Barát és rendező
Alföldi Róbert és Kulka János évekig dolgozott együtt a Nemzeti Színházban.

Szomszédokkal
Horváth Ádám, Ábel Anita, Zenthe Ferenc és Kulka János. „Hálával tartozom Horváth Ádámnak a lehetőségért. Szégyellem magam azért, hogy korábban sokat bántottam a Szomszédokat, fájdalmat okozva ezzel Ádámnak. Ostoroztam magam, hogy miért kellett ezt a sorozatot elvállalnom, az én nagy „magasművészetem” és a kaposvári évek mellé. A tévével együtt járó óriási népszerűséget meg természetesnek vettem. Ma már tudom, hogy nem az, és azt is, hogy a legtöbben, akik szeretnek, még mindig a mentőorvosszerep miatt teszik” – mondta Kulka János a Szomszédokról.

Átszellemülés
Kulka János az Angyalok Amerikában című színdarabban.

Benne van a boogie
Keleti Andrea és Kulka János még 2006 tavaszán a Szombat esti láz első évadában debütált. Bár a negyedik adásba már nem jutottak tovább, mégis máig emlékszünk, ahogyan szambát, csacsacsát és tangót táncoltak.

Jordán Tamás és Kulka János
A Volpone című színdarab a budapesti Thália Színházban.

Pillanat
Pillanatkép az Amalfi hercegnő című színdarab fotóspróbájáról, ami a Nemzeti Színházban futott.

Schell Judit és Kulka János
A két színész több mint 20 éve ismeri és szereti egymást. Kapcsolatuk a Radnóti színházban közösen eltöltött 8 évad alatt fonódott szoros és mély barátsággá. És ne feledjük el, hogy a Szomszédokban hány részen keresztül kerülgette egymás a Doktor és az ügyvédnő.

Állatbarát


Kaméleon
Kulka János és Hámori Gabriella közös születésnapi bulija, a Kaméleon stábjával. (Nagy Ervin, Kulka János, Mécs Mónika, Hámori Gabriella)

Legendák
Sinkó László, Kulka János, Hollósi Frigyes és Martinovics Dorina, a Náthán gyermekei című darabban.

Olvass még Kulka Jánosról:
- Kulka János: „Itt nincs helye a melegek elleni uszításnak”
- Kulka János: „Nem akarok hős lenni”
- Kulka János legfinomabb receptjei
- Kulka János: „Hazaértem”