Szabadidő

Elképesztő okból húzott menyasszonyi ruhát a vőlegény

Nagyot néztek az esküvőre meghívott vendégek, mikor a ceremóniára a vőlegény az ara ruhájában jelent meg. Volt rá oka.

A nem mindennapi belépőre még múlt szombaton került, egy Szecsuán tartományban található városban, Nanchongban. A jegyespárnak még a sokat látott vendégeket is sikerült alaposan meglepniük, mikor a szokástól eltérően, egymás ruháiban jelentek meg a házasságkötő terembenírta a Shanghaiist.

 A különös ceremónia után a büszke férj, Wu Shuai elmondta, felesége, Ou Qian fejéből pattant ki a csere ötlete, ő ugyanis nem szeretett volna belebújni a ruhájába. “Mikor összejöttünk, Ou egy negyvenkilós, vékony lány volt, de az utóbbi néhány hónapban felkapott magára néhány kilót. Hiába mondtam neki, hogy szerintem így is gyönyörű, hajthatatlan volt, és rettegett a gondolattól, hogy a fehér ruhába mások elé álljon.”

Elképesztő okból húzott menyasszonyi ruhát a vőlegény

Wu végül beleegyezett, hogy ő viselje a menyasszony ruháját, míg kedvese öltönybe bújt. “Néha a legegyszerűbb megoldás, hogy megpróbálsz – amennyire csak lehet – belehelyezkedni a másik helyzetébe. Szerintem ez a boldog házasság titka” – mondta Wu, aki nagyon örült, hogy ezzel az egyszerű gesztussal boldoggá tudta tenni szerelmét.

Elképesztő okból húzott menyasszonyi ruhát a vőlegény

Olvass még többet különleges esküvőkről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top