Szegény-szegény Egynyári kaland, be kell azt is vallanom gyorsan, hogy eleve mínusz kettőről indult nálam, ugyanis hiába kapcsoltam időben a Duna tévére, a 20:40-re ígért kezdéskor még javában a Magyarország, szeretlek! című produkció, a televíziózás csehszlovák Frankestein-szörnye ment. Mire végigszenvedtem, amint a flitteres kommandósnak öltöztetett Csiszár Jenő megpróbálja megtippelni, hogy hány kocsányos tölgy facsemetét ültettek el 2015 márciusában a Duna-Dráva Nemzeti Parkban, illetve egy tégely fagylalt elkészítéséhez hány gramm 100 százalékos csipkebogyóvelőt használtak fel Balázsék, hát… nem kaptam kedvet hozzá, hogy a közszolgálati szórakoztató csatornával keljek és feküdjek a jövőben.
Végül nyolc perc késéssel, de elindult a sorozat első, “Beköltözés” című része. A főcímzene semmi extra, tíz éve az Anti Fitness Club nevű tinizenekar simán a nevére vette volna, de mondjuk klipet már nem erre forgat. Sajnos a főszereplő fiatalok autóval indultak beköltözni, és 2015-ben még a jelek szerint nem tart ott a technika, hogy egy autó belsejében érthető-hallható párbeszédeket rögzítsenek, vagy azt megfelelően utószinkronizálják. Inkább csak tippeltem, miről beszélgetnek.
Vissza egy lépést – mi is a koncepció?
Villa a Balatonnál, a tulajdonos házaspár fia egyedül marad otthon, illetve fogadja a beköltözőket, öt, vele egykorú, frissen érettségizett fiatalt. A leosztás tehát klasszikus sitcomos: három fiú, három lány, a Jóbarátoknál is tök jól működött. A casting is jól sikerült, igazi színészek a fiatalok – és akkor egy pillanatra álljunk is meg, és szomorkodjunk amiatt, hogy ma ezt külön előnyként kell hangsúlyozni egy televíziós produkció kapcsán. De tényleg, régóta tévében dolgozó ismerősömmel esett meg, hogy a taxisofőr, aki a tévébe vitte, ott várta távozáskor is, mert közben kapott egy kisebb szerepet az egyik amatőr szereplős sorozatban. No, de itt tényleg igazi színészeket látunk; külön említést érdemel a fiatalok közül Schmidt Sára, aki leginkább képes arra, hogy úgynevezett színészi alakítás által emelje meg a sokszor egyébként elég gyenge szöveget. Ja, meg hát Mucsi Zoltán is ilyen, akit akkor is pontosan értenénk és elhinnénk, ha ógörögül beszélne, de tőle ezt is szoktuk meg.
Az egyik gyenge pont ugyanis az a szöveg, amit a szereplők szájába adnak: a dialógusokat így tippre ugyanaz a nyugdíj előtt álló magyartanár Ilonka néni írta, aki az összes iskola ünnepségre a “humoros” jeleneteket – legalábbis minimum harminc év távolság érződik a szövegíró és a frissen érettségizett fiatalok között. De komolyan, egy 18 éves nem így beszél, nem így fogalmaz, nem így kommunikál. És ez a hiba messze nem csak a szövegek minőségében jelenik meg, hanem tartalmilag is: az első részben egyetlen olyan jelenet sem volt, ami nem játszódhatott volna akár 1985-ben. Na jó, volt egy mobiltelefonos “lebukás”, de azzal is csak 1997-be ugrottunk; okostelefon, Facebook, Swarm, Instagram vagy bármi hasonló szóba sem került, nemhogy még funkciója is legyen.
Rossz értelemben véve kortalan a sorozat, és steril, a környezetére sem reagál.
A Balaton például csak egy távoli kulissza, semmi helyspecifikus történetelem nincs, csak a szintén a nyolcvanas évek óta rögzült klisék: sajtos-tejfölös lángos meg vízibicikli. Az meg már volt a Zimmer Feriben is.
Valószínűleg az az utolsó kör hiányzott, amikor mindent mélyebben átgondolnak, helyére tesznek, élettel töltenek meg. Ekkor derült volna ki, hogy a mindig mindent jobban tudó, mindig tökéletesen csillogó autóval (apuci pénzéből) megjelenő, a nagyon egzotikus, nagyon drága utazásokat (apuci pénzéből) per hecc Balatonra cserélő gazdag úri gyerek, hát… nem szimpatikus. Ami azért is kár, mert Vecsei Miklós Hasi egyébként láthatóan többet, jobbat, komplexebb figurát is elbírna, még egy ilyen habkönnyű cuccban is időről időre kivillan egy sokkal komolyabb színészi jelenlét részéről. Kevés neki az egydimenziós aranyifjú; de a túlsminkelt, túlfrizurázott, vele flörtölő, szintén pénzes lakótársnő is nehezen érthető-szerethető az első rész után.
Egynyári kaland, vagy jöhet a folytatás?
Még egy kör végiggondolás kellett volna ahhoz, hogy ne kiabáljon a legutolsó bőröndről és sportcipőről is, hogy a forgatás előtt vették ki a dobozból. Ha kicsit még gondolkodnak, akkor bizonyára azt is eldöntik, hogy Héricz Patrik figurája végtére is Zach Galifianakishoz vagy Dömdödömhöz legyen-e közelebb.
Azt az elhatározást azonban továbbra is csak nagyon pozitívan lehet méltatni, hogy a köztévének a jelek szerint deklarált igénye van arra, hogy ne csak a nyugdíjasok nézzék, hanem azok gyerekei, pláne unokái is. Az Egynyári kaland az első rész alapján nem lesz évtizedek múltán is emlegetett klasszikus, de első fecskének teljesen megfelel. Prototípus, amin ki lehet próbálni az ötleteket, és legközelebb már az első próbálkozás hibáiból tanulva építkezni. Amit talán már DVD-n is megvesz a célcsoport korosztály.
