“Egy nő ne menjen férjhez csak azért, mert megkérik” – 240 éves lenne Jane Austen

Már gyermekkorában sem állt be a sorba

Ha bárki azt hinné, hogy a falusi élet unalmas, hát téved. A legjobb bizonyíték arra maga Jane Austen, hogy egy nagycsaládban felnövő, szigorú erkölcsökben nevelkedő lánynak is lehetnek élménydús mindennapjai, izgalmas élete. Az írónő 1775-ben született egy angol kisvárosban, ahol egy nyolcgyerekes családban nőtt fel. Apja plébánosként mind az anyagiak, mind a szellemiek, mind pedig a lelkiek terén megadta számára azt, amely által boldog, kiegyensúlyozott gyermek- és fiatalkora volt. Jane egy ideig egy rokonánál élt, hogy szülőfalujából, Steventonból kiszakadva Oxfordban tanulhasson, amely különleges élményekkel gazdagította az életét és a fantáziáját. Később testvérével, Cassandrával együtt két évre kollégiumba ment, amely szintén különleges élményt nyújtott a tizenéves lánynak. Mindez hozzásegítette őt ahhoz, hogy érzelmi világa igen gazdaggá alakult az idők során, és olyan regények születtek a keze alatt, amelyek azóta is mérföldkőnek számítanak az irodalomban. Jane ugyanis mai szóval élve vagány kislány és tinédzser volt, és ez később sem változott. Éles eszű, csípős nyelvű volt, aki már gyermekkorától kezdve szembement a kor hagyományaival és annak szűk látókörével.

Anne Hathaway Jane szerepében, a Jane Austen magánélete c. filmben

Csak önmagában és az igaz szerelemben hitt

Jane Austen történeteire talán az a kifejezés illik a legjobban, hogy nagyon emberiek. Átlagos emberek mindennapi érzéseit, hétköznapi életét jeleníti meg olyan érdekfeszítően, hogy az ember képtelen letenni a könyveit. Pont ettől olyan különlegesek és egyediek Austen művei, mert a látszólagos unalomban, a kisvárosi, falusi létben, ahol elsőre úgy tűnik, hogy semmi nem történik, tökéletesen ábrázolja az emberi lét tragédiáit és komédiáit. Fő témái az emberi érzelmek voltak, ugyanis úgy vélte, hogy az alapvető emberi értékeken túl a legfontosabb, hogy az ember megtalálja és megvalósítsa önmagát.

A szerelem és az emberi érzések gyönyörű megjelenítése mellett ironikusan adott kritikát a korabeli társadalomról is. Regényeinek főszereplői mindig olyan hölgyek, akik intelligensek, erősek, és szembe akarnak és mernek fordulni az adott társadalmi korlátokkal, hogy kiteljesedhessenek. Ahogyan írta: “Magam is, csakúgy, mint más, tökéletes boldogságra vágyom; s mint mindenki más, ezt a magam módján óhajtom elérni.” És így is tett. Nem törődött azzal, hogy ki és mit szólt ahhoz, ahogyan a dolgokról vélekedett, és ahogyan az életét élte. Nem volt ez másképp a szerelemben sem.

Hitvallása szerint: “Egy nő ne menjen férjez csak azért, mert megkérik, vagy mert az illetőnek nagyon tetszik, és meg tud írni egy tűrhető levelet.” Merész gondolat volt ez a XVIII. századi Angliában, amikor az emberek általában nem szerelemből házasodtak. Nehéz dolga volt ezért annak a lánynak, aki tényleg szerelembe esett, mert általában csalódás lett a vége, és többnyire kényszerházasság egy másik férfival. Jane Austen élete is szerelmi tragédiákkal volt kikövezve, mindeközben viszont a leggyönyörűbb regényeket írta, amelyek tele vannak szerelemmel, érzelemmel, és persze a korabeli társadalom visszásságaival. Jane ugyanis hitt az igaz szerelemben, annak ellenére, hogy neki soha nem sikerült beteljesítenie érzelmeit.

A titokzatos szerelemnek tragédia lett a vége

Jane apja közel hetvenévesen, 1800-ban úgy döntött, hogy visszavonul munkájától, és a család Bath-ba költözött. Ez után minden nyarat a tengerparton töltöttek. Ezen alkalmak egyikén esett meg Jane titokzatos szerelmi kalandja, amelyről azóta sem tudni túl sokat. Ő maga nem árult el semmit e románcról a nyilvánosság előtt, csak nővére visszaemlékezéseiből tudni egyet, s mást. Cassandra szerint a férfi, akinek kilétét a mai napig nem tudni, illett volna Jane-hez, és bár el kellett válniuk, megbeszélték, hogy újra találkoznak majd. A férfi azonban nem kereste fel többé Jane-t, időközben ugyanis váratlanul meghalt. Hogy mi történt vele, azt nem tudni, ahogyan azt sem, ki volt pontosan e titokzatos férfi, és azt sem, Jane hogyan élte meg az esetet. Bár Jane nővérével minden titkát megosztotta, Cassandra nagyon figyelt arra, hogy az intim részletek ne kerüljenek soha a nyilvánosság elé. Ezért Jane halála után megsemmisítette a levelezéseket, és minden olyan tárgyi emléket, amelyek árulkodóak lehettek volna húga legféltettebb érzéseiről.

Úgy vélte: a szerelemhez bátorság kell

Bár Jane Austen szerelmi életének részleteiről nem sokat lehet tudni, az biztos, hogy jól ismerte a szerelem, a csalódás, a fájdalom érzését. Aki ilyen pontosan tudja leírni, és ilyen gyönyörűen tudja ábrázolni ezeket az érzelmeket regényeiben, az biztos, hogy legalább egyszer mindet átélte. Húszéves volt, amikor megismerkedett Thomas Lefroy ír jogi főméltósággal, akihez gyengéd szálak fűzték. A férfi szintén szerelemre ébredt Jane iránt, de soha nem lehettek egymáséi. Ismét közbeszóltak a kor társadalmának szabályai, ahol két külön világból származó, nem azonos rendű és rangú ember nem házasodhatott össze. “Igazán beleszeretni valakibe, minden bátorítás nélkül: ehhez kevés embernek van mersze” – írta.

Jane ezután egy ideig jegyben járt Harris Bigg-Witherrel, de az esküvőig nem jutottak el. Az írónő ugyanis nem szerette a férfit, csak a társadalmi elvárások miatt mondott először igent, mert a korabeli és némileg még a mai elvárások szerint is egy nőnek mindenképpen férjhez kell mennie. Jane azonban úgy döntött, hogy ő nem szeretne megfelelni ezeknek az elvárásoknak, ha nem szívből megy férjhez, akkor sehogy. És így is lett. Felbontotta az eljegyzést, és soha nem ment férjhez. Egy idő után már úgy gondolta, hogy “Minél jobban megismerem a világot, annál szilárdabb a meggyőződésem, hogy sosem lelek olyan férfira, akit szívemből szeretni tudnék.”

Merjünk önmagunk lenni!

Jane harmincéves volt, amikor édesapja meghalt, és ettől kezdve minden megváltozott körülötte. Édesanyjával együtt egyik bátyja, a már tőlük különélő Edward jóvoltából egy kisebb településre költözött, ahol Edward egy kis házat adott nekik, hogy legyen hol lakniuk, és rendszeresen támogatta is őket anyagilag. A családfenntartó halála után ugyanis elszegényedett a család. 1811-ben adták ki első regényét, az Értelem és érzelem címűt, amely jó fogadtatásban részesült, és anyagilag is sokat hozott a konyhára. A megszorult anyagi helyzetben lévő Jane ezért úgy döntött, hogy a hobbi írásból pénzkereseti lehetőséget teremt, és a merész gondolat bevált. Egyik regényt a másik után írta, a Büszkeség és balítélet, A mansfieldi kastély vagy az Emma mind-mind sikerkönyvek lettek. Jane már saját korában is ismert és tehetős lett, de a sikert sajnos nem sokáig élvezhette.

Egy idő után nagyon magányosan és teljesen visszavonultan élt, az emberi kapcsolatai nagyon beszűkültek, ugyanis egy ritka betegségben, az Addison-kórban szenvedett, amely által bőre elszíneződött, így pedig nem szívesen ment emberek közé. Az orvosok akkor még nem ismerték e mellékvese-betegséget, és gyógyítani sem tudták. Negyvenegy évesen ugyan egy reményteljes kezelésre utazott Winchesterbe, de az állapota már annyira rossz volt, hogy nem tudtak rajta segíteni, és nem sokkal később, 1817. július 18-án meghalt. Könyveit azóta számtalanszor kiadták, történeteit filmekben is feldolgozták, hiszen témái ma is aktuálisak, üzenetük pedig örök érvényű: merjünk önmagunk lenni!