Szabadidő

“A zenétől kaptam a legtöbbet” – Boldog 68. születésnapot, Presser Gábor!

Presser Gábor ikonná vált a rockzenében, itthon olyan korszakalkotót és egyedit alkotott – és alkot a mai napig – karrierje során, amit nem lehet kitörölni a rocktörténetből. Dalait még sok generáción keresztül énekelni fogják az emberek.

A ma 68 éves Presser Gábor nemcsak a Locomotiv GT miatt vált megkerülhetetlen dalszerzővé, 1971 óta színpadi műveket, musicaleket is szerez, 1978-tól a Vígszínház zenei vezetője és több mint harminc magyar és külföldi film zeneszerzője. A teljes repertoárt képtelenség felsorolni, annyifelé találkozhatunk az ő zenéjével és szövegeivel. Rengeteg olyan dal van, amit kívülről fújunk, és néha azt sem tudjuk, hogy amögött is Presser Pici áll. Pedig ‘74-ben majdnem Amerikában maradt, amikor marasztalni akarták, hogy legyen ott filmzenész, de végül hazajött Magyarországra, és itt írta tovább a dalait. 

Csak akkor hallgatom a régi felvételeimet, ha munkám akad velük. Nem szoktam nosztalgiázni. De vannak olyan dalok, főleg amiket koncerteken játszom, amelyeknek a folyamatos alakulását, változását időnként egy-egy pillanatra megállítom, mondhatnám »lefotózom«, milyen is most.

“A zenétől kaptam a legtöbbet

Névjegy

  • Zeneszerző, zongorista, énekes, a Vígszínház zeneigazgatója.
  • 1948-ban született. Zeneművészeti szakiskolában tanult, 1968-ban lett az Omega együttes tagja.
  • Első szerzeményeivel – Gyöngyhajú lány, Trombitás Frédi – forradalmasította a hazai rockzenét.
  • 1971-ben alapító tagja lett egy másik legendás zenekarnak, az LGT-nek, számaik – például Mindenki másként csinálja, Ringasd el magad – a mai napig slágerek.
  • Musicaljei, a Képzelt riport, A padlás, Harmincéves vagyok, Szent István körút 14., Túl a Maszat-hegyen a műfaj iskolateremtő klasszikusai.
  • Több magyar előadónak is írt dalokat: Kovács Katinak, Katona Klárinak, Demjén Ferencnek, Kern Andrásnak és Zoránnak. 

Az ő nagy álma volt a Magyar Dal Napja is, ami 2008-ban valósult meg, amikor a Sziget fesztivál 0. napján több tízezer ember előtt adtak magyar előadók több mint hatórás koncertet. Ha tőle jelenik meg lemez, az arany- vagy platinalemez lesz, ha Presser ad koncertet, még a Budapest Sportaréna is telt házas lesz, mint 2009-ben.  

Díjai: Erkel Ferenc-díj (1977), Érdemes Művész (1990), Huszka Jenő-díj (1996), Artisjus-díj (1999), Kossuth-díj (2003), Prima Primissima díj (2004), Pro Urbe Budapest díj (2009), Budapest XIII. kerületének díszpolgára (2010), Radnóti-díj (2011). Forrás
 

Presser 17 éves kora óta majdnem folyamatosan színpadon és a köztudatban van a dalaival, és úgy tűnik, még rengeteg zene van benne, hiszen tavaly jelent meg új, Szerenád helyett című lemeze, ami megjelenésekor vezette az iTunes sikerlistáját. Reméljük még sok új dalt kapunk tőle. 

Ha majd szabadságra megyek, ülni fogok az almafa alatt, vagy utazni, mert ugyan bejártam a fél világot, nem láttam belőle semmit. Értünk jöttek a repülőtérre, elvittek egy koncert helyszínére, aztán másnap vissza. Nagyon sok mindent elvett tőlem a zene, miközben persze a zenétől kaptam a legtöbbet.

Olvass még többet Presser Gáborról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top