Szabadidő

“A színpad az én legtermészetesebb közegem” – Darvas Iván ma lenne 91 éves

Darvas Iván kétszeres Kossuth-díjas színész, kiváló művész, a Nemzet Színésze, aki a legnépszerűbbek közé tartozott az elmúlt fél évszázadban, ma lenne 91 éves.

Rögös volt az út a színpadig

Háromszor futott neki a színiakadémiának, az első alkalommal 1943-ban az első félév után eltanácsolták, a színészi pályára alkalmatlannak nyilvánították. A második próbálkozáskor közbeszólt a háború, majd harmadjára, 1945-ben felvették, de végül nem diplomázott le, mert egy év múlva Várkonyi Zoltán leszerződtette a Művész Színházba. Amikor 50 év múlva rákérdeztek egy interjúban, hogy miért ragaszkodott ennyire foggal-körömmel a színészi pályához, akkor annyit mondott, hogy azért, mert csak a színpadon érzi otthon magát.

Egészen biztos vagyok abban, hogy semmilyen más szakmában ezt a kiteljesedést, ezt a boldogságot, önmagam megvalósításának ezt a lehetőségét nem találtam volna meg. (…) Mert csak ott érzem otthon magam, az az én legtermészetesebb közegem, az a levegő, ami egy színpadon körülveszi az embert.” Forrás

1957-ben úgy tűnt, végleg fel kell hagynia a színészettel, bebörtönözték, három évet kapott, két évet ült le belőle. Utána nem akarták színpadra engedni. A vád így hangzott: “a Magyar Népköztársaság államrendjének megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel.”  Valójában azonban nem szervezkedett az állam ellen, csupán 1956-ban kihozta a börtönből a bátyját.

Jean Anouilh: Euridike (Várkonyi Zoltán, Darvas Iván, Tolnay Klári) (1946)
Jean Anouilh: Euridike (Várkonyi Zoltán, Darvas Iván, Tolnay Klári) (1946) – Forrás

Egészen 1965-ig nem is mehetett színpad közelébe, kénytelen volt segédmunkásként a metróépítésen dolgozni, majd egy műanyagfröccsöntőben elhelyezkedni. Rettenetesen nehezen viselte ezt az időszakot az életében, reménytelennek látta a helyzetet egészen addig, míg ‘65-ben Várkonyi Zoltán szerződtette a Vígszínházhoz, ahol aztán a rendező halálig, 1989-ig játszott.

Tulajdonképpen nagyon hálás vagyok azért is, hogy börtönbe kerültem. Nagyon sűrű, töményen átélt, semmiképpen nem elpazarolt időszak volt.” Forrás

Harmadik felesége mellett találta meg a helyét

Tolnay Klárihoz legendás szerelem fűzte, egészen fiatalon, kezdő színészként szeretett bele az akkor már ünnepelt, tíz évvel idősebb színésznőbe. Tolnay Klári elvált asszonyként, egy kislány anyjaként ugrott fejest a fiatal színésszel a házasságba. Úgy mesélték mindig szerelmük kezdetét, hogy mindössze három közös próba kellett hozzá, hogy fellobbanjon közöttük a tűz. Szerelmesek voltak a színpadon, és szerelmesek voltak az életben.

A szerelmesek esztendeje volt ez az év. Köztünk ez szerencsére nem egy szezonig tartott, hanem tizenhárom évig.” Forrás

Rómeó és Júlia a Madách Színházban Tolnay Klárival, 1953-ban
Rómeó és Júlia a Madách Színházban Tolnay Klárival, 1953-ban – Forrás

Állítólag Tolnay Klári lánya azért indult el 16 évesen az apja után külföldre, mert beleszeretett Darvas Ivánba, de más történetek szerint azért, mert nem volt túl szoros a kapcsolat anya és lánya között. A házasságuk Darvas Iván börtönbüntetése után ért véget, elváltak, de jó barátok maradtak, mindig szeretettel említették egymást. Utána Darvas még egyszer megnősült, ám csak harmadik felesége, Motorcza Irén mellett talált magára, 47 évesen. Úgy érezte, ekkor kezdődött az életében egy olyan új időszámítás, amikor már nem “méltatlanul és pazarlóan” élt, hanem jól használta az élet nyújtotta lehetőségeket.

Találkoztam egy olyan emberrel, aki betölti az életemet, sőt aki nemcsak betölti, hanem meg is koronázta ezt azzal, hogy két gyönyörű gyermeknek adott életet. És én azóta erre rendkívüli módon vigyázok. Ezt nem lehet kiérdemelni. Ez vagy megadatik kegyként, vagy éppenséggel nem adatik meg. Egyetlen dolgot lehet csinálni, tisztában lenni vele, hogy milyen kincs az, amit kaptunk, és megpróbálni méltónak lenni hozzá.” Forrás

Egy időre a színpadot lecserélte a Parlamentre, SZDSZ-es képviselőként 1990-től négy évig politizált. Ám a színház visszacsábította, és a Művész Színházban, majd a szolnoki Szigligeti Színházban vállalt szerepeket. 2007-ben, 12 nappal a 82. születésnapja előtt halt meg.

Olvass többet a színházról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top