Mennyire tudsz jól zsonglőrködni? Arra gondolok, hogy két gyermek mellett építed a popkarrieredet.
Gyakran felmerül ez a kérdés, hiszen a gyereknevelés mellett egy olyan szakmát csinálok, amit szingliként, fiatalként “illik” elkezdeni. Popkarrierrel nem szoktak anyukaként befutni. Nekem mindenképpen a férjem meg a két gyerek a fő pillérek. Ahhoz, hogy egy nő, egy anya karriert tudjon csinálni, ahhoz egy olyan férj kell, aki nem csak támogat és segít, hanem valóban komolyan is gondolja. Engem Ákos nem úgy indít el otthonról, hogy jól van, menjél, hanem tényleg örül neki, hogy ezt csinálom, tetszik neki.
Egyébként szerintem nincs nehezebb dolgom, mint azoknak, akik például irodában dolgoznak, mert ők is sakkoznak az idejükkel.
Voltak hullámvölgyek az életetekben?
Jó példák voltak a szemünk előtt, mert mindkettőnk szülei együtt vannak a mai napig, méghozzá szeretetben-szerelemben. Én azt láttam mindig a szüleimen, hogy az egy nagyon jó kiindulópont, hogy szeretik egymást, és meg akarják oldani a konfliktusokat. Megtanultam, hogy erre időt kell szakítani. Van olyan, hogy elém áll, és mondja, hogy kérlek, adj egy órát, amikor leülünk, és dumálunk. Ügyeskedni kell, de muszáj időt fordítani a közös beszélgetésekre, mert különben nem megy.
Fotó: Wolf Kati Instagram-oldala
Hogyhogy nem adtad fel azokban az években, amikor nem sikerült befutni?
Amikor a férjem 17 éve megismert, én már akkor is énekeltem, mellette pedig civil szakmám is volt, titkárnőként dolgoztam. Napközben az irodában voltam, este és hétvégén pedig jártam fellépni. Ő volt az, és néhány barátnőm, aki mindig biztatott, a tehetségkutatók során is.
Valahogy mindig volt bennem egy kép magamról ismert énekesnőként. Mindig azt éreztem, hogy nincs baj, egyszer össze fog jönni, csak nem most. Amikor a második babám megszületett, akkor kezdett összetörni a dolog. Ott tört rám az érzés, hogy ha nem csinálok valamit, akkor ez csak álom marad.
Hány éven keresztül próbálkoztál?
Középiskolában már zenekarom volt. Szentendrén nőttem fel, ahol csináltunk egy garázsbandát, és mentünk fellépni – először csak helyben, aztán mentünk, ahová hívtak. Akkor voltam 15-16 éves, és 35 évesen futottam be. Tehát nagyjából 20 évig.
A munka és az esti, hétvégi fellépések miatt nem érezted úgy, hogy túl fáradt vagy?
Mindig szuperjól éreztem magam, mert nagyon jó zenekarokban voltam. Emberileg és zeneileg is jó csapatok voltak. Évekig nem is éreztem azt, hogy nekem előre kéne tolakodnom. Az a vágy, hogy ismert legyek, egy kicsit később jött. Az is sokat segített, hogy a gyerekek születésével sokkal összeszedettebb lettem. Előtte tök jól éreztem magam, dolgoztam, felléptem, folyt velem az élet. De nem annyira én irányítottam – csináltam, de nem voltak benne sarkalatosan eldöntött dolgok. A tengernyi időmet hagytam szétfolyni. Azóta sokkal koncentráltabb lettem, és ezzel együtt jött az erősebb vágy, hogy az énekléssel is kéne valami professzionálisabbat kezdeni.
Fotó: Wolf Kati Instagram oldala
Úgy érzed, hogy elérted a céljaid, vagy van még esetleg hiányérzet benned?
Nincs. Sokszor amikor interjút adok, és utólag visszaolvasom, akkor mézesmázasnak érzem, és rosszul vagyok tőle. De az az igazság, hogy tényleg minden összejött. Már önmagában az, hogy gyerekeim vannak, egészségesen születtek, indok arra, hogy boldog legyek. Viszont nagyon sok meló van abban, hogy ez működjön, és ha mindent elérsz, akkor elkezded rettenetesen félteni azt, ami van. Az ember hajlamos rágörcsölni. Anyaként is elég sokat parázok.
Persze, mindenki parázik. Te min?
Mindenen. (nevet) Paraanya vagyok. Imádom őket, a két legjobb dolog, ami velem történt, de születésüktől fogva aggódok. Ha gyereked van, akkor ott vannak veled mindig – én például nem kapcsolom ki sosem a telefont, hogy lássam, ha például az iskolából hívnak, hogy baj van. Tudom, hogy ez hülyeség, hisz amíg nem volt telefon, addig is felnőttek valahogy a gyerekek. Születésüktől fogva próbálod őket terelgetni, igyekszel mindent megadni nekik, de nem tőled függ a sorsuk. Élethosszig tartó feladat megtanulni azt, hogy nem tudsz mindent irányítani, és csak reménykedsz, hogy sínen lesz az életük.
Fotó: Wolf Kati Facebook-oldala
Látod már rajtuk, hogy milyen irányba indulnának el?
Luca 6, Janka pedig 11 éves, és egyértelműen kiderült már kicsi korukban, hogy mihez van affinitásuk. Az nem igaz, hogy amihez a gyereknek tehetsége van, azt majd csinálni fogja, mert a nagyobbik lányom istenadta úszótehetség, de nem szeret edzeni. A szívünk megszakadhat, hogy nem lesz belőle egy Egerszegi Krisztina vagy egy Hosszú Katinka, de ha nem szereti, akkor ne legyen úszó. Álmodja meg ő, hogy mi szeretne lenni. Én látom már, hogy mik azok a témák, amiktől boldogok, és remélem, hogy tényleg rá is találnak. Igazából nem te neveled a gyereket, hanem megpróbálsz helytállni valahogy. A nevelési elveket én már elengedtem.
A mostani életedben mi a legnagyobb kihívás?
A türelem a gyereknevelésben. Ez nekem napi meló. Az ember dolgozik a munkahelyén, elfárad, és mindez otthon csapódik le. Szóval nekem az a legnagyobb feladat, hogy megtanuljak türelmes lenni. A kisebb lányom most kezdte a sulit, a nagyobb pedig felsős lett. Nyilván ezzel már sokan megküzdöttek. Nem könnyű a gyerekek élete, picik, de már rengeteg dolgoknak kell megfelelniük – az én legnagyobb feladatom, hogy ebben úgy tudjak segíteni, hogy az tényleg valós segítség legyen. De ehhez először nekem kell felnőni a feladathoz. Mindig szép kimondani, hogy én elfogadom a gyerekeim, de ezt a való életben megcsinálni, úgy, hogy tényleg annyi türelmet adj, hogy neki legyen ideje a saját maga tempójában kibontakozni, az nagyon nehéz.
Fotó: Wolf Kati Facebook-oldala
És mit találtál ki, hogy jobban menjen a türelem?
Veszek egy nagy levegőt, és elszámolok húszig. És belegondolok abba, hogy tulajdonképpen mennyire imádom őket, akkor meg miért hepciáskodok valami hülyeségen. Fontos az is, hogy a másik fél lássa, ha már fáradt vagyok, és rákérdezzen, hogy például átvegyen-e valamilyen feladatot, vagy meséljen a gyerekeknek ő. Ha nem látod saját magad, akkor kell valaki, aki tükörként funkcionál otthon. A gyereknevelés egy nagy tükör, és nem tudsz elmenekülni. Lehet, hogy te még nem is érzed magadon, hogy idegesebb vagy, mint szoktál, de a gyereken már látod. Mert a gyerek azonnal megérzi, és visszaadja a dolgot.
Október 29-én érkezik az Elena: Avalor hercegnője című animációs sorozat, mely egy vagány, független Disney-hercegnőt mutat be a közönségnek. Te énekled a Rám vár című betétdalt. Mit szólsz a meséhez?
Az emancipáció még nem mindenhol természetes. Ahhoz, hogy beálljon egy normális szint, előbb be kell mutatni a szélsőségeket. Nekünk normális, hogy egy nő dolgozik, egyedül érvényesül, de például a latin-amerikai kultúrákban talán még nem annyira, tehát valószínűleg nem véletlen az sem, hogy az öntudatos Elena az első latin hercegnő.
Van kedvenc Disney-filmed vagy szereplőd?
Nemrég láttuk például az Elliott, a sárkányt a csajokkal. Én szeretem a hercegnős sztorikat is, gyerekkoromban az Arielt szerettem a legjobban, mert nemcsak lírai részek voltak benne, hanem belevalóbb volt. Biztos az Elena is ilyen lesz: nemcsak szép és jó, hanem egy kicsit keményebb csaj. Már a lányaim is váltottak – a kicsi is, akinek még bőven hercegnőznie kellene, közölte, hogy ő a sötét oldalt választja. Kylo Ren van az üzenőfüzetén is. Elsős és kislány, mondtam neki, hogy te leszel az egyetlen a suliban, akinek nem hercegnős van, de mondta, hogy nem érdekli, a fekete a kedvenc színe. Úgyhogy pont jókor jött a sárkányos mese, nagyon tetszett nekik. Változnak a gyerekek, és nem véletlen, hogy váltott a Disney is, és jön egy mai kornak megfelelő hercegnő, mert ez fog betalálni a gyerekeknél is.
