Szabadidő

10 érdekesség, amit nem tudtál a ma 100 éves Frank Sinatráról

Frank Sinatra az amerikai könnyűzene ikonja, ma lenne 100 éves. Születésnapja alkalmából még a Jack Daniel’s is díszdobozos, külön Sinatrának címkézett whiskey-vel készült. Legendás hangja, nőügyei, a maffiával való kapcsolata mind része annak, hogy neve a történelemből kitörölhetetlenné vált.

1. Születési trauma

Francis Albert Sinatra 1915. december 12-én New Jerseyben, Hobokenben, otthonszüléssel jött világra. Nem lélegzett, és teljesen kék volt. Mivel azt hitték, hogy halva született, a konyhapultra tették, amíg az édesanyját ellátta az orvos. Frank Sinatrát végül a nagymamája kapta fel a pultról, és tartotta hideg víz alá, amitől végül dalra fakadt, azaz felsírt.

Frank fiatalon a Horgonyt fel című filmben
Frank Sinatra fiatalon a Horgonyt fel című filmben

2. Fizikai problémák

A szüléskor használt fogó nyomot hagyott Frank Sinatra bal arcán, a szája sarkától az álláig futott egy heg, illetve a karfiol fület is ennek köszönhette. Tiniként ezért csúfolták “sebhelyes arcúnak”. Emellett a serdülőkori akné súlyosabb fajtájában szenvedett, amitől pöttyös maradt az arca felnőttként is. Sosem békélt meg teljesen az arcával, gyakran kért sminket, hogy elrejtsék a sebhelyeit, és gyűlölte, ha a bal arcát fotózták. Ráadásul csak 170 centi magas volt, ami miatt magasított talpú cipőt viselt.

10 érdekesség, amit nem tudtál a ma 100 éves Frank Sinatráról

3. A rosszfiús korszak

Frank Sinatra rosszfiús korszaka 1938-ban egy rendőrségi fotóval kezdődött. Egy éjszakai klubban Sinatra egyik barátnője rátámadt a férfi menyasszonyára, Nancyre, amiért mindhármukat letartóztatták. A későbbiekben még kétszer került a törvény színe elé Nancy miatt: házasságtörésért és megrontásért.

10 érdekesség, amit nem tudtál a ma 100 éves Frank Sinatráról

4. Megrendezett sikítás

Az 1940-es években Frank, akit Frankie-ként ismertek akkor, Amerika egyik legnagyobb tinibálványává vált. Nemcsak a hangja és a női rajongókra gyakorolt hatása miatt, hanem például az általa divatba hozott zokni miatt is: minden Sinatra-rajongó a katolikus iskolákra jellemző zoknit hordta bokáig letekerve. Ezen kívül segített még a népszerűségben a sajtósa, George Evans, aki lányokat bérelt fel, hogy 5 dollárért sikítozzanak a tömegben örömükben, ha meglátják az énekest, ezzel keltve a hangulatot.

5. Az első rövidfilm

1945-ben készítette el első rövidfilmjét, The House I Live In címmel, amiben az antiszemitizmus és a rasszizmus ellen szólalt fel. Ironikus módon épp liberális nézetei miatt vádolták később azzal, hogy kommunistaszimpatizáns. Sosem került sor arra, hogy tanúskodjon, de eggyel több akta szólt így róla az FBI gyűjteményében.

6. Az FBI Sinatra-aktája

A Sinatráról szóló FBI aktát J. Edgar Hoover nyitotta meg, miután a szerv feljelentést kapott egy rádióhallgatótól: “Az egyik nap bekapcsoltam a Frank Sinatra műsort, és az jutott eszembe, hogy milyen könnyű lenne egy új Hitlert életre hívni Amerikában egy ilyen tömeghisztériával, ami az énekes körül kialakult.” Az FBI azért is nyomozott Sinatra után, mert állítólag 40 000 dollárral fizette le az orvosokat, hogy ne kelljen bevonulnia a hadseregbe.

10 érdekesség, amit nem tudtál a ma 100 éves Frank Sinatráról

7. Az első koncepcióalbum

1946-ban, a The Voice of Frank Sinatra című albumával történelmet írt: bevezette a koncepcióalbum fogalmát a köztudatba. Olyan lemezt adott ki, amin 8 szám volt, mindegyik az elveszett szerelem témája köré íródott. Az akkoriban kifejezetten drágának számító 2,50 dolláros ár sem tarthatta vissza a lemezt attól, hogy hét héten át a toplisták élén legyen.

10 érdekesség, amit nem tudtál a ma 100 éves Frank Sinatráról

8. Öngyilkossági kísérletek

Frank csillaga 1950-ben nagyot zuhant, annyira maga alatt volt, hogy megpróbálta megölni magát. A Times Square-nél sétálva látott meg egy csapat lányt, akik az új, feltörekvő szenzáció, Eddie Fisher koncertjére várakoztak. Sinatra hazament, a sütőbe hajtotta fejét és megnyitotta a gázt. Szerencsére a menedzsere időben rátalált a földön fekve, zokogva. Sinatra ezen kívül még háromszor kísérelt meg öngyilkosságot, mind a hármat Ava Gardnerrel folytatott se veled, se nélküled kapcsolata miatt.

Frank és Ava
Frank és Ava

9. A csúcspont

Sinatra volt a frontembere a Rat Pack nevű vegasi bandának Dean Martin, Sammy Davis Jr., Joey Bishop és Peter Lawford társaságában. A sajtóban megjelent cikkek szerint szoros szálak fűzték őket a maffiához, ám ez nem ártott hírnevüknek, sőt emelte a körülöttük kialakult misztikus légkört. Az vetett véget tündöklésüknek 1962-ben, hogy az akkor elnökjelölt Kennedy lemondta Sinatra meghívását az előadásukra, mert megjelent egy kép a sajtóban, amin Sinatra egy maffiafőnökkel volt látható.

Sinatra az olasz maffia társaságában
Sinatra az olasz maffia társaságában

10. Jellegzetes ital

Ahogy James Bondnak ott vannak a martinik rázva, nem keverve, úgy volt Sinatrának is jellegzetes koktélja: négy jégkocka, két ujjnyi Jack Daniel’s whiskey és egy löttyintésnyi víz. Ahogy Sinatra fogalmazott: “Ez egy úriember itala.”

10 érdekesség, amit nem tudtál a ma 100 éves Frank Sinatráról

Olvass még Frank Sinatráról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top