Szabadidő

Homofóbia: magyar–lengyel két nagy tahó

Na, melyik két ország vétózta meg az azonos nemű párok egymás utáni öröklési jogát? Na melyik?! Persze hogy Magyarország és Lengyelország. Ha eddig nem mi lettünk volna az Európai Unió lábszagú házmesterei, mostantól biztosan mi vagyunk azok. Brávó, a két jó barát együtt bizonyította, hogy annyi szociális érzékenység szorult belénk, mint egy Budapest–Varsó személyvonat kerekei alá.

Megvan az az idegesítő, zsémbes arc a lakógyűlésekről, akinek igazából tök mindegy, hogy a negyedik emeleti szomszéd télikertté alakítaná az erkélyét, mégis ő az egyetlen, aki megvétózza, valami teljesen barom indokkal a dolgot? “Hát nem szeretném, hogy az újonnan felkerülő üvegtáblákon megcsillanó fény rásüssön a tévémre délután 3 és 4 között.” A kérést előterjesztő lakó szomorkodik, az érzékenyebb lelkű lakótársakat meg a guta üti, hogy mégis hogyan lehet valaki ekkora suttyó…

Magyarország és Lengyelország most ennek a suttyónak a szintjére tudott lemenni…

Erre tényleg nincsenek szavak
Erre tényleg nincsenek szavak

Mert hát mi történt? Arról szólt volna a kezdeményezés, hogy az azonos nemű párok nyugodtan fajtalankodhassanak a nyílt utcán? Nem. Arról szólt a kezdeményezés, hogy az azonos nemű kapcsolat mától kötelező érvényű? Nem. Arról szólt a kezdeményezés, hogy az azonos nemű párok fogadhassanak örökbe gyereket? Nem (bár nem egy kutatásból kiderült már, hogy mennyivel jobban járnak azok a gyerekek, akikkel ez történik, de ezt majd egy másik cikkben). Arról szólt a kezdeményezés, hogy ha van két ember, akik történetesen azonos neműek és hosszú, stabil párkapcsolatban élnek sok-sok éven át, majd az egyik meghal, akkor a másik esetleg lehessen már a törvényes örököse. Na ez az, amiből Magyarország és Lengyelország nem kért, mert hát mégiscsak a mocskos buzik ugye…

Amikor két kéz nem elég
Amikor két kéz nem elég

De ezek a torzszülöttek meggyalázzák a házasság szentségét!!!!!

Már az előző bekezdésben is igyekeztem olyan példákat felsorolni, amelyekkel a szellemi sötétségben az internet segítségével tapogatózó, úgynevezett honfitársaink szoktak hitet tenni amellett, hogy az ember színe fehér, a házasság pedig férfi és nő szent egységét jelenti, függetlenül a válások számától, a félrekeféléstől, hogy az asszonyverés és családon belüli erőszak nemzeti sportját ne is említsem. Annyira nem akarnék belemenni a politizálásba, annyit azért szeretnék megjegyezni, hogy az úgynevezett keresztény értékrend, amit manapság illik teli torokból hangoztatni a vasárnap bezárt boltok előtt elsétálva, speciel pont a válásról, a félrekefélésről és a családon belüli erőszakról nem rendelkezik túl támogatóan. Mondjuk úgy, nem illik.

Egy fókabébiket széttépő jegesmedvébe is több empátia szorult...
Egy fókabébiket széttépő jegesmedvébe is több empátia szorult…

Fontos szó ez, ugyanis ma, 2015-ben, Magyarországon nagy divatja van megmondani, hogy mit illik és mit nem illik. Már elnézést kérek, de milyen alapon?!? Az lenne a szép világ, ahol nem ILLIK beleszólni a mások életébe, amíg az nincs negatív hatással mások mindennapi életére (még mielőtt: a csutka hangerőre tekert zenét ordíttatni ebbe a kategóriába tartozik, az, hogy ki ki után örökölhet, az nem tartozik ide). Vagyis nekem ne mondja senki, hogy őt zavarná, ha a melegek örökölhetnének egymás után, mert amikor otthon töffed a tévé előtt, tolja a körömpörit és jóízűt böffent utána a hideg sörtől, akkor baromira nem arra fog gondolni, hogy a három emelettel feljebb lakó két férfi (akikre gyanakszik is ám, hogy ezek biztos a gőzben huncutkodnak, hogy a pokol tüzén rohadna meg mindkettő) mit ír majd a végrendeletébe. Amennyiben mégis erre gondolna, ott már inkább üldözési mániára kell gyanakodni, és az illető honfitársunkat mielőbb pszichiátriai rendelésre beutalni, mielőtt kárt tesz magában vagy másokban.

A mi kis országunkban egyébként is az a hozzáállás (az engedékenyebb hazafiak részéről legalábbis), hogy amíg ezek kussolva, diszkréten csinálják, amit csinálnak, addig végül is oké, csak ugye otthon, a négy fal között. Nem kéne, de egy pillanatig most tekintsünk el attól, hogy ez is mennyire gáz, már eleve, de kérdezem én, pont az, hogy ki örököl kitől, nem tökre a magánügye az adott embereknek? Ugye hogy de. Szóval minden habzó szájú, a házasság szentségét féltő állítólagos honfitársamnak mondom: nyugika, nem fognak Örökség Pride-ot rendezni az Andrássy úton, nem fognak kamionon vonagló melegek a transzparensekkel tüntetni a Parlament előtt sem, hogy “egy Bösendorfer zongorát örököltem imádott Sándoromtól/Klárámtól!”.

Persze szomorú, hogy egy ilyen kitételt meg kellett fogalmaznom, de az még szomorúbb, hogy ezt az egész cikket meg kellett írnom. Picit talán jobb lenne a világ ma, ha a lengyel–magyar suttyópáros inkább hallgatott volna, nem is tudom, mondjuk ihattak volna egy pálinkát, amíg a többiek szavaznak. Az úgyis olyan hazafias. Vagy ehettek volna kürtőskalácsot, ha már hungarikum lett. Így viszont a homofóbiát és az intoleranciát is besorolhatnánk nemzeti értékeink közé. Megszabadulni ugyanis ezek szerint nem fogunk tőlük egyhamar…

(És most hívom a szabadkőműveseket meg a gyíkembereket, hogy utalják a jussomat…)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top