Szabadidő

Újabb repülőincidens: kényszerleszállást hajtott végre egy Airbus

Kényszerleszállást hajtott végre a Vueling spanyol diszkont légitársaság Airbus A320-as utasszállító repülőgépe a barcelonai El Prat repülőtéren csütörtök délelőtt. Ez ugyanaz a járműtípus, mint amelyiknek egyik gépe kedden lezuhant a Francia-Alpokban.

Az El Periodico című katalán újság internetes oldalán azt írja: a VLG1812-es számú járat Barcelonából indult Münchenbe, ám az Airbus kapitánya a felszállást követően égett szagot érzett. “Elővigyázatosságból” a visszafordulás és a kényszerleszállás mellett döntött. A La Vanguardia című lap úgy tudja, az égett szagot az utasok is érezték, akik “furcsa” zajokról is beszámoltak.

A gép végül rendben leszállt, az utasok pedig egy másik járattal már elindultak Németország felé. A 132 utas közül 12 úgy döntött, hogy inkább lemondja az utazást. A repülőgépet jelenleg is vizsgálják a légitársaság műszaki szakemberei Barcelonában. Az El Periodico szerint a keddi tragédia miatt kialakul “pszichózis” is közrejátszhatott abban, hogy inkább visszafordították a gépet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése