nlc.hu
Szabadidő
Stephen Hawking és Lili Elbe szerepe ajándék volt nekem az élettől – interjú az Oscar-díjas Eddie Redmayne-nel

Stephen Hawking és Lili Elbe szerepe ajándék volt nekem az élettől – interjú az Oscar-díjas Eddie Redmayne-nel

Eddie Redmayne halk szavú, szerény fickó, és annak ellenére nem szállt el, hogy tavaly A mindenség elméletéért begyűjtötte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscart. Idén talán még Stephen Hawking eljátszásánál is nagyobb kihívást vállalt, amikor belebújt Lili Elbe, a világ egyik első transzneműjének bőrébe. A dán lány című filmjéről Londonban beszélgettem a színésszel.

Micsoda szerep!

Hihetetlen lehetőséget kaptam az élettől, az biztos.

Amikor egy ilyen szerepet felajánlanak, nem jut az eszedbe, hogy ez egy igazi Oscar-szerep, amiért jó eséllyel díjakra jelölhetnek?

A dán lányt tizenöt évig tartott elkészíteni, és ebből a tizenötből négynek magam is részese voltam. Tom (Tom Hooper rendező) még A nyomorultak forgatásán nyomta a kezembe a forgatókönyvet, és rögtön tudtam, hogy ehhez fogható történettel még sosem találkoztam. Egy csodálatos szerelmi történet, ami egyben több is ennél, ráadásul igaz történeten alapul. Korábban nem hallottam Lili és Gerda történetéről, és egészen a hatásuk alá kerültem. Persze ekkor még nem tudtam, hogy a filmet már tizenkét éve próbálják összehozni, és amikor lelkesen odamentem Tomhoz azzal, hogy el akarom játszani Lili szerepét, azt tanácsolta, hogy vegyek vissza a lelkesedésemből, mert a film finanszírozása még nem állt össze, és még az is lehet, hogy soha nem is fog.

Eddie Redmayne
Eddie Redmayne

Ezt hogy fogadtad?

Csalódott voltam, és tényleg újabb három év kellett ahhoz, hogy a film költségvetése végre meglegyen, ami az alkotók szempontjából őrület, de ha a nézők végül szeretni fogják, az kárpótol bennünket minden viszontagságért. Annyira nehezen jött össze ez a mozi, hogy közben nem nagyon jutott eszünkbe díjakról álmodozni. Arra koncentráltunk, hogy valahogy megcsináljuk a filmet.

Abban, hogy A dán lány végül elkészült, az is közrejátszott, hogy időközben világszerte ismertté váltál A mindenség elméletével?

Ez biztosan így van, de azt ne feledd, hogy egy ideig én voltam az akadálya, hogy ez a film elkészülhessen. Tom még akkor kiválasztott a főszerepre, amikor ismeretlen színész voltam, és sokáig pont azért nem talált finanszírozót, mert nem volt elég nagy név a főszereplője.

Olvasol kritikákat a saját filmjeidről?

Erre most őszintén válaszoljak? (nevet) Tudom, hogy nem kéne, de igen, olvasok kritikákat. A film ilyen szempontból fura helyzetben van, mert bármilyen megfontolt és okos kritikát kapunk, ha megfeszülünk, akkor se tudunk javítani, mert már kész van, és a mozikba került. A színház esetében már más a helyzet, mert ott akár egyik napról a másikra is lehet változtatni egy előadáson. Ilyenkor inkább arra kell vigyáznom, hogy ne hallgassak mindenki véleményére, mert abból csak káosz sül ki a fejemben, és az alakításomban is.

A szerepre felkészülve Einart és Lilit, a karaktered férfi és női oldalát két különböző figuraként kezelted?

Rengeteg nővel találkoztam a transznemű közösségből mindenféle generációból, és fontos volt számomra, hogy meghallgassam a történeteiket. Persze minden történet más volt, de az közös volt bennük, hogy öt-hat éves koruktól kezdve mindannyian érezték, hogy nem tartoznak ahhoz a nemhez, ahová a társadalom sorolja őket. Az életük nagyrészt arról szólt, hogyan találnak rá az igazi önmagukra. Én Lili felől közelítettem meg ezt a szerepet, hogy kicsoda ő, és tőle indulva jutottam el Einar figurájáig, aki bár tudattalanul, de igazából egy álca volt. Azért abba gondoljunk bele, hogy Lili előtt nem álltak követendő példák. Fogalma sem volt arról, mit jelent a transznemű szó. És nemcsak ő, de a környezete is így volt ezzel: sokáig skizofrénnek gondolták.

Lili Elbe
Einar Magnus Andreas Wegener – Lili Elbe

Úgy tudom bő egy évig tartott felkészülnöd a szerepre. Elmondanád, hogy nézett ki ez a felkészülés?

Ahogy említettem, sokáig nem állt össze a büdzsénk, és ebben a várakozó időszakban dolgoztam együtt a transznemű Lana Wachowskival a Jupiter felemelkedése forgatásán, és megemlítettem neki ezt a szerepet. Kiderült, hogy imádja a könyvet, ami alapján a filmünk készül, az egyik nagy kedvence, épp ezért nagyon lelkes lett, és örömmel mesélt, továbbá adott nekem sok olyan könyvet, amik fontosak a témában. Bemutatott nekem embereket a transznemű közösségből, amihez kifejezetten hasznos volt, hogy épp A mindenség elmélete című filmem promotálásával voltam elfoglalva, amivel körbejártam a világot, így rengeteg különböző országban volt alkalmam transzneműekkel találkozni. Volt alkalmam beszélgetni néhányuk párjával is, és elmesélték nekem, miken mentek keresztül. Imádtam ezekben az emberekben, hogy nem voltak náluk tabutémák. Bármit kérdezhettem, ők válaszoltak.

Milyen gyakorlatban is használható információkat tudtál meg?

Sok időt fordítottam Lili művészetének (festőként dolgozott – a szerző) tanulmányozására, és sokat beszélgettem transzneműekkel arról, hogyan változtatták meg a külsejüket az átalakulásuk elején. Sokan elmondták, hogy eleinte annyira nők akartak lenni, hogy túlzásba vitték: túl sok smink, túl merész ruhák… Ezt a szaknyelv a hiperfeminizáció időszakának hívja. Rengeteget egyeztettem a make up designeremmel arról, hogy a vadabb külsőtől hogyan finomítsuk folyamatosan a megjelenésemet, mert mindig kell némi idő, hogy egy transznemű rátaláljon az igazi megjelenésére. Lili is eljutott a vad vörös parókáktól addig, hogy a film végén már a saját hajával, visszafogottabb ruhákban menjen ki az utcára.

Eddie Redmayne átváltozása a filmben
Eddie Redmayne átváltozása a filmben

Egy ilyen összetett szerep esetében azért akadt olyan helyzet, amikor úgy érezted, hogy a dolog nem működik, és nem vagy elég jó hozzá?

Minden egyes szerepemnél ezt érzem forgatás közben, hogy “Baszki, ez nem fog működni!” . (nevet) Az egyik darabban, amiben játszottam, hangzik el az alábbi mondat: “A művésszé válás nem a tehetségről szól, hanem a tökéletességre való törekvésről annak tudatában, hogy azt lehetetlen elérni.” Színészként ez akár a mottóm is lehetne, mivel minden egyes új darabbal, új előadással vagy új filmmel arra törekszem, hogy jobb legyek, de mindig van egy rosszul kimondott mondat vagy egy eltúlzott gesztus, ami lehetetlenné teszi, hogy megelégedjek a teljesítményemmel. Szörnyű érzés úgy hazamenni egy forgatási napról, ha tudod, hogy valami nem a legjobban sikerült.

Milyen volt mindennap magassarkút és harisnyát húznod, és egy csomó időt sminkeléssel töltened?

A legtöbb nővel ellentétben – akik ezt otthon nap mint nap maguk csinálják – nekem azért volt egy profi sminkesem és öltöztetőm, akik rengeteget segítettek. Az biztos, hogy érdekes volt mindezt napi procedúraként átélni. De ugyanennyire izgalmas volt a festészetbe belekóstolni, ugyanis Lili férfi énje, Einar festőként volt ismert. Már a korai festményein is látszott, hogy sokkal lágyabban, nőiesebben festett még a saját feleségénél, Gerdánál is.

Mi volt a legnehezebb számodra Lili eljátszásában?

Visszaadni azt az érzelmi utat, amin ő végigment. Persze a történetet megkaptam, és számos segédanyagot is hozzá, de az érzelmi oldalát magamnak kellett felépítenem.

Lili Elbe, Gerda Wegener festményén
Lili Elbe, Gerda Wegener festményén

A dán lányban Lili figurája egy nagyon vonzó, ugyanakkor nagyon rizikós szerep. Szeretsz kockázatot vállalni?

Ha az ember nem hobbiként tekint a színészkedésre, hanem erre teszi fel az életét, akkor minden vágya az, hogy minél összetettebb, ellentmondásosabb és izgalmasabb figurákat alakíthasson. Erre vagy akár Stephen Hawking szerepére sem kockázatként, hanem hatalmas ajándékként tekintek, amit az élettől és a karrieremtől kaptam.

A mindenség elméletéért kapott Oscar mennyiben változtatta meg az életedet?

Már a londoni Heathrow-n leszállva tapasztalhattam, hogy semmi sem lesz ugyanaz, mint régen. Kiléptem egy liftből, és egy olyan fotóssorfal fogadott, amilyet én még életemben nem láttam. Úgy megijedtem, hogy először ki sem szálltam a liftből, és rám csukódott az ajtó. Aztán meg szabályosan menekülnöm kellett a kocsiig. És ez még csak az első napom volt. A következő napokban azt vettem észre, hogy folyamatosan három-négy fotós követ akkor is, ha csak a mosodába ugrok le a szennyesemmel, és ez szörnyen szürreális érzés.

Olvasnál még Eddie Redmayne-ről?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top