Szabadidő

Retroszilveszter – Ezeken nevettünk az elmúlt 50 évben

Zsebkendőket előkészíteni és nevetés indul! Összegyűjtöttük az elmúlt fél évszázad szilveszteri műsorainak legpoénosabb jelenetét.

Szilveszteri illemtanóra “első bálozóknak”

Az 1965-ös szilveszteri televíziós műsor egyszerre volt szórakoztató és tanító jellegű, mindez persze humoros formában tálalva. Feleki Kamill illemtanórát tartott, hogyan kell egy szilveszteri bálban viselkedni, táncolni egy hölggyel, és ezt persze be is mutatta. Ma is aktuális.

Így készültek a szilveszterre a fiatalok 50 éve

Ha bárki azt hinné, hogy csak a mai fiatalok beszélnek “érthetetlen” nyelven, téved. Már 1965-ben is használtak olyan szlengeket az akkori generációk, amelyeket néha fordítani kellett magyarra, hogy az ember megértse. Az 1965-ös szilveszteri műsorban abból láthattunk egy kis ízelítőt, hogyan zajlik egy akkori “tipikus” párnál a szilveszteri program átbeszélése.

Így kell aranyosan részegnek lenni

A 60-as, 70-es évek szilveszteri műsorainak elengedhetetlen részei voltak a táncos-zenés betétek. A legnagyszerűbb sztárokkal mulathattunk, és vághattunk vele az új évbe, mint például Németh Marikával és Rátonyi Róberttel, akik még részeget játszva is imádni valóak voltak.

Sztárok röhejesen

A 80-as, 90-es években Gálvölgyi János előszeretettel parodizálta kollégáit, Vágó Istvánt, Juhász Elődöt és bárkit, aki igazi karakteres személyiség volt. Egy ország dőlt a röhögéstől ezeken a jeleneteken, és nem csak szilveszterkor.

Bakiparádé 1990-ből

Évtizedes hagyomány, hogy az év során elbakizott felvételekből minden szilveszteri műsorban láthatunk egy-egy összeállítást. Mi ilyenkor jól szórakozhatunk azon, amin a műsorvezetők, színészek, vagy éppen reklámfilmesek vért izzadtak, mire használható anyagot gyártottak.

Szilveszteri átverés

Ha bárki úgy gondolná, hogy általában egysíkúak vagy unalmasak a szilveszterei, mindenképpen érdemes megnéznie, hogyan telik az év utolsó napja Mr. Beannél, és rögtön átértékeli a sajátját.

Aki a szilveszteri műsorokból soha nem hiányozhat

Szilveszter a szilveszter Hofi Géza nélkül? Bár manapság már egyre kevesebbet látni a humorista műsorait a képernyőn, volt idő, amikor elképzelhetetlen volt nélküle búcsúztatni az óévet.

Talán a legismertebb magyar kabaré

Trunkó Barnabás A gyógyszertár című kabaréját szinte kötelező szilveszterkor megnézni.

Olvass még a szilveszterről!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése