Szabadidő

Két srác kényeztette egyszerre Alexát – miért kell kinyírni a hősöket a Star Academyben?

Túl a sokadik tehetségkutatón már kevésbé hiszi el a néző, hogy még képesek az arcába tolni igazi színpadi hősöket. Én is lefordulnék a székről, ha egy Adele kaliberű hang (és ha már itt tartunk karakter) üvöltene fel a tévében. Ilyen körülmények között próbál meg teljesíteni a Star Academy, a Kicsi Óriások és pár nap múlva az X-Faktor.

A Kicsi Óriások egy másik műfaj. Cuki gyerekek, akik olykor tehetségesek is, produkálják magukat. Mondjuk, azt nehéz elnézni a készítőknek, hogy engedik sírva lekullogni a színpadról a gyerekeket, de az egy másik történet… Az X-Faktor pedig még nem kezdődött el, nem tudjuk, hogy idén is ránk szabadítanak-e egy Zámbó Krisztiánt vagy egy asztalon vonagló Vastag Csaba 2.0-t.  De mi a helyzet a Star Academyvel, aminek napi valóság-showja is van? Rényi Ádám már leírta néhány napja, hogy szerinte hol bicsaklik meg a történet, de én adtam nekik időt, gondoltam, kivárok.

Nem emlékszem az énekesekre

Van egy magas lány, aki csillámos ruhában volt az első versenyen, őt elneveztem Peggy Bundynak. Van a fiú, aki sírt, hogy hazamegy. Van a lány, aki lázas volt. Van a fiú, aki folyton cigizik… Hol vannak a karakterek, hol vannak a kimagaslóan erős hangok? Vagy az egyikre, vagy a másikra szükségem lenne ahhoz, hogy kötődni tudjak egy előadóhoz. Adele akkor is leénekli a csillárt a plafonról, ha az egész koncert alatt egy krumplis zsákot viselve egy helyben áll a színpadon.

A napi realityvel hőstelenítik a hősteremtő műsort

Még élénken élnek bennem a BRAVO magazin színes beszámolói, a Take That/East17/Ace of Base tagjairól. Nagy kedvenceimet SOHA nem láthattam olyan fotókon, ahol pasikkal/csajokkal smárolnak, vagy cigizve, piásan fetrengenek az utcán. Az más téma, hogy a Twitter, az Instagram, a Facebook korszakában pillanatok alatt felkerül a netre, ahogyan a beállt Justin Bieber lezakózik a színpadról, de alapjáraton még él az a módszer, hogy menedzserek próbálják a kirakatba szánt képet mutatni a kedvenceikről. És sajnálom, de nekem ez kell! Soha nem akarom látni láncdohányosként pöffeszkedni a fotelban azt az embert, akinek majd elmegyek a koncertjére. Nem akarom látni a reggeli hasfelpuffadását, nem akarom hallani a bélmozgását…, mert aztán nem hiszem el neki, hogy ő a világ legnagyobb dívája, popsztárja, amikor hétvégén full sminkben felsétál a színpadra. Hiába adnak rá drága ruhát, ha láttam, ahogyan délután a mödansziéban turkáltak a bugyijában.

Mintha ezzel a TV2 sem tudna mit kezdeni. Mostanában ilyen címekkel várják a műsor Facebook-oldalán a rajongókat:

Azt ígérték, hogy ez a valóságshow más lesz, mert itt nemcsak karaktereket, hanem tehetséges énekeseket is kapunk. De a helyzet nagyon úgy fest, hogy ezt a két műfajt nem szerencsés keverni. Hétvégén a nagyon tehetséges énekesekre, hétköznap pedig a sülysápi rét vazelines erődítményén csúszkáló aktuálcelebek szenvedésére kapcsol a néző. De Adele, Bublé Misi vagy a U2 soha nem lesz egy trash reality szereplője, ahogyan Jersey Shore Snookit vagy Nagy Alekoszt sem fogják soha meghívni az X-Faktor, a The Voice, a Star Academy döntőjére sztárfellépőnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top