nlc.hu
Szabadidő
Mentős Lacitól Mulatós Vikyig – ők az újgenerációs lakodalmas sztárok

Mentős Lacitól Mulatós Vikyig – ők az újgenerációs lakodalmas sztárok

A magyar léleknek olyan a mulatós, mint az amerikainak a country: kicsit ciki, de ha felöntünk a garatra, egyből erre akarjuk ropni. A régi nagyok mellett itt vannak ifjú trónkövetelők, akik azt akarják, hogy velük vigadjon sírva a magyar. A következő hét fellépőnek egyből saját műsort adnánk a Muzsika tévén, és még az ismétléseket is néznénk.

Dani Family – Enrikó

A mulatós műfaj szerelmesei valószínűleg már találkoztak a Dani Family nevével, akik minden létező generációt felvonultatnak, és roma, valamint magyar szövegű dalokkal is szórakoztatják a nagyérdeműt. Legnagyobb sztárjuk, Lejla most a családon belül kapott konkurenciát az igencsak zsenge korú Enrikó képében, aki még annyira friss hús a lakodalmas piacon, hogy idén augusztusban jöttek ki az első videói. Enrikó nem sokat törődik azzal, hogy az óvodás élményei még igencsak kézzelfogható közelségben vannak, úgy énekel szerelemről, mint egy igazi felnőtt. Örök szerelemről és házasságról álmodozik, és a dal címe is csak ennyi: Légy az enyém.

Te legyél az én kis párom,
te legyél a boldogságom,
te legyél az, te legyél az,
örökre már a párom.

A dzsigolós megjelenésért pedig ebben a korban külön is jár egy piros pont.

Marió

Márió, a harmonikás országában pusztán csak Marió névvel elindulni a mulatós szakmában egyértelműen a vagányság, csibészség és bátorság jele. Marió nem sima lakodalmasban nyomul, hanem a latin zene is úgy csörgedezik az ereiben, mint orosz olimpikonok vizeletmintáiban a doppingszer, szóval ilyen értelemben inkább az L.L. Junior-i poposabb, latinosabb vonal lelkes követője. Első slágereiben, az idei Bárhol járszban és Miért fáj a szívben Young G is közreműködött, szóval Marió némi celebes segítséggel igyekszik felküzdeni magát az első ligába. Snájdig fiatalember, minden esélye megvan a befutásra, pláne, ha olyan romantikus sorokat énekel, hogy:

Nem is tudnék mást szeretni, meg se próbálnám,
Hisz jól tudod, hogy érett szívem csak te érted fáj

Mentős Laci

Mentős Laci nem csak úgy heccből viseli ám ezt a nevet, hanem a Facebook profilja alapján 2005 és 2011 között valóban az OMSZ színeiben járt ki a betegekhez Dunakeszin. Karrierbebikázó és image-építő nótájában, a Mentős Laci az én nevemben kész élettörténetet kaphatunk tőle, a munkahelyi élményeitől kezdve egészen a párjáig, Juciig.

Mentős Laci az én nevem,
sietek hozzád, ha hívsz engem,
megmentem az életed.
Reggel, délben, akár este,
elviszem én a jó kedvet,
veletek mulatok minden percben.

Az Édesapám hiányzol nagyon című dalában pedig a lírai oldalát is képes megmutatni, amit hallgatva mi legalább annyira küzdeni fogunk a könnyeinkkel, mint Laci a tiszta hangokkal.

Mulatós Viky

Valaki nagyon rosszat akarhatott szegény Seres Viktóriának gyerekkorában, amikor arra biztatta, hogy az éneklés neki való. Fojtogatott egérhangja még a mulatós műfaj színes mezőnyéből is kiemelkedik egyediségével, amivel csak a mozgása, a tartása és tánckoreográfiájának komplexitása vetélkedhet. Remélhetőleg a dalszövegeit is ő maga írja, mert a Nem kell nekem című dala már most instant klasszikus, egy igazi power mulatós-ballada egy alkoholistával való kapcsolatban szenvedő nőről.

Csúszik-mászik gőzös fejjel hazáig,
nem csak felül, el van ázva bokáig,
megcsapja a kimért adag rendesen,
nagy a gyanúm elhagyom én csendesen.

Zelenák Krisztián

Ha valaki a mulatósban Kis Grófo vagy Nótár Mary “előzenekara” lehet egy jó kis vidéki haknin, az biztosan nem akárki, és sokan már ezt a szintet a szakma csúcsának érezhetik. Krisztián azzal is kiemelkedik a feltörekvők mezőnyéből, hogy saját honlapja van, ahonnan azt is megtudhatjuk, hogy lakodalmi zenészből nőtte ki magát mulatós sztárrá. Természetesen a nyíregyházi srác sem saját dalokkal kezdte, erre az ösvényre csak három éve lépett rá a Buli van a faházba (szigorúan –n nélkül) című nótájával, ami rögtön akkora sláger lett, mint ide Kazahsztán. Krisztián klipjeinek visszatérő eleme a flörtölés a pultos lányokkal, szóval nagy kujon a fazon.

Buli van ma este a faházba,
ugorjunk egy hátast a Tiszába.
Sör, bor a kézben, gyere mulass vélem,
eliszom az eszem, még marad pénzem.

Mercike

Összeállításunk egyik legtitokzatosabb tagja Mercike, akiről nagyjából annyit lehet tudni, hogy a Kívánságszatyor című műsorával híressé/hírhedtté vált Bellus Pisti nagy kedvence, és a fellépőruhák terén egészen makulátlan ízléssel rendelkezik. Frenetikus jókedve szinte átsugárzik a képernyőkön, a mögötte látható kongás pedig akkora show-t nyom, hogy azonnal szerződtetném Las Vegasba. Mercike a mulatóst az érzelmesebb oldaláról fogja meg, és annyi érzés rejtőzik a hangjában, hogy attól még a Terminátor is könnyezni kezdene fájdalmában.

Küldj nekem egy angyalt,
hogy vigyázzon rám,
mert, ha elmegyek, sírsz majd,
hol senki se lát.

Bóni Feri

Egy kicsit csalunk, mert Bóni Feri nem teljesen mai gyerek a mulatós színtéren, de sajnos méltatlanul kevesen ismerik, és ezen az áldatlan állapoton sürgősen változtatni kéne. Feri leginkább szövegírásban emelkedik a mezőny fölé, hiszen rajta tartja a kezét korunk ütőerén, és már 2011-ben Bökj meg Face-en címmel írt slágert, alig egy évvel azután, hogy David Fincher elkészítette a The Social Network című filmjét. Egy évvel később pedig minden magyar autentikus hétvégi programját fogalmazta meg dalban, a Tescóba bedzsalást. 

Az asszony meg le nem áll,
üt, vergődik, kiabál,
mondja nekem dzsaljunk be a Tescóba.
A Tescóba bedzsalok, utána még jót iszok,
ozt az asszonynak odaadom hátulról.

Köszönet a cikkhez nyújtott szakértői segítséget Kirsch Andrásnak és Bóné József Gábornak.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top