“Aki nem vállal gyereket, azt önzőnek, aki több partner mellett vállal gyereket, azt pedig felelőtlennek tartják”

Hogyan született A lány a vonaton ötlete?

Amikor először költöztem Londonba, és tömegközlekedéssel ingáztam a belváros és az agglomeráció között, az utazásnak mindig azt a részét élveztem legjobban, amikor a sínek közel futottak a lakóházakhoz, és be tudtam lesni emberek nappalijába. Egyfajta személyes kapcsolatot kezdtem érezni azokkal, akiket megfigyelhettem az ablakon keresztül, amint éppen reggeli teájukat szürcsölik vagy a napilapot bújják. Soha nem láttam semmi szokatlant, de eljátszottam a gondolattal, hogy akár valami ijesztőt vagy sokkolót is megpillanthattam volna. Innen jött az ötlet, de Rachel karaktere csak jóval később született meg a fejemben. Majd azon kezdtem el tűnődni, hogy vajon egy magányos és lelkileg sérült lány, mint amilyen ő, vajon hogyan reagálna, ha a napi ingázása során valami borzalmas dolognak lenne szemtanúja, és rádöbbentem, hogy a lehetőségek egész tárháza nyílt meg előttem.

Rachel egy nehezen szerethető és megbízhatatlan női karakter, az olvasók mégis pozitívan viszonyulnak hozzá. Tartott az ő fogadtatásától, miközben a regényt írta?

Igen, tartottam, és azt hiszem, lesznek olvasók, akiket ki fog akasztani. Mégis bízom benne, hogy van benne annyi anyag a karakterét illetően, a háttérsztorija kapcsán, amely fenntartja az olvasó érdeklődését, és némi megértést, akár együttérzést is kiválthat belőle Rachel iránt. Számomra ő nem rossz ember, csak súlyosan sérült, alkoholproblémái vannak, és rossz döntéseket hoz. De ahogy megy előre a cselekmény, egyre több oldalát ismerjük meg a depresszió és az alkoholproblémák előtti személyiségének.

Az anyaság témája fontos szerepet játszik a történetben. A meddőség, az anyai örömökkel kapcsolatos téveszmék, amelyek figyelmen kívül hagyják az átvirrasztott éjszakákat és az új életforma elfogadását, vagy épp a gyereküknek nem segítő anyák témája sokat elárulnak az ön megközelítéséről ezekhez a történetekhez.

Ha bizonyos életkorban lévő nőkről (ez esetben húszas évek végén, harmincasok elején) írsz, nehéz elkerülni az anyaság megemlítését. Szerintem a nők viszonya meghatározóbb marad az anyasággal, mint a férfiaké az apasággal. Egy nőt gyakran az anyasággal kapcsolatos választásai – akar-e gyereket vagy sem, hány gyereket akar, mikor akar teherbe esni és kitől – alapján ítél meg a társadalom. Akik nem viselik el a gyerekeket, azokat megvetik, akik nem vállalnak utódot, azokat önzőnek tartják, akik több partner mellett vállalnak gyereket, azokat pedig felelőtlennek. Szerintem a társadalom meglehetősen ellentmondásos álláspontra helyezkedik az anyasággal kapcsolatban, amikor egy nővel szemben fogalmaz meg elvárásokat: egyfelől másodlagosnak tekinti, ha egy nő jó anya, azzal szemben, hogy vonzó a külseje, másfelől még ha fontosnak is tartanánk azt, hogy valaki jó anya legyen, nem tulajdonítunk neki sem gazdasági értéket, sem valódi presztízst.

Ír családon belüli erőszakról is a történetben. Ugyanakkor a krimi műfaja csak nemrég kezdett el ezzel az áldozat nézőpontjából foglalkozni. Miért tartotta fontosnak, hogy ezt a témát feldolgozza?

A sötét sikátorban ólálkodó idegen, vagy a férfi, aki betör a házunkba, legtöbbször csak rémálmainkban tűnnek fel. A valóságban az erőszakos cselekmények áldozatait leggyakrabban olyan támadja meg, akit ismernek, leginkább a saját otthonunkban. Számomra ez a legijesztőbb, hiszen ott találkoznak az erőszakkal, ahol elvileg biztonságban kellene lenniük, és attól szenvedik el, akiben bízniuk kellene. Például amikor politikusok és más véleményformálók azt hangsúlyozzák, hogy az idegen által elkövetett nemi erőszak rosszabb, mint a családon belüli vagy kapcsolati erőszak, akkor figyelmen kívül hagyják, hogy egy otthoni támadás, amelyben közeli hozzátartozónk az elkövető, legalább olyan brutális és rémisztő lehet, mint ha idegen rontana ránk. És akkor a bizalom hirtelen összeomlásáról még nem is beszéltünk.