A napokban olvastam egy interjút Máté Krisztával a Nők Lapja Café oldalán. Már a cikk címe sokat elárult: “Álcának szántam a kemény nő szerepet”. Én pedig elgondolkoztam azon, hány álcát, szerepet, hazugságot használunk arra, hogy megvédjük magunkat – de vajon kitől vagy mitől? Azt hiszem, leginkább az Élettől!
“Azt gondolom, gondoltam mindig is, hogy önigazoló, védekező álca ez nekem, de jobban sikerült, mint reméltem. Azt hittem, hogy ha nem látják az érzéseimet, nem látják, hogy hol vagyok sebezhető, sokkal kevésbé fogják ezt kihasználni.” – nyilatkozta Máté Kriszta.
Álcák, falak, sebek
Igen, mindnyájan jártunk már úgy, hogy összetörtek, megsebeztek, fájdalmat okoztak nekünk, ami akkor olyan mértékben fájt, hogy azt hittük, megáll az Élet és nincs tovább. Azután persze mindig lett valahogy, de a sebek nyomai ott maradtak. Figyelmeztetve arra, vigyázzunk, nehogy ismét így járjunk, emlékezzünk, mekkora fájdalomban is volt részünk. Így működünk legtöbben, de vajon ezzel mit teremtünk az életünkben?
A folytatásért kattints a Lélekmozaikok caféblogra!
