Szabadidő

A Google-fordítónak köszönheti legjobb barátját egy 10 éves kisfiú

Rafael heteken keresztül mindig egyedül ebédelt az iskolában. Aztán az egyik iskolatársa rájött, miért nem barátkozik.

“Mindig egyedül ebédelt, soha senki nem ült le hozzá beszélgetni és én ettől nagyon rosszul éreztem magam” – nyilatkozta a tízéves amerikai kislány, Amanda Moore a Today című amerikai magazinnak. Hozzátette, beletelt egy kis időbe, mire kiderítette, hogy a fiúnak miért nincsenek barátai.

A Google-fordítónak köszönheti legjobb barátját egy 10 éves kisfiú

“Egyáltalán nem beszélt. Vagy, ha igen keveset és rosszul. Kiderült, hogy a szüleivel nemrég költözött a városba, ezért nem beszéli a nyelvet” – magyarázta Amanda, aki nagyon megsajnálta a fiút, ezért – függetlenül attól, hogy nem tudtak beszélgetni – úgy döntött, összebarátkozik vele.

 

A kislány Google-fordító segítségével rövid üzenetet írt Rafaelnek, amiben felajánlotta neki, hogy legközelebb üljön nyugodtan egy asztalhoz vele. Sőt! Azt is, hogy később színezhetnek majd együtt és mesélhetnek egymásnak rémtörténeteket. Mondanunk se kell, Rafael nagyon megörült Amanda levelének, és a kislány elmondása szerint azóta elválaszthatatlanok egymástól.

A Google-fordítónak köszönheti legjobb barátját egy 10 éves kisfiú

“Szavakkal és kézjelekkel kommunikálunk egymással, de közben mindketten tanuljuk a másik nyelvét is. Szóval előbb-utóbb még jobban megértjük majd egymást” – zárta a beszélgetést nevetve a kislány.

Olvass még többet a barátságról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top