Anton Pavlovics Csehov nevéhez sok embernek kellemetlen középiskolai emlékek fűződnek csupán. Pedig műveiben olyan életfilozófiával és bölcsességgel találkozhatunk, amit kár lenne kihagyni az életünkből. Ha eddig nem került a kezedbe, akkor most bátran vedd le a polcról a Csehov-összest, és kezdj neki, garantáltan le fog lassítani és gondolkodásra késztet majd.
Én 16 évesen szerettem bele, akkor akadtam rá apukám Csehov-könyvére, ami magával ragadott, és le sem tettem, míg az összes művét ki nem olvastam, ami azt jelenti, hogy sok hónapig egy őrült vastag Csehov-kötettel a hónom alatt szaladgáltam. Olvastam a metrón, a Duna-parton, kávézókban, suliból lógva a parkban, otthonról éjjel megszökve az utcán, a lámpa alatt. Számomra a Csehov-drámák tele vannak humorral, iróniával, szarkazmussal és remekül szórakoztam rajtuk mindig. Mindemellett pedig az emberi természet és önmagunk megismerésére tanítanak észrevétlenül. Azóta is évente egyszer legalább előveszem valamelyik művét, hogy újra elolvassam.
1. “A válságot bármelyik félkegyelmű kibírja – az ember a mindennapos életben őrlődik fel.”
2. “Vannak emberek, akik mindig csak okos és helyénvaló dolgokat mondanak, és az ember mégis érzi, hogy ostobák.”
3. “A hallgatás mint büntetés hatásosabb, mint egy pofon vagy a szidalmazó szavak özöne.”
4. “Ha egy színdarabban az első felvonásban egy puska lóg a falon, akkor az a harmadikban el kell hogy süljön.”
5. “Mindennap rám szakad valami szerencsétlenség. Én már nem is zúgolódom, hozzászoktam, egyenesen jó képet vágok hozzá.”
6. “A nők sohasem bocsátják meg a kudarcot.”
7. “A közönséges ember a jót vagy a rosszat kívülről várja, vagyis a kényelmes kocsitól vagy a meleg szobától, a gondolkozó ember pedig önmagától.”
8. “A doktorok és a jóságos rokonok érik el végül is, hogy az emberiség elhülyül; a középszerűséget tartják zseninek, és a civilizáció tönkremegy.”
9. “Behunyt szemmel fekve egy éjjelen át olykor sok boldog évtizedet élhet át az ember.”
10. “Ha egyszer van börtön és őrültekháza, akkor valakinek ülnie is kell benne.”