Ahhoz képest, hogy a kilencvenes évek végén a Titanic után Leonardo DiCapriót a férfiak körében még sikk volt utálni, a sztár mostanra ott tart, hogy a férfimagazinok törzsközönségét adó pasik bálványává vált. Ha épp nem filmbemutatón tartózkodik, szinte csak jachtokon és tengerpartokon lehet lefotózni, ahol épp a haverjai – jellemzően egy elég nagy slepp – vagy egy csapatnyi bikinis modell társaságában múlatja az időt. Nagyjából évente lehet új hírt hallani arról, hogy éppen melyik 25 év alatti szőke, hosszú combú szupermodellel jár, ráadásul a legutóbbi sikerfilmjében (az emlékezetes idézetekkel teli A Wall Street farkasa) épp egy hedonista, dúsgazdag brókert alakított, aki reggelire is kokaint szívott, amivel szintén tovább erősítette alfahím státuszát.
Ebbe a sorba tökéletesen illeszkedik a legújabb filmje, A visszatérő is, aminek kedvéért jókora szakállat és hosszú hajat növesztett, és hónapokra elzárta magát kedvenc bikinis sleppjétől, hogy a vadon mélyén szőrmékbe bújva fagyoskodjon a téli mínuszokban, és megküzdjön Tom Hardyval és az elemekkel. Hát nem férfimagazinokba illő macsótörténet?
Eddig le se bagózta az Oscart
Az elmúlt években divat lett azt gondolni, hogy DiCaprio majd meggebed azért, hogy Oscar-díjat kapjon, de az Akadémia szándékosan figyelmen kívül hagyja a próbálkozásait. A dolog érdekessége leginkább az, hogy maga DiCaprio nem sokszor hangsúlyozta, hogy neki mennyire fontos volna a díj elnyerése, ráadásul az utóbbi tíz évben egyetlen olyan szerepben láthattuk csupán (Clint Eastwood J. Edgarja), ami tipikus Oscar-hajhász szerepnek mondható. Úgy tűnt, méretes rajongótábora jobban akarja a kopasz aranyszobrot, mint ő maga. Most azonban valami megváltozott.
DiCaprio nagyjából másfél-két hónapja azzal van elfoglalva, hogy körbeturnézza a sajtót azzal, hogy jeges vízben úszkált, erőből dobálták a földre, hegyet mászott, nyers halat és nyers májat evett, és szélfútta pusztákon lovagolt teljes erőbedobással. Mintha csak bizonyítani akarná, hogy ő az a színész, aki mindent, de tényleg MINDENT megtesz a szerepéért. Mintha kiállna a pusztaságba, és azt kiáltaná: “Adjatok már végre nekem egy Oscart! Megdolgoztam érte!” A helyzet viszont az, hogy ha van igazság, DiCaprio nem A visszatérőért fog Oscart kapni. Az igazán jó színészi játékhoz ugyanis több kell egy vadonbéli Bear Grylls túlélőmaraton önkéntes elvállalásánál. Nem azért kéne Oscart kapnia, mert hitelesen fázik mínusz tíz fokban az erdőben, hiszen mínusz tíz fokban bárki hitelesen fázik az erdőben. Sokkal jobb színész ő annál, hogy ilyen kétségtelenül látványos, de nagyon vásári trükkökkel kelljen könyörögnie a díjazásáért.
Survivor
A visszatérőben DiCaprio egyébként Hugh Glasst, a XIX. század első felében élő prémvadászt alakítja, aki a társaival és félvér fiával kénytelen menekülni az őket üldöző indiánok elől távol a civilizált vidéktől. Útközben belebotlik egy bocsait védő anyamedvébe, és bár ő kerül ki győztesen a találkozásból, olyan súlyosan megsérül, hogy félhalott állapotba kerül. Társai eleinte megpróbálják magukkal cipelni, de miután belátják, hogy ez lehetetlen, néhányan ott maradnak vele, hogy kivárják, amíg meghal. Az egyik vigyázója kissé türelmetlen lesz, Glass szeme láttára öli meg a fiát, a férfit pedig élve eltemeti, hogy minél előbb útnak indulhasson.
A vadász emberfölötti erővel kaparja ki magát a földből, és súlyosan sérülten és magányosan ugyan, de nekiindul a sok száz kilométeres útnak a civilizáció felé, és persze azért, hogy bosszút álljon. Ennyi a film története, és nem több. Innentől egy erdei túlélőkalandnak lehetünk szemtanúi, amiben DiCaprio egy döglött ló kibelezett hasában húzza meg magát a hideg elől, szakadékba zuhan, jeges vízesésben kapálózik, menekül az indiánok elől, és öklendezve nyers májat zabál. Valakinek ennyi elég egy emlékezetes filmélményhez, én azonban ennél többre számítottam.
A rendező az adósunk marad
Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy A visszatérő sok szempontból lenyűgöző mozi, és igaz történeten alapul. Csak és kizárólag természetes fényeket használva forgatták a világ egyik legjobb operatőrének tartott Emmanuel Lubezki segítségével – az elmúlt két évben ő nyerte az operatőri Oscart –, aki ezeken az isten háta mögötti tájakon olyan álomszerű, varázslatos képeket vett fel, hogy a filmben látottak bármikor megállnák a helyüket festményként is. Ez a szokatlanul nyers módszer más filmekben ritkán látható lírai dokumentarista jelenetekkel ajándékoz meg minket, és tényleg úgy érezhetjük magunkat közben, mintha mi is ott lennénk DiCaprio mellett az események sűrűjében.
A mozi elképesztő intenzitását főképp az akciójelenetek jelzik. Amikor DiCaprio szembeszáll a medvével egy vágás nélküli jelenetben, vagy amikor a film elején az indiánok megkezdik a vérengzést a prémvadászok táborában, ahhoz hasonló erejű akciójelenetet csak szökőévenként látni. A tavaly a Birdmanért Oscart nyerő Alejandro González Iñárritu rendezése is kellett ahhoz, hogy A visszatérő ennyire hatásos legyen, viszont Iñárritu a nagy akarásban és a kiemelkedően nehéz forgatás során – átlagosan csak napi 90 percet tudtak forgatni, alaposan túllépték a költségvetést, és rengeteg stábtag lázadozott a lehetetlen körülmények miatt… – valahogy elfelejtette, hogy mit is akarhatott ezzel a filmmel mondani. A hitelesség és a forgatás minden nehézsége benne van a filmben, de az érzelmi hitelességgel és valami mondanivalóval – mármint azon túl, hogy a vadonban túlélni piszkosul nehéz dolog – vagy egy átélhető morális dilemmával végül adósunk marad. A visszatérő egy lenyűgöző csalódás.
