Szabadidő

Nem hiszed el, miért firkálták össze az elsősök a tanítónőjük kedvenc ruháját

A tanárnő egy percig se bánta, amit a tanítványai tettek. Sőt! Azt mondja, egész évben büszkén viseli majd a különleges darabot.

Az oklahomai alsós tanárnő, Sha’Ree Castlebury imád tanítani, különösen általános iskola alsó tagozatában. Azt mondja, nincs ahhoz fogható érzés, mikor a kicsik a segítségével elsajátítanak valamit, amire már régóta vágynak. “Ezek a gyerekek megérdemlik, hogy biztonságban és a lehető legjobb körülmények között készülhessenek az élet különböző kihívásaira. Büszke vagyok, hogy részese lehetek az első lépéseiknek” – nyilatkozta a BuzzFeednek

Nem hiszed el, miért firkálták össze az elsősök a tanítónőjük kedvenc ruháját

A tanárnő azt mondja, általában elsős osztályai vannak, akik az évzárót követően új osztályfőnököt kapnak. “Épp ezért az év utolsó hetében mindig megkérem őket arra, hogy készítsünk együtt valamit, amiről emlékezhetek majd rájuk. Eddig szinte mindig emlékkönyvet készítettünk, de idén, a húgomnak hála, kitaláltunk valami egészen mást.”

Nem hiszed el, miért firkálták össze az elsősök a tanítónőjük kedvenc ruháját

Sha’Ree elárulta, hogy az osztály kedvéért feláldozta kedvenc nyári ruháját, amire a gyerekek azt rajzolhattak, amit csak akartak. “A tanáriban híres vagyok arról, hogy szeretem a rendhagyó ruhadarabokat, de azt hiszem, mind közül ezt a ruhát csodálják majd a leginkább. Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy a tanítványaim ajándékát a hétköznapokon is magammal vihetem.”

 Olvass még többet a témában az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top