nlc.hu
Szabadidő
X-Faktor: sokkot kapott Horányi Juli

X-Faktor: sokkot kapott Horányi Juli

Letolt gatyával ijesztették meg Horányi Julit – írja a Blikk. Az X-Faktor énekesnője még a hét elején került kínos helyzetbe az egyik fővárosi szórakozóhelyen.

A lap információi szerint Little G Weevil mentoráltja épp egy barátnőjével beszélgetett az egyik fővárosi bárban, amikor sor került a szürreális szituációra. “A szomszéd asztalnál ült egy furcsa figura, akin látszott, hogy illuminált állapotban van, és észrevettem, hogy már jó ideje figyel. Nem foglalkoztam vele, beszélgettünk tovább, azonban hirtelen felugrott, odapattant hozzánk, és azt mondta, szedjük össze magunkat. Elmosolyodtam, és visszakérdeztem, viccel-e, mire nemmel felelt, majd megfordult, és letolta a nadrágját, mi pedig szembe találtuk magunkat a csupasz fenekével. Pár pillanat után felhúzta a gatyáját, és elment, otthagyva a barátait” – nyilatkozta a Blikknek Horányi Juli. A párkapcsolata miatt hullámvölgybe került énekesnő először szóhoz sem jutott a megdöbbenéstől, de néhány perc elteltével túltette magát a sokkon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top