“Bokszolj, mint egy kőbányai gyerek!” – magyar olimpikonok meséltek

Koko és a kiérdemelt cigaretta

Kovács István ökölvívót mindenki csak Kokóként ismeri. Az épp ma születésnapját ünneplő olimpiai bajnok 1996-ban, Atlantában lett aranyérmes harmatsúlyban.

“Se a nyitó-, se a záróünnepségre nem mentem el, kizárólag magammal foglalkoztam és az olimpiával. Az én olimpiámmal. Lefeküdtem délben aludni, Öcsi bácsiék megjöttek két-három óra körül a nevekkel. Elsőnek török ellenfelet kaptam, és bár nem volt kiemelés, látszott, hogy az orosszal és a kubaival csak a döntőben találkozhatok. Meghallgattam és bementem a szobámba. Abszolút nem érdekelt. Öcsi bácsival volt egy rituálénk. Egy órával a meccs előtt mindig hozott nekem kávét. Előtte kiment az öltözőből, én addig lezuhanyoztam. Kipakoltam a táskám, nagyon pedáns voltam. Fölakasztottam a ruháimat, levetkőztem, szépen összehajtottam az ingem, lezuhanyoztam, megtörülköztem. Addigra visszaért Öcsi bácsi a kávéval, megittuk. Ötven perccel a meccs előtt felöltöztem, kb. tíz perc volt a nyújtás-lazítás, tíz perc a bemelegítés, és harminc perccel a meccs előtt tekertem fel a bandázst, felhúztuk az iskolázókesztyűt és kezdtünk iskolázni. Az már az éles bemelegítés volt.“

Koko és Arnaldo Mesa az atlantai olimpián

Koko és Öcsi bácsi, az edzője, általában kettesben készültek fel a meccsekre, néha volt gyúró is velük, de Koko jobban szerette, ha Öcsi bácsi masszírozza. Ez is a rituálé része volt, mindketten ragaszkodtak hozzá. A döntő előtt mindenki megígérte, hogy megnézi, ezért Koko telt házra számított, ám úgy tűnt, csalódnia kell.

“Valahogy nem raktam össze, hogy kint vannak még a Kőbán Rita evezésén. Bementem és azt mondtam: Öcsi bácsi, ez egy nagyon sóher bábszínház, itt senki sem vett jegyet. Eltelt vagy öt-tíz perc, amikor elkezdtek behallatszódni a hangok. Ria, ria, Hungária, hajrá, Koko! Amikor kijöttem, felrobbant a csarnok… Öcsi bácsiéktól tudtam meg a 10-5-öt a második menet után. Leültem… Olimpiai bajnok lettem! Biztos voltam benne, hogy nem történhet semmi baj. Nincs ember a világon, aki itt most három perc alatt öt ütést tudna rajtam elhelyezni, miközben én rajta egyet sem. Senki. Annyira hirtelen jött a boldogság. Öcsi bácsi meg pont ellenkezőleg, nagyon ideges volt. Akkor érezte meg, milyen közel van, mennyire kézzelfogható a győzelem. És elkezdett nekem bonyolultan magyarázni, hogy mit csináljak most. Hallgattam, hallgattam, és elkezdtem nevetni: Öcsi bácsi, jó! Vége, megnyertük! Rám nézett, valami olyasmit mondott, hogy jó, akkor bokszolj, mint egy kőbányai gyerek, csinálj, amit akarsz! Azt hiszem, 14-7 lett a vége.”

Koko győzelmét ünnepli

A boldogság persze a gongütés után is folytatódott, Koko egyetlen kis bőrönddel tért haza, amiben az olimpiai bajnoki érem volt és némi ajándék a családjának.

“Másnap reggel Öcsi bácsival együtt ébredtünk. »Öcsi bá, nem jön el velem sétálni?« »Menjünk.« Rágyújtott. Kértem tőle egy szál cigit. Rám nézett: »Te dohányzol?« »Öcsi bácsi, hát tegnap óta.« »Én még soha nem adtam bunyósomnak cigit.« »Öcsi bácsi, nem vagyok a bunyósa, tegnap visszavonultam. Tényleg…« Adott egy szál cigit, és elindult tovább. »Öcsi bá, tüzet nem ad?« »Nem. Ha cigizel, legyen tüzed is!«”

Nagy Tímea, kétszeres olimpiai bajnok vívó

Az atlantai kudarc után Nagy Tímea, vagy ahogyan a szurkolók buzdították, Nagy Titi Sydney-ben parádés győzelmet aratott, akkor már tapasztalt versenyzőként vette az akadályokat és nem nagyon stresszelt.

“Már nem a vívás foglalta el az első helyet az értékrendemben. Rájöttem, hogy vannak sokkal fontosabb dolgok is a világon, mint a sport. Ott van mindjárt a család. 1998-ban összeházasodtunk Sanyival, majd hamarosan megszületett az első gyermekünk, Csenge. Megéltem a kudarcokat – ha például kiestem egy-egy versenyen –, de sokkal hamarabb fel tudtam őket dolgozni, mint korábban. Tudtam, hogy akárhogyan szerepelek a páston, a gyerekem és a férjem ugyanolyan szeretettel várnak odahaza. Közben elkezdtem dolgozni is egy óvodában logopédusként. Teljesen megváltozott az életem. Nagyon szerettem volna nyerni, bebizonyítani, hogy jó vívó vagyok. Volt bennem egy nagy adag dac is, de a görcsös, mindenáron nyerni akarás már nem. Ugyanakkor jóval több alázattal voltam a sportág iránt, mint négy évvel korábban. Volt egy emlékezetes tévés bejátszás, ahol addig kérdezgetett a riporter, hogy nem hiányzik-e a családom, amíg el nem pityeredtem. Nagyon megviselt Csenge hiánya.”

Nagy Tímea Sydneyben

Persze Titi a lánya születése után is utazott versenyekre, de Sydney a világ másik végén volt, onnan tudta, hogy nem utazhat haza, ha baj van. Kötött egy megállapodást a férjével, mielőtt nekivágott: nem kamuznak egymásnak, ha a gyereknek magas láza van, akkor nem mondja azt a férje, hogy kicsit rosszul van, hanem megmondja az igazat. Tímea így tudott nyugodtan útnak indulni, és a feladatára koncentrálni.

“A verseny napján úgy kellett ébreszteni. Általában ilyenkor már mindenki tűkön ül, kétszer mos fogat, háromszor fürdik, csak hogy teljen valahogy az idő. Már mindenki kész volt, amikor én kijöttem az ágyból, pipa voltam, hogy fel kellett kelni. És akkor szólt a mester, hogy jó lenne, ha…, mert most lesz az olimpiai döntő. És én meg egy hatalmasat ásítottam a képébe. A mester teljesen kivolt: ezért melóztunk, nem tudom én hány évet, te meg itt ásítozol nekem? Aztán beültünk a buszba, mentünk a versenyre, és megint valamit akart, talán azt kérdezte, hogy a pengéim rendben vannak-e. És én még akkor is ásítoztam. Erre azt mondta: Na jól van, akkor le vagy tojva, Nagy Tímea. És utána minden asszó után – meg persze közben is – beleásított az arcomba. Ezzel szépen elszórakoztunk, és még az olimpiai döntőben is ásítozott nekem, fel a pástra. Ez nagyon-nagyon jó volt. Innen lehet tudni, hogy valaki mennyire van pszichésen egyben, hogy nem mentek el a hangyák, nem turbózta fel magát túlságosan.”

2004-ben, négy évvel később Athénban is hasonlóan nyugodtan viselkedett Titi, és onnan is egy aranyéremmel tért haza. Athénban nem ásítozott, hanem rengeteget evett, csöppet sem izgult.

“Leültünk vacsorázni Kulcsár Győzővel – ott volt a többi sportoló is –, és iszonyú mennyiségű kaját vittem ki magamnak az asztalhoz. Mire azt kérdezte Győző, hogy ezt most mind meg fogod zabálni? Én meg halálos nyugalommal válaszoltam neki: Természetesen. Éhes vagyok. Teljesen ledöbbent, mert a legtöbb ember akkor már nem éhes, mert a gyomra összeugrik az izgalomtól, és még véletlenül se tud enni. Azt mondta Győző, hogy ezt nem hiszi el. Ha ezt az ő versenyzője megteheti, az egyáltalán nem is készül az olimpiára.”

(Forrás: Karle Gábor: Londontól Londonig és Karle Gábor – Varga Sándor: Aranyak élőben című könyve)

Nagy Tímea eredményei:

Itt olvashatsz még többet az olimpiáról: