Szabadidő

Árnyékban éles fény vagy – sosem látott képek Radnótiról és Gyarmati Fanniról

Megkérdőjelezhetetlen egység: Gyarmati Fanni és Radnóti Miklós a tökéletes pár mintaképe volt, azonban egy kicsit belenagyítva a képekbe kirajzolódik egy-egy nőalak. A költő halála után felesége nem ment többet férjhez, és nemrégiben bekövetkezett haláláig ugyanabban a lakásban lakott a Pozsonyi úton, ahonnan Radnóti az utolsó munkaszolgálatra indult. Fanni egész életében féltőn óvta férje emlékét, gondozta a hagyatékát. Sosem látott képeik következnek.

2016 karácsonyi könyvvásárának egyik különlegessége ez a kötet, ami egy exkluzív válogatás a Radnóti-házaspár fényképeiből, melyek Gyarmati Fanni hagyatékában maradtak fenn. A két évvel ezelőtt megjelent nagy sikerű Napló után most – nagyrészt – ismeretlen fotókon elevenedik meg Fanni és Miklós fiatalkora, megismerkedésük, jegyességük jelenetei, családjuk és környezetük. A könyvben több mint háromszáz kép van. Radnóti jónéhány fényképet vitt magával az utolsó munkaszolgálatra, amelyek csak az abdai tömegsír exhumálásakor kerültek elő, a Jaffa Kiadó ezeket restauráltatta, és persze helyet kaptak a kötetben is.

Fanni 14 évesen
Fanni 14 évesen

Radnóti Miklós 17, Fanni 14 éves volt, amikor megismerkedtek, mert ugyanahhoz a matematikatanárhoz jártak korrepetálásra. Az addigra árva fiú és a jó körülmények között élő diáklány gyorsan egymásba szeretett. Radnóti édesanyja Miklós és ikertestvére szülése közben halt meg, és a költő testvére sem élte túl. 12 éves koráig édesapja nevelte, az ő halála után apai nagynénjeihez került. Radnóti 16 évesen kezd verseket írni, miközben kereskedelmi iskolába jár. Fanni eleinte távolságtartó Radnótival, de 1927-ben ( ekkor már egy éve udvarol a lánynak )  Fanni rendszeresen ír a költőnek, képeket küld a nyaralásból.

Árnyékban éles fény vagy - sosem látott képek Radnótiról és Fanniról

A dohányzó képen Radnóti Reichenbergben, a mai Liberecben van, ahová nagybátyja küldte, hogy textilkereskedőnek tanuljon. Ehhez nem volt semmi kedve Radnótinak, hiszen ő a bölcsészkarra vágyik. Miközben végig levelez Fannival, beleszeret egy német lányba is, Tinibe. Nem ez az első és nem is az utolsó kilengése Radnótinak, de Fanni mindig megbocsát.

Árnyékban éles fény vagy - sosem látott képek Radnótiról és Fanniról

Gyarmati Fanni magyar népviseletben pózol a képen, a hátulján ez a felirat áll: Sárga csizmát visel a babám. Mindketten vallástalan zsidó családból származnak, nem értik, hogy miért kell megkülönböztetni őket a többiektől. Radnótit a pesti bölcsészkarra a numerus claususra hivatkozva nem veszik fel, és zsidó származása miatt hal meg a költő a munkatáborban, miközben Fanni egy kolostorban bújkál álnéven.

Árnyékban éles fény vagy - sosem látott képek Radnótiról és Fanniról

Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni friss házasként a Duna-parti strandon 1935. augusztus 13-án. A kép hátulján Fanni kézírásával: “3 napos házasok!”. A fiatalok 1935. augusztus 11-én házasodtak össze. A felvételt valószínűleg Gyarmati László készítette.

Fanni ezt írja az esküvő után két nappal a naplójába:

“Végtelen boldogság és öröm reggel. Éjjel tele voltam félelemmel és rossz emlékkel az előző éjjelről, aztán elmúlt. Ölelkeztünk, és utána nagy kibeszélés jött, olyan, mint amikor gondolkozik az

ember egyedül. Talán még eggyebbek lettünk evvel, mint a testünkkel lehettünk. Olyan mindenem nekem Miki, egyetlen társam, annyira az enyém, olyan boldogság ez. Éjjel még sírás is volt, nagy riadt sírás, de már ez is csak örömből fakadt…”

A fiatal házasok állandó anyagi problémák között éltek, Radnótinak nem volt rendszeres jövedelme, ezért különösen fontos volt Fanni fizetése, aki édesapja iskolájában tanított gyorsírást.

Árnyékban éles fény vagy - sosem látott képek Radnótiról és Fanniról

Fanni szülei eleinte nem voltak túl boldogok a költő vejük miatt, idővel azonban beletörődtek a házasságba, és jóban lettek Radnótival is. Fanni mindvégig szoros kapcsolatban volt a szüleivel, sokat járt hozzájuk.

Árnyékban éles fény vagy - sosem látott képek Radnótiról és Fanniról

Radnóti mellett Vas István, de a szentendrei stégen készült képnek a nők a főszereplői. Gyarmati Fanni mellett Beck Judit festőnő áll, aki eredetileg Fanni barátnője volt, de Radnóti és Judit viharosan egymásba szerettek. Bár sok helyen plátói múzsaként emlegetik Beck Juditot, ez korántsem fedi a valóságot. Judit 1941-ben már biztosan Radnóti szeretője, és ezzel alaposan megkínozza a feleségét. Két szerelmi verséről is biztosan tudjuk, hogy Beck Juditnak írta, ezek a magyar irodalom legszebb szerelmes versei közé tartoznak. A Harmadik ecloga és a Két karodban valójában nem Fanninak, hanem a szeretőnek, Juditnak íródott. 

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd 
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.  (1941.április 20.)

Beck Judit akkor szakított véglegesen a költővel, amikor ő már munkaszolgálatban volt. Radnóti még innen is azt írta neki, úgy érzi, valójában nem is a feleségét, hanem őt hagyta el, pedig Judit ekkor már Major Tamás felesége volt.

Radnóti 1944-ben kapta meg az utolsó behívóját, a bori táborból összesen három lapot írt Fanninak, amik csak késve érkeztek meg. A Razglednicákat és az Erőltetett menetet is tartalmazó jegyzetfüzetét egy barátja hozta haza később Fanninak.

Árnyékban éles fény vagy - sosem látott képek Radnótiról és Fanniról

Radnóti Miklós abdai tömegsírjánál készült kép. Fanni 1946. augusztus 12-én felkereste Abdánál a Rábca árterét, ahol a tömegsírt feltárták, és egy kórót tépett a gödörről, melyet megszárítva egész életében őrzött.

fotók: Jaffa Kiadó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top