Augusztus 4. és 8 között immár 8. alkalommal várja látogatóit az Ördögkatlan Fesztivál. Öt nap alatt több mint négyszáz programmal készülnek a szervezők. A Fesztivál iránt évről évre egyre nagyobb az érdeklődés, idén több mint ötvenezer látogatóra számítanak.
Összművészeti összejövetel az Ördögkatlan Fesztiválon
Az összművészeti fesztiválra kortól, nemtől függetlenül mindenkit szeretettel várnak, a színházi, komolyzenei programokon túl képzőművészettel, irodalommal, könnyűzenével, jazz-zel szórakoztatják a nagyérdeműt, sőt a szintén kiállító vándorfényképésszel akár művészi retrofotót is készíttethetünk magunkról.
Az Ördögkatlan Fesztivál nagyharsányi megnyitó ünnepségét Törőcsik Mari színművésznő telefonon mondott beszédével köszönti. Számos programmal készülnek a környező településeken, így Palkonyán, Kisharsányban és Beremenden is.
Izgalmas koncertek, programok az Ördögkatlan Fesztiválon
A programkavalkádban fellép többek között a Quimby, Udvaros Dorottya, a francia Wombo Orchestra, Bozsik Yvette és társulata, az Örkény Színház művészei, de számos gyermekprogrammal, képzőművészeti kiállítással, zenei workshoppal, táncházzal, nemzetiségi tájházzal, pincetúrával, vándorfényképésszel is várják az Ördögkatlan Fesztiválra látogatókat.
További fesztivál témájú cikkek az NLCafén
- Így foglalták el Sopront a fesztiválozók
- Fesztiváltrend – mi a ciki és mi a menő 2015-ben?
- Everness: egy fesztivál, amely felszabadítja a lelket
- A Sziget lett a legjobb fesztivál Európában
Forrás: Ördögkatlan