Hans Christian Andersen 1805-ben született Dániában, apja cipészmester volt, aki a felvilágosodás eszméit követve rendszeresen vásárolt könyveket. Alkoholista, vallási fanatikus, mosónő anyja a Bibliából olvasott fel neki minden este, s amikor végzett, Andersen apja könyveit, továbbá Holberg és Shakespeare műveit olvasta, utóbbinak minden darabját kívülről fújta. A kamaszkor elején vesztette el apját, innentől dolgoznia kellett. 14 éves korában Koppenhágába ment színésznek, de mellette ösztöndíjjal latin iskolában tanult, majd egyetemet végzett.
Andersen drámaíró akart lenni, de végül úti leírásaival aratott sikert, rögtön az elsőt hat nyelvre lefordították. Tulajdonképpen egy kiadó felkérésre kezdett el olyan meséket írni, amely nemcsak a gyerekeket, hanem a szülőket is megszólítják. Az olcsó kiadású füzetekben megjelenő meséket a szegény sorban élők is meg tudták venni, így Andersen nevét ismerte szegény és gazdag egyaránt, szerte Európában. Senki sem sejtette akkor még, hogy A rút kiskacsában önmaga csúnyaságát, gátlásosságát formázta meg. Boldogtalan szerelmeit írta meg A kis hableányban, A rendíthetetlen ólomkatonában. A kis gyufaárus lányban anyjához fűződő boldogtalan kapcsolatát írta ki magából. A fülemüle valójában Jenny Lind svéd énekesnőről szól, akinek csak levélben mert szerelmet vallani, de a nő csak nevetett rajta, és kis öcskösnek hívta.
Ebben az odensei házban nőtt fel Andersen
Férfit és nőt is szeretett
Pontosan tudta, hogy finoman szólva sem érett szép ifjúvá, és érezte, hogy mindkét nemhez vonzódik. Abban a korban ez elfogadhatatlan volt, Andersen sem vállalta fel, nem is viszonozták soha érzelmeit, minden baja, fájdalma ebből származott. “Andersen kapcsolata az érzelmekkel és a szexualitással igazán nehéz volt. Csak olyan nőkbe és férfiakba szeretett bele, akik másokkal léptek házasságra. Nem volt gyermeke, mert úgy gondolta, hogy a gyerek fékezi a kreativitást. De egyébként kedvelte a kicsiket” – írta Anthony Majanlahti olasz irodalomtörténész a Corriere della Sera című olasz lapban. Ő maga Életem igaz története című önéletrajzában így fogalmaz: “Olyan nehéznek éreztem a szívemet, kicsinek és jelentéktelennek magamat, mintha csak Isten színe előtt állnék. Megláttam minden gyengeségemet, vétkemet, bűnömet, amit szóban vagy tettben elkövettem. Rá kellett döbbennem, hogy semmi sem vagyok. Minden, amit kaptam, Istentől ered.”
Andersen egy ismeretlen férfival
Szerelmet nem, de hűséges barátot talált
A legkülönösebb kapcsolata egy testvérpárhoz, épp diákkori pártfogója, a Dán Királyi Színház igazgatójának, Jonas Collin gyermekeihez fűzte, amikor még húszéves sem volt. Előbb Louiséba szeretett bele, ám a lány egy év múlva férjhez ment, ekkor érdeklődése a fiútestvér, Edvard felé fordult. Leveleiben nyíltan megírta a fiúnak, hogy “olyan érzelmeket táplálok irántad, mint egy nő, hozzáteszem azonban, hogy saját természetemnek, nőiességemnek és barátságunk jellegének titokban kell maradnia”. Edvard nem viszonozta a szerelmet. Megnősült, családot alapított, de egész életében az író hűséges barátja maradt.
Boldogtalanság és magány
A meseíró egyre sikeresebb lett, sokat utazott, még Magyarországon is járt, elment ihletet gyűjteni a mohácsi csatatér helyszínére, de a magánélete romokban hevert. Beteljesületlen szerelem fűzte egy weimari huszonéves nemesemberhez, Karl Alexanderhez, aki a kor férfi szépségideálját testesítette meg. Majanlahti szerint kettejük kapcsolata barátság maradt, és még azt sem biztos, hogy az író megvallotta-e nyíltan az érzelmeit a német fiatalembernek. Andersen 39 éves volt, amikor beleszeretett Henrik Stampe dán báróba, joghallgatóba, de ez sem hozta meg a várt boldogságot. Önéletrajzi könyve szerint 55 évesen újra szerelmes lett, ezúttal a Dán Királyi Színház híres és szép balett-táncosába, Harald Scharffba, aki viszonozta is érzelmeit. De hozzáértők azt mondják, testiség soha nem volt közöttük.
Hans Christian Andersen, bár királyok látták vendégül, bejárta Európát, anyagilag semmi gondja nem volt, rajongtak érte, egész életében magányosan élt, s végül szűzen hunyt el 70 évesen. Az írót legjobb barátja, Edvard és a felesége közé temették.
Forrás: MTI; A H.C. Andersen: The Life of a Storyteller / Életem igaz története; Múlt-kor; Wikipedia; Anthony Majanlahti irodalomtörténész cikke a Corriere della Sera lapból
