önpusztító író – 11+1 érdekesség a 215 éve született Balzacról
– 10 nő, akikre érdemes odafigyelni

Bob Dylanről, akit nemrégiben Obama elnök is kitüntetett, ma minden bizonnyal hosszú születésnapi cikkek jelennek meg a világ számos lapjában, ezért én csak tíz, számomra izgalmas momentumot idézek fel.

1. A Robert Allen Zimmerman nevet kapta születésekor. A mítosz szerint nevét Dylan Thomas angol költő iránti tiszteletből vette fel, de ő maga ezt sosem erősítette meg, sőt egy ’78-as Playboy-interjúban kifejezetten tagadta, mondván, hogy már azelőtt Dylannek hívatta magát, mielőtt megismerkedett volna Dylan Thomas költészetével. Mielőtt Bob Dylan lett volna, egy rövid ideig Elston Gunnként futtatta magát. Szerencsére első nagy slágereit már nem ezen a néven írta. Ez például a világhírt meghozó Blowing In The Wind 1963-ból:


2. Bob Dylan fest. A 70-es évek elején órákat is vett Norman Raeben amerikai festőtől, amiről meglehetősen frusztráló emlékeket őriz: Raeben hangos volt, ijesztő és nagyon sajátos módon kritizálta a hallgatókat. Dylantől megkérdezte, miért akar festő lenni, s mikor ő nagy zavarában azt válaszolta, hogy mert le akarja másolni a világot, Raeben dühös lett, mondván, a valóságot egyáltalán nem kell lemásolni, és egoistának nevezte Dylant. Az 1970-ben megjelent Self Portrait című album borítóján a saját festménye szerepel

Majdnem Magyarországra jön minden idők legnagyobb rockdalának szerzője

3. A Like a Rolling Stone című 1965-ös balladájának első szövegváltozata hat oldal hosszú volt. A Columbia kiadó nem is akart hozzájárulni, hogy a belőle írt szám lemezre kerüljön. Aztán előbb a klubokban kezdték nagy sikerrel játszani, később a rádiók is beengedték, és végül világsláger lett belőle. A dal a Rolling Stone magazin által 2010-ben összeállított “Minden idők 500 legnagyobb dala” listán az első helyen szerepelt.


4. Ő az első rockzenész, aki megkapta a Pulitzer-díjat. Az indoklás szerint “mély hatást gyakorolt a populáris zenére és az amerikai kultúrára, főleg rendkívüli költői erejű dalszövegei révén”.

5. Biztos, ami biztos, van egy Oscar-díja is. Ezt a 2000-es Wonder Boys (Pokoli Hétvége) című amerikai film The Things Have Changed című főcímdaláért kapta. A film rendezője, Curtis Hanson nagy rajongója Dylannek, de a zeneszerző kiválasztását a következővel indokolta: “Ki tudhat nála többet annak csapdájáról, hogy az ember Wonder Boy.” 


6. Dylan ismert protest songját, a Hurricane-t az a bizonyos Rubin “Hurricane” Carter korábbi bokszoló ihlette, akit 1966-ban három fehér férfi meggyilkolásáért ítéltek el, és akinek a bőrszíne miatt ártatlanul kellett 19 évet börtönben ülnie. Carter egyébként idén áprilisban hunyt el.


7. 2007-ben I’m not there címmel életrajzi musicalt írtak róla, amelyben hat színész mutatta be Dylan különböző arcait. A filmben Richard Gere, Christan Bale és Heath Ledger mellett egy női szereplő, Cate Blanchett is feltűnik Dylan egyik alteregójaként.


8. A 2009-es Christmas in the Heart című albumának teljes bevételét hajléktalanok megsegítésére fordította minden országban, ahol az albumot értékesítették. 


9. A Tarantula című kísérleti prózaverse 1971-ben látott napvilágot. 2003-ban a Spin Magazin által összeállított “az 5 legérthetetlenebb mondat könyvekből, amit rocksztárok írtak” listán Dylan szerepelt az első helyen a következővel: “Now’s not the time to get silly, so wear your big boots and jump on the garbage clowns.”  Műfordítók megoldásait várom a kommentek között!

Majdnem Magyarországra jön minden idők legnagyobb rockdalának szerzője

10. Bob Dylant nem igazán érdeklik a show-biznisz szabályai. A ’65-ös New Port Folk Festivalon például a közönség megdöbbenésére elektronikusan játszott, karrierjének kezdetén pedig minden további nélkül kisétált az Ed Sullivan-show-ból. Legújabb albumának még nyilvánosan ismert címe sincs, de júniustól már európai turnén mutatja be a szerző. Ausztria, Szlovákia és Románia az állomások között szerepel, Magyarország sajnos nem.

(Köszönöm Modla Zsuzsanna Bob Dylan-szakértő szíves segítségét.)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése