Szabadidő

Mindent a 2016-os Anna-bálról

Hamarosan itt az Anna-bál! Szeretnél róla többet megtudni? Cikkünkben olvashatsz a hagyományáról, a programokról, és az is kiderül, mikor lesz pontosan.

Az Anna-bált hagyományosan Anna napján (azaz július 27-én) vagy annak környékén szokás megrendezni a fürdőhelyeken, ez a fürdőszezon első szakaszának végét is jelenti. A szokás Balatonfüredről terjedt el, így Anna-bált rendezni csak Balatonfüred önkormányzatának engedélyével lehet. Az első Anna-bált egyébként 1825-ben tartották és azóta is szokás, 2016-ban lesz a 191.

A 2016-os Anna-bált július 23-án rendezik meg az Anna Grand Hotelben, de nem csak aznap lesznek hozzá kapcsolódó programok, hiszen az esemény egy egész fesztivállá nőtte ki magát. Július 20-án például prímásverseny-gálaműsort nézhettek az érdeklődők a Gyógy téren, amit másnap operaműsor követett. Július 22-én pénteken tartják a hagyományos szívhalászatot. A bál napján utcabált is tartanak a kint maradóknak, másnap pedig bemutatják a 191. Anna-bál szépét és udvarhölgyeit, akik lovashuszár-kísérettel sétakocsikáznak a városban.

Arról egyébként, hogy ki legyen az Anna bál szépe, először a közönség, majd a zsűri dönt. A 2015-ös szépségkirálynő Boór Bettina lett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top