Szabadidő

Méri a pulzust, a felhasznált kalóriát, edzés után pedig megeheted

Japán mérnökök alkották meg elsőként a világon azt a banánt, amely edzés közben kiírja a felhasznált kalóriát, a pulzusszámot, az időt, végül pedig még azt is, hogy "most már megehetsz".

Csúcstechnikát alkottak japán mérnökök, amikor valódi banánba “ültették” chipjeiket. Az idei tokiói maratonon két szerencsés versenyző próbálhatja ki először a csuklóra rögzíthető “hordható és ehető” gyümölcskészüléket. Még a profi futók is a több mint kétórás versenyeken szívesen fogyasztanak banánt az energiájuk szinten tartására, így ezt a lehetőséget használták ki az alkotók.

A gyümölcs héja alá helyeznek speciális mikrochipet és LED-eket, előbbi méri a futó teljesítményét, a lámpák pedig a héjon megjelenítik a mért adatokat, mint például a kalóriafelhasználás értékét, a pulzusszámot. A célba jutást követően pedig stílusosan az “Eat me”, vagyis “Most már megehetsz” felirat olvasható a banánon.

Köszönhetően az egyedi fejlesztésnek, a futóknak ezentúl még kevesebb eszközt kell verseny közben magukra csatolniuk.

Forrás: Springwise

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top