Duna Steffi a magyar színésznő, akit Katharine Hepburnért hagytak el

A szerelmet választotta a karrier helyett

Berindey Erzsébet 1910-ben született Budapesten, és már tizenévesen meghódította a fővárosi színházakat. Egzotikus szépségű, kitűnő tánctudással rendelkező színésznő volt, ezért is orozta el a színpadtól később a filmipar. Ki nem nézte volna belőle az ember, hogy annyi energia rejlik benne, de a maga vékony, mindössze 157 cm-es termetével olyan volt, mint a forgószél. Berlini vendégszereplésekor figyelt fel rá a brit revükirály, Cochran, aki azonnal Londonba szerződtette. Ő találta ki új nevét is, Duna Steffit, amellyel aztán elindult a világhírnév felé.

Egy csapásra megismerte őt a brit közönség, és hatalmas lehetőségek vártak rá, de ő a karrier helyett a szerelmet választotta. Amikor vőlegényét, a cseh származású Francis Lederert Amerikába szerződtették, kérdés nélkül követte őt a másik kontinensre. Hitt az amerikai álomban, ami nemsokára be is teljesült, csak éppen teljesen másképp, mint ahogyan azt ő eredetileg gondolta.

Steffi vőlegénye inkább Hepburnt vette feleségül

A fiatal színésznőnek csak az lebegett a szeme előtt, hogy Amerikába érve majd összeházasodnak szerelmével, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Eleinte így is tűnt. Lederert azonban sok munka várta, egyre kevesebbet voltak együtt, és egy idő után Steffinek szembesülnie kellett a rideg valósággal. Hollywood ugyanis furcsa város, megváltoztatta addigi közös sorsukat. Az együtt átélt nehéz idők, amelyekben végig kitartottak egymás mellett hű szerelmesként, romantikus emlékké váltak. Lederer az egyik filmjében ugyanis Katharine Hepburnt kapta partnerül, a férfi viszont nemcsak a filmvásznon, hanem a magánéletben is partnerét látta a színésznőben. Hepburn is fülig beleszeretett a színészbe, így egyre többet mutatkoztak együtt a nyilvánosság előtt, és az újságok tele lettek a kettejük viszonyát taglaló cikkekkel. Lederer nemsokára fel is bontotta eljegyzését Steffivel, és feleségül vette Hepburnt. Steffinek nem maradt más, mint a botrányos szalagcímek és a magány egy teljesen ismeretlen világban.

Már első filmjeit is Oscar-díjjal jutalmazták

Keserű időszak volt ez Steffi számára, hirtelen elölről kezdhette felépíteni a magánéletét és a karrierjét egyaránt. A Budapesten még társaságkedvelő fiatal lány visszahúzódóvá vált, hiszen az angol nyelvet még nem beszélte jól, így nem volt önbizalma a kapcsolatépítésben. A legtöbben összetörtek volna ebben a helyzetben és hazamenekültek volna, de ő inkább maradt, azt választotta, hogy újjáépíti összetört életét. Bátran vetette bele magát a tennivalókba, egyrészt, hogy elsajátítsa az angol nyelvet, másrészt, hogy munkához jusson, és rendeződjenek anyagi problémái. Talán volt benne vágy arra is, hogy megmutassa, mire képes egyedül. És jól tette.

A fiatal színésznőre ugyanis szinte azonnal felfigyeltek Hollywoodban, és a színházból kiragadva őt, egyre több filmszerepet kapott. Olyannyira sikeresen indult a karrierje, hogy 1935-ben már Oscar-díjat nyert kisfilmben, a La Cucaracha-ban játszott főszerepet. Egy csapásra az ismert sztárok közé került, és meghatározó személyisége lett a filmiparnak. Az addig ismeretlen magyar színésznő hirtelen az újságok címlapjaira került, és ünnepelte őt mind a közönség, mind a szakma.

Megmutatta a világnak, hogy a sztárok között van a helye

Duna Steffi nemsokára már a Metro-Goldwyn-Mayer filmjeiben kapott főszerepeket. Bár karaktere miatt általában latin vérű, egzotikus nőket alakított, ez a beskatulyázás igazából a sikerének kovácsa is lett. Hol cigánylányt, hol afrikai rabszolgalányt, hol spanyol táncosnőt alakított, és mindet óriási sikerrel. A La fiesta de Santa Barbara című filmben pedig már olyan hírességekkel tűnt fel a mozivásznon, mint Judy Garland, Buster Keaton vagy Gary Cooper.

A szerepskatulyából Duna Steffi akkor tört ki igazán, amikor az 1930-as évek végétől Hollywood központi témájává vált a második világháború. Ekkor szakított a latin szépségideálok megformálásával, és a “Beasts of Berlin” című náciellenes mondanivalójú, szókimondó filmben már drámai alakítást nyújtott, mély emberi érzéseket megformálva. A film átütő sikert aratott, és Steffi számára meghozta a következő felkéréseket is. A két Oscar-díjra jelölt, háborús szerelmi történetben, a Waterloo Bridge-ben a kor nagy sztárja, Vivien Leigh mellett tűnt fel. Steffi nagyon foglalkoztatott színésznő volt ebben az időszakban, játszott detektívfilmben, drámákban, és csak 1940-ben hat filmet forgatott.

Újabb férfi, aki mellett csalódást talált boldogság helyett

Bár ennyi munka mellett a magánéletére egy ideig nem is volt ideje a színésznőnek, talán nem is bánta ezt. A sikerek és a rohanó hétköznapok mellett fel tudta dolgozni, hogy vőlegénye elhagyta őt Katharine Hepburnért, és ami ennél is fontosabb volt számára: megtalálta a saját helyét Hollywoodban, érvényesülni tudott teljesen egyedül is. Közhely ugyan, de a szerelem általában tényleg akkor találja meg az embert, amikor nem is várná. Így volt ez Steffivel is, aki egy alkalommal John Carroll színésszel, operaénekessel dolgozott együtt. Akkor ugyan még nem találtak egymásra, de néhány évvel később újra összehozta őket a sors. Olyannyira, hogy 1936-ban össze is házasodtak. Így lett Berindey Erzsébet után Steffi Dunából Mrs. Julian Lafaye, férjének ugyanis ez volt az eredeti neve. Nem sokkal később megszületett kislányuk is, de úgy tűnt, hogy Steffi ebben a kapcsolatban sem találta meg az igazit, és 1938-ban már el is váltak egymástól. Búslakodni azonban ezúttal sem maradt idő, hiszen a rengeteg filmszerep és az anyai teendők mellett az életnek mennie kellett tovább, és ment is.

Az anya és a feleség szerepében volt igazán boldog

Válása után nem sokkal később Steffi megismerkedett Dennis O’Keefe színésszel, akiben végre megtalálta élete párját. A szerelemből 1940-ben házasság lett, és gyermekük is született, közös életüknek pedig csak a színész halála vetett véget 1968-ban. Steffi az esküvőjük után visszavonult a filmezéstől, egyik pillanatról a másikra tűnt el a nyilvánosság elől. Hogy miért, arra több magyarázat is van, de egyesek szerint azért, mert második házasságában végre meglelte azt, amire mindig is vágyott. Végre boldog anya lehetett, szeretett feleség, és ő ebben a szerepben akart igazán tündökölni. Második házasságában férje karrierjét segítette, nem is kis sikerrel, hiszen O’Keefe több mint 200 filmben szerepelt. Özvegyként 24 évet élt egyedül, végül 1992-ben halt meg.

Dennis O’Keefe

Bár összességében nem volt hosszú a pályafutása, mindössze nyolc éven át állt a kamerák előtt, de ez alatt a rövidke idő alatt harminc filmben szerepelt. Így végül nemcsak a botrányos körülmények között elhagyott színésznőként emlékszik rá az utókor, hanem színészi tehetségével beírta magát a filmtörténelembe.