Szabadidő

Így tiszteleg az első olimpia előtt a Google

Éppen ma van 120 éve, hogy elkezdődött az első újkori olimpia. A jeles eseményről még a Google is megemlékezett.

A hagyomány szerint az első olimpiai játékokat i. e. 776-tól, négyévenként rendezték meg Olümpiában a görög poliszok versenyzőinek részvételével. A négyéves ciklus a görög időszámítási rendszer alapja, az olimpia ideje pedig a városállamok közti béke időszaka lett. A római hódítás után az olimpiák presztízse csökkent, végül I. Theodosius császár 393-ban “pogány praktikaként”” betiltotta a játékokat.

Az olimpiai eszme felélesztésével a reneszánsz óta próbálkoztak. A 17. századi Angliában, majd a francia forradalom alatt, 1796-tól rendeztek “olimpiai” játékokat, érdekesség, hogy utóbbi során használták először mértékegységként a métert. A 19. század második felében Angliában olimpiai fesztiválokat tartottak, az 1821-ben függetlenné vált Görögországban 1859-től rendeztek Pánhellén Játékokat, ezért építették újjá márványból 1869-ben az ókori athéni stadiont, amely 1896-ban az első újkori olimpiai játékok színhelye lett.

A mai 120 éves évfordulóról még a Google is megemlékezik, méghozzá nem is egy, hanem 4 képpel, amik a kereső kezdőlapján jelennek meg.. Az oszlopokon jól látható az 1896-os évszám.

Így tiszteleg az első olimpia előtt a Google
Így tiszteleg az első olimpia előtt a Google
Így tiszteleg az első olimpia előtt a Google
Így tiszteleg az első olimpia előtt a Google

Olvass még többet a Google hasonló különleges akcióiról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top