Szabadidő

Születésük óta elválaszthatatlanok a vak cicatesók

A testvérpárra egy ausztrál nő talált a hátsó kertjében. Képtelen volt hátat fordítani az apróságoknak, ezért magához vette őket.

Mikor pár hete már nevelgette a kicsiket, a Sydney-ben élő nőnek feltűnt, hogy a kiscicáknak nincs nyitva a szemük. Furcsállta a dolgot, ezért orvoshoz vitte a kölyköket, aki megállapította, hogy mindkét kicsi vak. Hosszas orvosi kezelésre, és drága gyógyszerekre lett volna szükségük, hogy javuljon az életminőségük, amit anyagi gondokkal küzdő megmentőjük nem tudott volna biztosítani.

Az asszony ezért nehéz szívvel ugyan, de lemondott a kölykökről. Az ausztrál City Strays elnevezésű állatvédő szervezetnek adományozta őket, akik vállalták, hogy amíg csak szükséges, gondját viselik a két bársonytalpúnak.

Születésük óta elválaszthatatlanok a vak cicatesók

“A sorsuk már abban a pillanatban eldőlt, hogy megláttuk a róluk készült fotókat. Tudtuk, kerüljön bármibe is, gondoskodni fogunk róluk” – mondja Diana Dammery, az állatvédő szervezet alapítója a Bored Pandának, majd hozzáteszi, a két kismacskát Stevie-nak és Isaac-nek nevezték el.

“Miután az állatorvosunk megvizsgálta őket, kiderült, hogy műtétre van szükség a fertőzések elkerülése érdekében. Ekkor derült ki az is, hogy Stevie egyik szemére sem lát, testvére, Isaac viszont csak az egyik szemére vakult meg.”

Születésük óta elválaszthatatlanok a vak cicatesók

 

Diana elárulta azt is, a két kiscica gondozásukban szépen cseperedik, és elválaszthatatlan egymástól. “Isaac folyamatosan figyeli Stevie-t. Ha csak megnyikkan, már ott is van mellette, hogy segítsen neki. Épp ezért kizárólag olyan helyre adjuk majd őket örökbe, ahol együtt maradhatnak.”

Olvass még többet a témában az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top