Meztelenül a dzsungelben
Elég jó az alapötlet. Rakjunk ki egy férfit és egy nőt valami teljesen lehetetlen környéken, mondjuk, az Amazonas mentén, de feltétlenül valamilyen dzsungel környékén, hogy aztán 21 nap alatt bebizonyítsák, ők bizony túlélik a megpróbáltatásokat.
A szereplők kiválasztását a készítők elvileg nem bízzák a véletlenre. Olyanok kerülnek a műsorba, akik legalább a foglalkozásuk, a tapasztalatuk vagy, mondjuk, készségeik alapján alkalmasak lehetnek a túlélésre, így aztán több katona, veterán túrázó vagy amatőr túlélő (bármit is jelentsen ez) próbálja ki magát. A forgatás előtt mindenféle szakemberek meg is vizsgálják őket, kapnak valamiféle pontszámot is, ami alapján megjósolják, vajon mennyire fognak majd helytállni.
A cél a túlélés
A két játékos elvileg akkor találkozik egymással először, amikor külön-külön megérkeznek a túlélés helyszínére, persze már eleve meztelenül. Ezt az állítólagos első találkozást viszonylag nehéz elhinni, jó eséllyel ugyanis ugyanabban a szállodában várták korábban az indulást, de oké, lépjünk túl az ilyen apróságon, végül is ezen nem múlik semmi. Szóval kapnak egy-egy táskát, abban van egy bozótvágó kés és egy tűzgyújtó szerszám, illetve egy-egy kamera, amivel venni tudják egymást. Na persze nemcsak a saját maguk által felvett anyagból készül végül a műsor, hanem kíséri őket egy néhány tagból álló stáb, akik hangsúlyosan csak akkor avatkozhatnak közbe, ha a játékosok egészsége komoly veszélyben van. A cél persze az, hogy végigcsinálják a három hetet anélkül, hogy feladni kényszerülnének. Közben küzdenek az elemekkel, a saját korlátaikkal, az egészségükkel, néha pedig egymással, amikor már túl nagyra nő a feszültség.
Minek a zanza?
A műsor talán legfurcsább része meglepő módon nem az, hogy a játékosok meztelenek (különben ki van takarva minden intim testrész, mint ahogy a Való Világban a cigizés), és még csak nem is annyira a viszontagságok, hanem hogy a készítők úgy gondolták, a 21 nap eseményeit nagyjából 40 percbe vágják össze. A páros létezése leginkább abból áll, hogy megpróbálják túlélni az esőt vagy éppen szárazságot, egyre inkább félholtan mászkálnak az éhségtől és a szomjúságtól, szóval valószínű, hogy nem kimondottan akciódús két félholt ember tengődése három héten keresztül. Értem én. Na de 40 perc? Ez a brutális zanzásítás teszi sajnos nagyjából érdektelenné azt, amit látunk.
A hiteltelenség a veszte
Nem tudunk különösebben drukkolni és még csak ellenszenvet érezni sem, mivel nem telik el annyi idő, hogy ilyen érzések kialakuljanak. Az egyre éhesebb és szomjasabb játékosokat persze nyilván megsajnáljuk, mégiscsak attól szenvednek, hogy például szó szerint elkezdik felzabálni őket a szúnyogok vagy éppen a piócák. De miért aggódnánk magunkat halálra, ha ott egy stáb? Amikor szemrebbenés nélkül átugrunk 4-5 napot az eseményekben, akkor miért hinnénk el azt, hogy tényleg nem ettek semmit? Miért nem eszik meg legalább a bogarakat, amik őket falják? Vagy csinálnak ilyet, csak ez valahogy kimarad a vágásból?
Na jó, ez már túlzás
Én nagyon akartam elhinni, amit látok. Tényleg. Hogy ez itt életre-halálra megy. Még ha nem is így van, elég vagány dolog ledobni a ruhákat és dzsungelben aludni összetákolt falevelek alatt. De rosszul viselem, ha hülyének néznek. Márpedig a megnézett 4 részből az egyikben akkora lóláb lógott ki a képernyőről, hogy alig fért el a nappalimban. A harcedzett pasi (eredetileg talán tűzoltó) megevett valami gombát. Ezt nagyon nem kellett volna, ugyanis nem sokkal később pocsékul lett. Annyira, hogy odarohant a komplett stáb, orvosokkal meg minden. Gyors lázmérés után kiderült, hogy a pasas láza 39,9 fok. És ekkor jött a sokk. Közölte ugyanis a narrátor, hogy az adott körülmények között nem volt más lehetőség levinni a lázát, mint a hideg folyóban áztatni a versenyzőt. Aztán reménykedni, hogy jobban lesz. Mi van? Ott egy orvos, de nincs nála lázcsillapító? Na ne már.
Matinénak azért megteszi
A Csupasz túlélők túlélői biztos tényleg iszonyú kellemetlen helyzeteket tolnak végig 21 napon át. Kizárt, hogy kibírnám akár csak egy hétig is. Ráadásul nincs ám milliós nyeremény, lakás, lemezszerződés és ingyen plasztikai műtét ajándékba, egyszerűen csak a dicsőség, hogy sikeresen végigcsinálták a műsort. Ha nagyon akarom, még meg is tudom érteni, hogy miért lehet olyan fontos a gyötrelmek ellenére is részt venni ezen. Azt viszont képtelen vagyok megérteni, hogy ha már átutazza a fél világot egy komplett stáb, a helyszínen pedig három hétig forgatnak, akkor miért 40 percbe tákolják össze az egyébként jó alapötletet. Így ugyanis a valódi feszültség helyett egy hevenyészett uzsonnaidő lesz az egészből, amit félig hitetlenkedve ledarálhatunk két sonkás szendvics között.
