Tavaly tele volt a magyar sajtó azzal, hogy Ridley Scott nálunk forgatja A marsi című science fiction regény filmváltozatát. Bár járt nálunk Matt Damon, Jessica Chastain és Jeff Daniels is, furcsa módon alig-alig lehetett őket látni Budapesten, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy a film nagy része az etyeki Korda Stúdióban, zárt helyen forgott, nem pedig külső helyszíneken. Veszettül figyeltem, de a filmbeli sajtótájékoztatóknak helyt adó Bálnán és a Ludwig Múzeum lépcsőjén – ennek hátterében tűnik fel a csepeli HÉV – kívül nem pillantottam meg egyetlen ismerős városképet sem. Persze az érdekes kérdés, hogy a Mars vörös homokos tájait hol találták meg Magyarországon, és ezen a ponton el kell árulnom valamit: ezeket a jeleneteket nem nálunk, hanem Jordániában forgatták, de amikor a filmben nem sivatagot mutatnak, akkor jó eséllyel magyar helyszíneket látunk.
Végre egy okos hollywoodi film
Persze a filmnek ezen része csak nálunk, Magyarországon érdekes, de a Mentőexpedíció szerencsére nem olyan film, amiben csupán a magyar vonatkozások érdemelnek szót. Scott mozija folytatja azt a szép hagyományt, amit tavalyelőtt a Gravitáció kezdett meg, és tavaly a Csillagok között folytatott. Ez egy nagy költségvetésű, szuperlátványos és izgalmas science fiction történet, ami a műfaj régi hagyományait felelevenítve egyben okos is, ráadásul még szíve is van. Nincsenek rémisztő marslakók, nem lőnek lézerpisztolyokkal, és az űrhajókat sem űrcsaták lefolytatására használják.
Egyszerűen itt van ez a Mark Watney nevű nagyon agyas fickó, akit a társai tévesen halottnak hisznek, majd ott hagynak a Marson, ő pedig afféle modern Robinson Crusoe-ként megpróbál egyedül túlélni a levegő és élet nélküli vörös sivatagban. Ő Robinsonnal ellentétben nem egy hajóra, hanem egy űrhajóra vár, ami talán megmentheti őt. Feltéve, hogy bárki értesül az életben maradásáról, és marad elég levegője, vize és élelme, amíg megjönnek a többiek. A filmben nem sok akciójelenet van, és azok sem mondhatók épp hagyományos akcióknak: csupán egy homokviharról és egy űrhajó és egy űrkomp találkozásáról van szó. A Mentőexpedíció feszültségét főképp az adja, vajon Mark meg tud-e birkózni az elé kerülő kihívásokkal, és a megoldásban egyetlen segítsége van: a saját tudása. Egy NASA mérnök/botanikus szerencsére azért valamivel többet tud a világ működéséről egy átlagembernél.
Matt Damon élete szerepében
A Mentőexpedícióval Matt Damon kétségtelenül megkapta élete szerepét. Egy rendkívül nyugodt, kiegyensúlyozott átlagfickót kell alakítania, aki a legdurvább helyzetben is megőrzi az optimizmusát és a hidegvérét, és csak apró rezdülésekből látjuk, hogy már a tűrőképessége határához érkezett. A film és egyben az alapjául szolgáló regény egyetlen gyenge pontjaként általában azt szokták felhozni, hogy Watney túlságosan könnyedén, szinte szórakozva győzi le az elé táruló akadályokat, és nem érezni az egyedül maradt ember kétségbeesését. Ebben talán van valami, de Watney figurájának lényegét pont az adja, hogy a leglehetetlenebb helyzetben, sok kilót lefogyva az éhezéstől is képes optimista maradni. Enélkül egyszerűen képtelen volna a túlélésre.
140 percnyi tömény szórakozás
A film amúgy nem egyszereplős mozi, vagyis nem arról van szó, hogy a nyitójelenet után Watneyt ott hagyják a társai, majd a 140 perces játékidő végéig nem is láthatunk mást Matt Damonon kívül. Egy párhuzamos szálon követhetjük a Földön látható eseményeket, ahol véletlenül felfedezik Watney életben maradását, majd ezután a szakik (Chiwetel Ejiofor, Jeff Daniels, Kristen Wiig) lázas ötletelésbe kezdenek, hogyan tudnák minél előbb visszahozni őt. A harmadik szál pedig ahhoz az űrhajóhoz kötődik, amin Watney társai (Jessica Chastain alakítja az érzékeny, de határozott ABBA-rajongó parancsnokot) utaznak épp a Föld felé, amikor kiderül, hogy ha visszafordulnak, talán ők jelenthetik társuk számára az egyetlen reményt a túlélésre.
Scott nagy erénye, hogy a három szálat jó ütemérzékkel váltogatja, és mindegyikből csak éppen annyit látunk, amennyit feltétlenül szükséges. De ami igazán szerethetővé teszi a Mentőexpedíciót, az a remek humora. Watney szarkazmusa rendkívül szórakoztató, és mindig van egy epés megjegyzése, amikor épp a társai és a saját ürülékét kell krumplitrágyázásra használnia, vagy amikor az egykori parancsnoka diszkóválogatásait kell hallgatnia, mivel az maradt az egyetlen zene a kihalt bázison. Az ember nem gondolná, hogy egy ilyen témából vicces és szórakoztató mozi születhessen 140 percben, pedig itt ez a helyzet. Ráadásul a film tudományos oldala is rendben van. Még maguk a NASA tudósai is elismerően csettintettek egyet, és állítólag valóban minden megtörténhetne pontosan úgy, ahogy azt a filmben láthatjuk. Persze ettől még senki ne próbálja ki, mert veszélyes! 😉
