nlc.hu
Szabadidő
Első randevújuk helyszínére vitte feleségét az 50. évfordulón

Első randevújuk helyszínére vitte feleségét az 50. évfordulón

Ilyen egy igazán romantikus férj.

Az akkor 17 éves brit Gordon Olley az akkori barátnőjével, Ednával ment el a moziba megnézni az Egy nehéz nap éjszakája című filmet 1964. augusztus 30-án. A lány magával vitte a vetítésre legjobb barátnőjét, Maryt is. Gordon és Mary pedig akkor és ott egy életre egymásba szerettek. Edna sem sértődött meg, túltette magát a dolgon, és jóban maradtak Maryvel.

Első randevújuk helyzsínére vitte feleségét az 50. évfordulón

Gordon egy évvel később meg is kérte Mary kezét, majd 1967. augusztus 19-én, Mary 18. születésnapján össze is házasodtak. Három gyermekük született, és van már öt unokájuk is. A mai napig is nagyon szeretik egymást.

Olley úr idén, a házassági évfordulón és egyben a születésnapján egy üdvözlőkártyával lepte meg a feleségét, ám megígérte neki, hogy 11 nappal később, a megismerkedésük 50. évfordulóján meglepetés várja. Az asszony azonban arra azért nem számított, amit végül kapott.

Első randevújuk helyzsínére vitte feleségét az 50. évfordulón

A romantikus férj elintézte ugyanis, hogy egy vetítés erejéig csak az övék legyen a mozi, ahol annak idején megismerkedtek, és persze ezúttal is az Egy nehéz nap éjszakáját nézték meg. A mozi örömmel teljesítette az idős úr kívánságát, és a személyzet csak miattuk aznap néhány órával korábban kezdte a munkát. “Amikor kiszálltam az autóból, és megláttam a lufikat a mozin, könnyekben törtem ki. Gyönyörű dolog volt és rengeteg drága emléket idézett fel”  mesélte Mary.

Még sok-sok boldog közös évet kívánunk mi is ennek a kedves párnak!

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top